Hatalmas a kereslet az állami ajándékmilliókból (is) épülő kerítések, kapuk iránt

A kertfelújítás vagy házépítés mérföldkő egy család életében, így egyáltalán nem mindegy, hogy az erre fordított anyagiak milyen minőséget eredményeznek. Így van ez az egyik legkevesebb nyilvánosságot kapó kerti munkával, magával a kerítésépítéssel is. Holott az idén meghirdetett új családi otthonteremtési támogatások között szerepel olyan tétel is, amely kifejezetten kerítéscserére vagy építésre is igénybe vehető.

Amennyire látványos díszítőelem egy kerítés az utcafronton, annyira hajlamosak vagyunk letudni a kert hátsóbb, eldugott részein. Milyen kerítések most a legdivatosabbak? Milyen anyagból, fából, fémből betonból építsük meg?

A legfeljebb 3 millió forintig igényelhető támogatás minden családot hozzásegíthet az álomkert kialakításához, aminek egyik feltétele lehet maga a kerítés is
A legfeljebb 3 millió forintig igényelhető támogatás minden családot hozzásegíthet az álomkert kialakításához, aminek egyik feltétele lehet maga a kerítés is (Fotó: Pixabay)

Az idei év elején elsejével induló új családi otthonteremtési támogatás forrásai között szerepel olyan, amely a kert felújítására is igénybe vehető. Az állami támogatás, ha kertről van szó, igényelhető kerítésépítésre, emellett még a térkőburkolatra, valamint a télikertre is – szedte csokorba a hellovidek.hu.

Ellenben sem füvesítésre, sem öntözőrendszer építésére, sem dísznövény vagy élő térelválasztó sövény vásárlására nem kaphatók ingyenmilliók. Elvileg tehát, az 50 százalékos, legfeljebb 3 millió forintig igényelhető felújítási támogatás számlával igazolva minden családot hozzásegíthet az álomkert kialakításához, aminek egyik elengedhetetlen feltétele lehet maga a kerítés is.

150%-on pörögtek, őrületes volt a roham

Már a felújítási támogatások előtt, a Covid-19 első hullámában is fokozott érdeklődést tapasztaltak a kerítésépítéssel foglalkozó cégek is. Az első lezárások idején – általánosságban is – megnövekedett az építőiparban a forgalom, szinte minden építőipari anyagra megnőtt a kereslet. Így volt ez a kerítéselemeket árusító üzletekkel és a kerítésépítő cégekkel is – közölte a HelloVidékkel Árvai Attila, az Árvai Team Kft. kerítés-üzletágvezetője.

A roham már idén januárban elkezdődött. Az első időszakban még nagy volt a bizonytalanság, de voltak, nem is kevesen, akik nekiálltak keresgélni, jó előre próbáltak rendelni.

Már decemberben a legdivatosabb termékükre (fémből készült, betonpillérek közötti vízszintes rendszer) két hónapos gyártási idővel lehetett számolni.

Egy idő után annyira felpörgött a kereslet, hogy azt vették észre, hogy 150%-on tartanak az eladásban, és így sem bírják az igényeket kielégíteni.

Gyakorlatilag voltak hónapok, mesélte Árvai Attila, amikor mindenki azt vitt, amit látott. Persze ez jól jött a kereskedőknek, viszont kiszolgálási szempontból nem tudtak eleget tenni minden vevőnek, és nem is tudtak elég gyorsan dolgozni.

A nagy roham után mostanra beállt egy normálisabb szintre a kereslet, elértek egy olyan szintet, ami már mindenkinek jó. Bár az augusztus korábban is nyugalmasabb hónapnak számított, a beszállítók és a vásárlók ilyenkor jellemzően szintén szabadságukat töltik.

Mindenki találgat, mi lesz ősszel

Árvai Attiláék szerint teljesen kiszámíthatatlan, mi lesz szeptembertől. Újra felpörög majd a kereslet, vagy beáll egy normálisabb szintre. Egyelőre mindenki csak találgat.

Hasonló tapasztalatokról számolt be egy másik, kerítésépítéssel foglalkozó vidéki cég ügyvezetője, aki szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy van élet a Covid után is: nem érdemes mindenkinek home office-ba zárkózva azonnal kerítést csináltatnia, festetni vagy szigeteltetni, mert egyrészt a termékgyártó sem bírja ezt a felfokozott igényt követni, másrészt óhatatlanul a minőség rovására megy a túlhajszolt tempó. Ráadásul erre a bizonytalan időszakra egyetlen építőipari cég sem szívesen vesz fel plusz munkaerőt.

Iszonyatos nagy a drágulás, alapanyagban is

A kerítésépítésnél azonban jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy az elmúlt pár hónapban az alapanyagok ára is jócskán megemelkedett. 60%-kal ment fel a fémek, a zártszelvények ára, a drótáru viszont nem drágult ennyire, „csak” 20-40%-kal. Ahogy az építőanyagok, úgy a faanyagok árai is elszálltak, szintén közel 50%-os drágulásról beszélnek.

Milyen fajta kerítéstípusok most a legtrendibbek?

