Háromszor annyit fizetnek külföldön az osztrák borokért, mint a magyarért

A vártnál kevesebb borszőlőt szüreteltek, de az már látszik, hogy kiváló évjárat lesz az idei – mondta Légli Ottó, hozzátéve, hogy a hazai borágazat szerkezeti gondjai jól láthatóak. Az elmúlt évi bő termésből, amely ráadásul nem is hozott kiemelkedő minőséget, nagy átmenő készletek hal­mo­zódtak fel, emiatt az idei szüret feszültségekkel indult. A szőlő szedése előtti becslések 4,5-4,8 millió mázsa termésről szóltak, az október végi adatok azt mutatják, hogy ennél maximum 10 százalékkal kevesebb lesz a tényleges szőlőtermés – emelte ki a Hegy­községek Nemzeti Tanácsának elnöke.

A Világgazdaság számolt be róla, hogy a HNT adatai szerint egyébként október legvégéig a 4,5-4,8 millió mázsa termésnek a mennyiségnek körülbelül az 55 százalékára kérték ki a termelők a származási bizonyítványt.

Jó lesz az idei szüret Magyarországon a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint - képünk illusztráció, szőlőkombájn látható rajta
Jó lesz az idei szüret Magyarországon a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke szerint – képünk illusztráció, szőlőkombájn látható rajta

A 2019-es kiemelkedő minőségű évjárat. Kimondottan igaz ez a Balaton, Pannon és a Felső-Pannon borrégiókra. Az Alföldön sem panaszkodhatnak, Tokajban pedig jó eséllyel kiváló aszús évjárat lehet – mondta az elnök.

Ezek voltak a magyar borágazat fő gondjai idén

Az idei szüretkor– a nagy átmenő készletek okozta piaci nyomás miatt is, amelyet például lepárlással és zöldszürettel próbáltak enyhíteni – kiütköztek a hazai borágazat szerkezeti gondjai. Magas a felvásárlás aránya, Légli Ottó szerint pedig a jelenlegi piaci helyzetben a szőlőtermelők nagyon alacsony árat kaptak a szőlőjükért. A HNT-elnök elmondta, hogy az elmúlt két évben annyit legalább elértek, hogy javult a szerződéses fegyelem. A hazai borok jelentős része az európai piacon a tömegbor kategóriában versenyez, vagyis ott, ahol a legnagyobb a verseny, és a legkisebb az elérhető haszon.

Ennek a termékszerkezetnek az a következménye, hogy a magyar borok a 0,9 eurós literenkénti árat sem érik el az exportpiacokon, miközben például az osztrákok 3 euró feletti átlagáron értékesítenek külföldre – írták.

Cikkajánló: Túl alacsony áron vásárolnák fel a termést, tőkén maradhat a szőlő

Korábban azt írtuk, hogy bár a zöld­szüret miatt a tavalyinál kisebb lesz a szőlőtermés, a felvásárlók alacsony árakat hirdettek meg, és túl kis mennyiséget vennének át. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának várakozásai szerint az idei szőlőtermés 4,5-4,8 millió mázsa körüli lesz. A tavalyi kiváló hozamok után felhalmozódott, jókora hazai és európai borkészletek miatt meghirdetett zöldszüret a tanács becslése szerint 440 ezer mázsával csökkentette a borszőlőtermést. Mindezt azzal együtt is, hogy az eredetileg közöltnél végül kisebb területen szedték le a szőlőtermelők az éretlen fürtöket.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Feltörőben az azonnali üzletkötések Azonnali üzletkötések - Magro.hu Alig telt el egy hét azóta, hogy Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter, a kelet felé való mezőgazdasági nyitásr...
Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
Elzárnak, mi nyitunk másik ablakot Megüt-e minket az orosz importtilalom? Miért gond a rekord almatermés? Előtérbe kerül a juhtenyésztés? Mi a helyzet a gabona, alma és a szőlő piacán? ...
Rendelet készül az import borok azonosíthatósága é... Rendelet készül az import borok egyértelmű azonosíthatósága érdekében, várhatóan a rendeletre a napokban minden szükséges aláírás rákerül - mondta az ...
Közepes szőlőtermés várható, a minőség még javulha... Néhány nap múlva már minden borvidéken megindul a szüret, a tavalyihoz hasonlóan közepes mennyiség várható, de a szőlő minősége még sokat javulhat ked...
Gyengébb szőlőtermés, alacsonyabb árak a szekszárd... Az előző évekénél gyengébb minőségű és kisebb szőlőtermésre számítanak idén a szekszárdi borvidéken, ahol a napokban elkezdték a kékfrankos szüretét a...