Halált hoz a hárs a méheknek

Furcsa ellentmondásra jöttek rá a Greenwichi Egyetem szakértői, amikor azt vizsgálták, milyen összefüggés van a hárs és a méhpusztulás között, azaz hogy miért látni olyan sok elpusztult méh tetemét a hársak alatt. Kiderült, eddig teljesen rosszul gondoltuk.

Hauke Koch és Philip Stevenson alátámasztotta, hogy a hárs nem mérgező, és a Biology Letters című szaklapban publikált tanulmányukkal más kutatók eredményeit is megerősítették- írja az MTI információjára hivatkozva az Index.

A legtöbb elpusztult poszméh tetemet az ezüsthársak (Tilia tomentosa, Tilia argentea) alatt lehetett megtalálni, ez a kutatók szerint azért van, mert ezek a növények viszonylag későn borulnak virágba, ugyanakkor igen kevés tápanyagot adnak. A poszméhek és a többi rovar egymással versenyeznek az élelemért, és nem jut belőle mindenkinek, ez vezet az éhezéshez, aztán az elgyengüléshez, majd az elhulláshoz.

Több, korábbi tanulmány abból indult ki, hogy a hársnektár akár mérgező is lehet a poszméheknek. Az 1970-es évek óta meglévő elmélet hatására a hársfákat sok városban tömegesen vágták ki. A mérgezésre azonban eddig nem találtak meggyőző bizonyítékokat. A világ egyik legismertebb méhkutatója, Dave Goulson, a Sussexi Egyetem szakértője Kochhoz és Stevensonhoz hasonlóan úgy véli, hogy “maguk a hársak nem mérgezőek az állatok számára”.

A hárs jó hírét feltétlenül vissza kell állítani, hiszen a feltételezések ellenére nem ezek ölik meg a méheket
A hárs jó hírét feltétlenül vissza kell állítani, hiszen a feltételezések ellenére nem ezek ölik meg a méheket

A hársak jó megítélését feltétlenül vissza kell állítani. A feltételezések ellenére ugyanis nem ezek ölik meg a méheket, hanem ezek jelentik számukra a nyár utolsó táplálékforrását. A hársvirágzás július elején kezdődik és – ha a rovaroknak szerencséjük van – egész hónapban járhatnak rájuk élelemért. Augusztustól azonban egy táplálék nélküli hónap kezdődik számukra.

Nem kevesebb, hanem több hársra van szükség a városokban, összességében több későn virágzó fajnak kellene lennie

Koch és Stevenson véleménye szerint a fák nem tudnak mindegyik rovarnak elegendő táplálékkal szolgálni. Így a méhek az utolsó tápanyagforrásuk, a hársak alatt lelik halálukat. Ezáltal a hársak eddigi megtizedelése teljesen elhibázott döntés volt. A gyakorlat rossz és a hárs kivágásának befejezése több rovar életét mentheti meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímavált... Komoly veszélyt jelent a poszméhek túlélésére a klímaváltozás. Hatására jelentősen csökken a rovarok természetes élőhelyeinek kiterjedése Európában és...
A poszméhek segítik a CMV terjedését A paradicsom egyik legpusztítóbb betegségének számít a dohány–mozaikvírus, más néven CMV. Ezt a betegséget sokáig azt hitték, hogy a poszméhek is terj...
Nem sci-fi: szabályozták az invazív fajokat Hazánk számtalan közismert, őshonos növényfajjal rendelkezik, ezek alkotják normál esetben környezetünket. Sokan azonban nem őshonos, idegen növényfaj...
Az ökológiai célterületek okozzák a méhek vesztét?... Szaktudás nélkül nincs mezőgazdaság és ez most már a méhészekre is igaz lesz. Kötelező képzésen kellene ugyanis részt venniük a jövőben a méhekkel fog...
A méhek a légszennyezettség miatt nem találják a v... A növények egyfajta illatanyagot bocsátanak ki, amit a méhek nagy távolságról is kiszagolnak. Így képesek tájékozódni és táplálkozni. A légszennyezés ...
Robotméh zümmöghet a jövőben a földeken? Apró drónok, mesterséges intelligenciával lehetnek a jövőben a virágok beporzói. Lehetséges, hogy robotméh porozza meg a növényeket? Előrehaladott k...