Jellemzően a legolcsóbb árkategóriába a fából készült kerítések tartoznak, azonban ezeket később rendszeresen újra és újra felületkezelni kell. Az igényeknek megfelelő, különféle kivitelben elkészíthető anyag általában valamilyen időjárásálló keményfa, például akác, tölgy, ritkábban vörösfenyő.

Az egyik legelterjedtebb kerítéstípus a drótfonatos kerítés, többféle magasságban és drótátmérővel, horganyzott és műanyaggal bevont kivitelben beszerezhető. Majd a sorban a tekercses kerítések következnek, amelyek általában kedvező árukkal tűnnek ki, ezért az olcsó kerítéstípusok között tartják számon őket. A tekercses kerítések többnyire ponthegesztett acélból készülnek, és nagyon tartósak.

Aztán következnek a WPC kerítések (ami voltaképp fa utánzatú időtálló műanyag). Modern megjelenésűek, színben is szabadon lehet válogatni köztük, jellemző rájuk a keskeny falvastagság, és jellemzően függőlegesen és vízszintesen is telepíthetőek.

Árvai Attila szerint náluk a következő árkategórás termék, a fémkerítések viszik a prímet, ezek időtállóbbak is

Nagyságrendben egy ilyen rendszert, egy utcafronti kerítést, 30 ezer forint per négyzetmétertől 80 ezerig építenek meg. Nagy a választék, komoly technológia áll mögötte. Létezik ebből is kombinált, faléces megoldás is, de ez már kevésbé időtálló.

Csak pár éve jelentek meg a piacon, de hasítanak a WPC kerítéselemek is

Ki lehet emelni a WPC kerítéselemeket, amelyek pár éve jelentek meg a piacon és mára már a keresett, divatos termékek közé tartoznak. A kerítésvásárlást azonban több szempont is befolyásolja, többek között ilyen a felhasználási terület (utcafrontra kerül a kerítés, vagy éppen szomszéd telek elválasztása a cél), illetve fontos szempont a ház stílusa is – közölte a HelloVidék megkeresésére a Praktiker.

A Praktiker termékkínálatában egyaránt megtalálhatóak a fém kerítéshálók, a fém és táblás kerítések, a WPC kerítéselemek, illetve a fa kerítéselemek is. A széles áruválasztékon kívül a barkácsáruház munkatársai szaktanácsokkal is segítik a kerítést építő vásárlókat.

Régebben sokan építettek betonból is

A betonkerítés Árvai Attila szerint „nagyon rossz logisztikájú, nagyon hamar törik, és nagyon nehéz szállítani is, ezért nagyon sokan nem vágnak bele”.

A betonkerítés – tette hozzá egy másik szakember is – tipikusan olyan, hogy amelyik település közelében betongyár volt, ott mindenki betonkerítést emeltetett, mert könnyű volt beszerezni és felállítani, de távolabbra már nem szállították. Ma már ezeket a betonkerítés-paneleket öntik, betonacélt raknak bele, így tartósabbak. Lehet esztétikus, és egy nagy előnye még van: az ára, ami lassan a fáéval vetekszik. Az is mellette szól, ha valaki ezt szeretné, hogy tömör, nem átlátható.

A hazai szakemberek szerint, téglából ma már nemigen építenek kerítést, ez kőművesmunka, drágák az alapanyagok, roppant munkaigényes, nem olcsó mulatság.

Átlagban ennyiből jöhetünk ki

Visszatérve az árakhoz, egy átlagos ház körbekerítése, drótkerítésből: 300-400 ezer forinttól kezdődik, de ha divatosabb elemeket választ valaki, 3-4 millió forintot is simán el lehet költeni rá, elég nagy a szórás.

Azért a kertkapuról se feledkezzünk meg

Színben  most is divat a zöld és az antracit szín, ami most a minimál stílusok miatt is jobban fogy
Színben most is divat a zöld és az antracit szín, ami most a minimál stílusok miatt is jobban fogy Fotó: Pixabay)

Általában jellemző, hogy ahol a kerítést beszerzik, ott választanak a kertkapuk közül is. Komplett rendszerek kaphatók.

Mindig keresett termék, az anyagát és színét pedig általában az utcafronti keret és a kitöltés adja, jellemzően ugyanolyan. Színben most is divat a zöld és az antracit szín, ami a minimál stílusok miatt is jobban fogy.

Átlagárak

Kiskapu, személyi bejáró: 80-160 ezer forint

Úszókapu: 250-750 ezer forint között (mérettől, típustól függ, és attól, mennyire masszív) Távirányítós kivitelben a telekre való kényelmes bejutás eszköze lehet, különféle kivitelben készülhet, többféle anyagból.

Kétszárnyú kapu: olyan helyeken válhat szükségessé, ahol szűkebb helyen kell kialakítani a bejutást, kétszárnyú kapu távirányítós kivitelben is megrendelhető. Árban a kettő között helyezkedik el.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nem aprózzák el, a lengyelek 1200 km-es kerítést é... Lengyelország mintegy 1200 kilométer hosszú acélkerítés felállítását tervezi a déli határainál. Ezzel a beruházással az afrikai sertéspestist (ASP) te...