Gyulai, békésszentandrási, óvári és sárvári cég is milliárdos fejlesztésekre kapott támogatást

Az Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című felhívás eredményeképpen négy magyar élelmiszeripari vállalkozás jut összesen 15 milliárd forint értékű fejlesztési forráshoz a Megújuló vidék, megújuló agrárium program részeként. A 2021-ben meghirdetett pályázat eredményeképpen a húsfeldolgozással foglalkozó Békés megyei Gyulahús Kft. 4,8 milliárd forintot fordíthat üzemkorszerűsítésre. Az ugyancsak húsfeldolgozást és tartósítást végző Békés megyei székhelyű Hungaro-Food Kft. 3,8 milliárd forintért valósíthatja meg új üzemépületét egy zöldmezős beruházásban.

A Gyulahús és a Hungaro-Food fejlesztéseiről az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszélt. A tárca közleménye szerint Feldman Zsolt elmondta: napjainkban az élelmiszeripari ágazatnak nem csak rendkívüli körülmények között kell helytállnia, de a váratlan, korábban nem tapasztalt helyzetekre is reagálnia kell. Éppen ezért minden fejlesztés és beruházás kiemelten szolgálja azt a célt, hogy a hazai élelmiszeripar a magyar agrárgazdaság hangsúlyos, válságálló ágazata legyen – fogalmazott a politikus a Megújuló vidék, megújuló agrárium program részleteiről.

Gyulai, békésszentandrási, óvári és sárvári cég is milliárdos fejlesztésekre kapott támogatást - Fotó: Magro.hu, CSZS, Gyula, kolbász töltése
Gyulai, békésszentandrási, óvári és sárvári cég is milliárdos fejlesztésekre kapott támogatást – Fotó: Magro.hu, CSZS, Gyula, kolbász töltése

Milliárdok, nem csak reggelire

A tavaly meghirdetett pályázat eredményeképpen a húsfeldolgozással foglalkozó Békés megyei Gyulahús Kft. 4,8 milliárd forintot fordíthat üzemkorszerűsítésre. Az ugyancsak húsfeldolgozást és tartósítást végző Békés megyei székhelyű Hungaro-Food Kft. 3,8 milliárd forintért valósíthatja meg zöldmezős beruházás keretében új üzemépületét. A sajtelőállító Győr-Moson-Sopron megyei vállalat, a Profood Flexum Kft. ingatlanvásárlással bővítheti telephelyét, a baromfifeldolgozással foglalkozó Vas megyei Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft. pedig 3,2 milliárd forintért építheti és bővítheti üzemét.

A támogatás további részletei

Viski József, az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára még korábban elmondta, hogy a 2021-2022-es átmeneti időszakban 1500 milliárd forintos keret áll rendelkezésre a vidékfejlesztésre. A nemzeti társfinanszírozás emelésével pedig ebből az összegből ha nem is korlátlanul, de a korábbi évekhez képest jóval nagyobb mennyiségben tudnak pályázatokat befogadni. Ismertetése szerint a tavaly év végén meghirdetett pályázatoknál már figyelembe vették az átmeneti időszakban elérhető forrásokat is. Így például az állattartó telepek fejlesztését és a kertészeti üzemek korszerűsítését célzó pályázatok keretösszegét a kezdeti 50, illetve 30 milliárd forintról az idén tavasszal előbbinél 260 milliárd forintra, utóbbinál 68 milliárd forintra növelték.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Továbbra is lehet vis maior bejelentést tenni! Az egységes kérelem beadási határideje után is lehetőség van vis maior bejelentésre. Ha esemény (például árvíz, belvíz) történt, és emiatt az ügyfé...
Június 30-ig!!!! Állatjóléti támogatás igénylése... A tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás kifizetési kérelmének benyújtására június 30-ig van lehetősége a határozattal rendelkez...
Július 1-ig!!! Állattartó telepek korszerűsítéséhe... Kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre, hogy a fizetési kérelmet benyújtsák azok, akik állattartó telepüket szeretnék korszerűsíteni vagy valamely t...
Nemzeti Vidékstratégia és a 2013. 2. félévében meg... Pályázati cikksorozatunk 4. részében partnerünk a Palyaz.hu vezetője ismerteti  Nemzeti Vidékstratégia legfontosabb célkitűzéseit és a 2013. 2. félévé...
Kötelező képzések elvégzésén múlhat a támogatás... Vannak olyan mezőgazdasági támogatások, melyek kifizetése kötelező képzéshez kötött. Ezek június közepén kezdődtek és zömében augusztus 15-ig lezajlan...