Hatalmas homok-krízisre figyelmeztettek az ENSZ szakértői

Két évtized alatt a megháromszorozódott a kitermelt homok mennyisége, aminek súlyos következményei vannak a környezetre nézve. A víz után a homok a második leginkább túlhasznált természeti erőforrás, mutatott rá az Egyesült Nemzetek Szervezetének környezeti jelentése, az UNEP. A homok felhasználását nemigen szabályozzák, ami a nem is túl távoli jövőben súlyos gondok forrása lehet, állapították meg a dokumentum szerzői.

A Maszol.ro portál írta meg az Economica.net anyaga alapján, hogy a homokot főleg a beton és más építőanyagok előállítására, valamint az üveggyártásban használják. Az utóbbi két évtizedben a felhasznált mennyiség megháromszorozódott, jelenleg évi 50 milliárd tonnát tesz ki. Ez azt jelenti, hogy az emberiség minden egyes tagjára hozzávetőleg évi 17 kilogramm homok jut.

A víz után a homok a második leginkább túlhasznált természeti erőforrás, mutatott rá az Egyesült Nemzetek Szervezetének környezeti jelentése, az UNEP
A víz után a homok a második leginkább túlhasznált természeti erőforrás, mutatott rá az Egyesült Nemzetek Szervezetének környezeti jelentése, az UNEP

„Olyan helyzetben vagyunk, hogy a társadalmak igényeit és elvárásait nem lehet a homoktartalékok igazgatásának javítása nélkül kielégíteni. Ha most lépünk, lehetséges, hogy elkerülhető a homok-krízis” – mondta Sheila Aggarwal-Khan, az UNEP gazdasági részlegének vezetője.

Ázsiában és Afrikában is több rossz példa jelent meg a homok-krízis részeként

A tanulmány szerzői szerint a homok szabályozatlan kitermelése már érezteti a környezetpusztító hatását. A Mekong-deltában folytatott túlzott kitermelés a delta szintjének a csökkenéséhez vezetett. Emiatt egyes, korábban termékeny területek szalinizálódtak és művelhetetlenné váltak. Sri Lankán, egy folyómederből végzett kitermelés következtében megváltozott a víz folyásiránya. Ez felborította a teljes ökoszisztémát. Az utóbbi időben fokozódik a kitermelés Afrikában, ami sok helyen tönkreteszi a tengerpartot, fokozottan kitéve a tengerszint emelkedése és a nagyobb erejű viharok miatt erősödő eróziónak.

A jelentés szerzői a kitermelés feltételeinek szabályozása mellett a felhasználás csökkentését is sürgetik. Erre az egyik kézenfekvő mód az építőanyagok, főleg a beton újrahasznosítása volna – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megoldás a klímaváltozásra: a szántóföldek visszas... Megdöbbentő javaslatot tartalmaz az ENSZ csomagja, amit napokon belül elfogadhatnak. A klímaváltozás miatt rövid időn belül lépnie kell a világ ország...
Az ENSZ-javaslat szerint hús helyett sáskát és lis... Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint viszonylag rövid időn belül le kell szoknunk a húsevésről. Az ok, hogy 2050-re a hús ugy...
Élelmezési válsággá válhat az egészségügyi krízis... Várhelyi Olivérrel, a szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős Európai Uniós-biztossal tartott megbeszélést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdaság...
A húsfogyasztás visszaszorítása segíthet csökkente... A húsfogyasztás visszaszorítása úgy segíthet csökkenteni egy világjárvány kockázatát, hogy a környezet megóvásához is hozzájárul. Ezt az ENSZ Környez...
Károsak a mezőgazdasági támogatások az ENSZ szakér... Egy, az ENSZ által kiadott jelentés szerint a mezőgazdasági termelők támogatása céljából kialakított rendszerek károsak a bolygóra és torzítják a pia...
Orvosi kannabisz központot szervezne a sivatagban ... Izrael orvosi kannabiszgyártásának a központjává szeretnék tenni a Negev-sivatagban fekvő Yeruham várost. A 12 ezer lakosú településen megszűnne a mu...