Halottakból komposztot, valahol engedélyezett

Az USA-ban, Washington államban, a halottakat a koporsós temetés és a hamvasztás mellett komposztálással is örök nyugalomba lehet helyezni. A különleges eljárás célja, hogy a hagyományos módszer okozta környezeti ártalmakat csökkentsék. A nemrég hatályba lépett törvény szerint az ott élő emberek szabadon dönthetnek arról, hogy haláluk után komposztálják-e a testüket, és azt kertészkedéshez használják-e. A környezettudatosság ott olyan szinten áll, hogy komolyan foglalkoztatta a közvéleményt a hamvasztások okozta légszennyezés és a koporsós temetésekkel, benne a balzsamozással járó vegyi szennyezés okozta károk csökkentése. Az eljárást rekomposztálásnak nevezték el.

A rekomposztálás a bebalzsamozás, temetés és hamvasztás alternatívája. Nagy előnye, hogy természetes, biztonságos és fenntartható eljárás, amellyel csökkenthető a karbonkibocsátás – összegezte az új eljárás jelentőségét Katrina Spade, a Recompose nevű cég alapítója, amely elsőként nyújtja ezt a szolgáltatást – olvastuk az Index cikkében.

A keletkező száraz, tápanyagban gazdag termőföld hasonló ahhoz, amit a kertészetekben lehet vásárolni (AP Photo/Elaine Thompson)

Az eljárás során a holttestet egy hatszögletű acéltartályban helyezik el, amelyet faforgáccsal, lucernával és szalmával töltenek meg. A konténert lezárják majd a baktériumok 30 nap alatt lebontják a testet. Állítólag minden lebomlik, mert a kialakított rendszer ehhez tökéletes környezetet teremt a mikrobáknak és hasznos baktériumoknak.

A folyamat eredményeként keletkező száraz, tápanyagban gazdag termőföld hasonló ahhoz, amit a kertészetekben lehet vásárolni és kertekben lehet használni.

A rekomposztálási eljárás gyakorlatilag ugyanaz, amit a farmokon elhullott állatoknál is alkalmaznak már jó pár éve. A klinikai teszteket a washingtoni egyetemen végezték el, és az eredmények szerint az eljárás embereknél is biztonságos.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Komposztálni jó! Magyarországon fejenként átlagosan évi 430 kg-ot is meghaladó mennyiségű hulladékot termelünk. Ennek akár 45 %-a is állhat biohulladékból (településen...
Mi kerüljön a komposztba? Egyre népszerűbb a kerti hulladékok otthoni feldolgozása, a komposztálás. Mind többen jönnek rá, hogy nem kell feltétlenül megszabadulni, zsákokba, ku...
Változik a zöldhulladékgyűjtés szabályzata! Új év, új szabályok, legalább is a zöldhulladékgyűjtés szabályai mindenképpen átalakulnak. Sokak megijedtek, amikor még december elején nem lehetett k...
A komposzthalmot nemcsak rakni, bontani is kell Kétféle kertészkedő van: aki komposztál, és aki szemétnek nézi az aranyat érő kerti (és konyhai) hulladékot. A komposztálás a szelektív hulladékgyűjté...
Népszerű cipőgyártó kukoricából gyártaná a lábbeli... A cipők – bár divatosak és hasznosak – sok káros anyagot tartalmaznak. Elsősorban a talprészük az, ami kőolaj származékokból készül, ezért elhasználód...
A kerti komposzt akkor is hasznos, ha nincs szüksé... Az ősz a fa- és bokorültetések legfőbb időszaka, és jó alkalom az éveken át érlelt kerti komposzt kitermelésére. Leírjuk, miért érdemes kedvtelésből i...