Gyengébb éve lesz a gabonatermesztőknek 2017-ben

Neves szakértői csoportok elkészítették az idei jelentésüket a búza- és a kukoricaterméssel kapcsolatban. A vélemények nagyjából egyöntetűek, idén kevesebb termés várható, mint egy évvel korábban, az árakban azonban lehet némi változás.

A gabonapiacon mértékadónak számító USA agrárminisztériuma (USDA) május első felében teszi közzé először a 2017/2018. évi szezonra vonatkozó globális kitekintését, miközben a Nemzetközi Gabonatanács és a Tallage piacelemző vállalat már márciusban a búzatermelés 2017/2018. gazdasági évi csökkenését vetítették előre.

Az USA-ban a 2016. évinél akár 20 százalékkal is kevesebb búzát takaríthatnak be a gazdák az idén nyáron, tekintettel arra, hogy a búza teljes termőterülete 1919 óta ebben a szezonban a legkisebb, 18,7 millió hektár. A fekete-tengeri országokban is mérséklődhet a kibocsátás. Oroszországban a vetésterület zsugorodása miatt 6,5 millió tonnával 66 millió tonnára eshet az idei búzatermés. Ukrajnában – szintén a kisebb termőterület eredményeként – 3 millió tonnával kevesebb, azaz 23,9 millió tonna búza kerülhet a magtárakba.

A Tallage előrejelzése szerint az Európai Unióban 8 millió tonnával közel 144 millió tonnára nőhet a búzatermelés. Az európai búza világpiaci pozíciójára két tényező is hatást gyakorolhat a jövőben. Egyrészt az, hogy Törökország újranyitja-e kapuit az oroszországi búza előtt. (Törökország hat Oroszországból származó termékre – köztük a búzára, kukoricára és napraforgómagra – vetett ki 130 százalékos vámot március közepén, ami jelentősen visszafogta ezen termékek importját. A török kormányzatnem fűzött magyarázatot az intézkedéshez, szakértők szerint azonban ez a két ország közötti feszült viszony következő megnyilvánulása.)

Nagyban függ a búzapiac a törökök piaci lépéseitől
Nagyban függ a búzapiac a törökök piaci lépéseitől

 

Amennyiben nem enyhítik a vámot, az EU és Ukrajna profitálhat a helyzetből és növelhetik búzakivitelüket Törökországba. Emellett a másik fontos körülmény az lehet, hogy India a következő szezonban is növeli-e búzaimportját.

A búza legközelebbi lejáratra szóló jegyzése 150 dollár (USD)/tonna alá ereszkedett a chicagói árutőzsdén (CME/CBOT) április második dekádjában. A párizsi árutőzsdén (Euronext/MATIF) 162–166 euró/tonna között jegyezték a terményt ezalatt.

Magyarországon a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában a malmi búza májusi tőzsdei elszámolóára továbbra is 46–47 ezer forint/tonna között stagnált. A takarmánybúzára április elején sem érkezett vételi vagy eladási ajánlat, a kereskedése 2016. december 1. óta szünetel. A fizikai piacon átlagosan 45 ezer forint/tonna körül mozgott az étkezési búza áfa és szállítási költség nélküli termelői ára április első felében az AKI PÁIR adatai szerint, miközben a takarmánybúza 43-44 ezer forint/tonnáért cserélt gazdát.

Az április közepéig megjelent, igen korai prognózi sok alapján a 2017/2018. gazdasági évi globális kukoricatermés 3 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbi rekordtól. Tekintettel arra, hogy a vetés éppen kezdetét vette az északi féltekén, ez a következő hónapokban akár számottevően is módosulhat. A világ legnagyobb kukoricatermelő és -exportőr országában, az USA-ban 4 százalékkal 36,4 millió hektárra csökkenhet a növény termőterülete. Az áprilisi jégesővel és tornádóval kísért csapadékos időjárás hátráltatta a vetési munkálatokat az észak-amerikai országban, ahol az előirányzott terület csupán 6 százalékán került a földbe a vetőmag április közepéig, szemben az egy évvel korábbi 12 százalékkal.

Az Európai Unióban a 2016. évihez hasonló területen, 8,7 millió hektáron szándékoznak a gazdák kukoricát vetni (Tallage). A legnagyobb termőterülettel ebben az évben is Románia rendelkezik, 2,58 millió hektárt foglalhat el a növény. A terület nagyságát tekintve a rangsorban a második Franciaország 1,46 millió hektárral, a harmadik Magyarország, ahol a Földművelésügyi Minisztérium 1,03 millió hektár termőterületet jelzett április elején. Ennek 8 százalékán került a vetőmag a földbe április 11-ig. Ukrajnában a 4,5 millió hektárra előirányzott terület 12 százalékán vetették el a kukoricát április 21-ig (APK-Inform, UkrAgroConsult).

Idén is a román gazdák termelik legnagyobb területen a kukoricát
Idén is a román gazdák termelik legnagyobb területen a kukoricát

 

Noha a déli féltekén még be sem fejeződött a 2016/2017. gazdasági évi termést adó kukorica betakarítása, a brazil gazdák már a következő szezon vetésén gondolkodnak. Az USDA tájékoztatása szerint ugyanis Brazíliában a rekordtermésű 2016/2017. gazdasági év után a gyenge jövedelmezősége miatt sokan hagyhatnak fel a növény termesztésével a 2017/2018. gazdasági évben: a kukorica termőterülete 1 millió hektárral 16 millió hektárra csökkenhet. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a korábbi szezonok gyenge termése és jelentős importja miatt kialakult magas árak ösztönözték a gazdákat a kukorica termesztésére, így a 2016/2017. gazdasági évi termelés – a terület növekedésével és a jó hozamokkal – jelentősen megugrott.

A chicagói árutőzsdén 140–145 dollár/tonna között hullámzott a kukorica legközelebbi lejáratra szóló jegyzése április második dekádjában is. A párizsi árutőzsdén a termény fronthavi jegyzése kissé emelkedett és megközelítette a 175 euró/tonna szintet ezalatt. Magyarországon, a BÉT-en 43-44 ezer forint/tonna körül maradt a termény májusi jegyzése. Az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 41-42 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica április első felében.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kukorica Termésverseny – 2013-ban már az ötödik!... Ha visszatekintek arra, hogyan is indult, nem mondhatom azt, hogy az ötlet kipattanásától a megvalósulásig minden magától értetődő volt. Még akkor sem...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának esése, egy kis megtorpanás után, a 23. héten tovább folytatódott: február közepe óta 9%-ot csökkent. Úgy tűnik, a gazdák eltöké...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon már nagyon érződik, hogy közeleg az aratás. Egymás után lépnek piacra azok a termelők, akik még rendelkeznek tavalyi kukoricával, hogy „kisöp...