Gyakorlatilag vége az aratásnak

Befejeződött a nyári betakarítású termények aratása; tovább gyűrűzik az orosz embargó; fokozottan ellenőrzik a parlagfüves területeket. Következzenek a hét legfontosabb hírei.

A nyári betakarítású növények aratása gyakorlatilag befejeződött Magyarországon. Az őszi árpa és az őszi búza már a tárolókban van. A zab és a tavaszi árpa is már csak kevés helyen áll lábon, de a héten ezek is már a raktárakba kerülnek. Az őszi búzát 1 millió hektárról takarították be a gazdák. Az összes betakarított mennyiség meghaladja az 5 millió tonnát. Az előzetesen várt 4,6 millió tonnához képest nagyon jó termés volt az idén. Az őszi árpát már hetekkel ezelőtt learatták a gazdák. 218 ezer hektárról mintegy 1 millió tonnás termés került a magtározókba. 206 ezer hektárról sikerült tető alá vinni repcét, melynek hektáronkénti termésátlaga 2,5 tonna körül mozgott. A hírek szerint a betakarítási munkálatokat követő szalma begyűjtése és a tarlóhántás is jó ütemben halad mindenhol. A következő betakarítási hullám során a kukorica és a napraforgó fog lekerülni a szántókról. A két terményből összesen 6-7 millió tonnás össztermésre számítanak a gazdák, melyből 1,5 millió tonna lehet a napraforgó.

A szántókon már ez a kép fogadja a gazdákat
A szántókon már ez a kép fogadja a gazdákat

 

Mivel az orosz embargó továbbra is érvényben marad, így meghosszabbodnak azok az intézkedések is, melyekkel az EU a gyümölcstermelőket és a tejtermelőket segíti az orosz importtilalom káros hatásai miatt. A tejipar számára a vaj és a sovány tejpor közvetlen piaci felvásárlása és a raktározás támogatása szeptember végén megszűnne, de a bizottság 2016. február végéig meghosszabbítja ezt a lehetőséget. A gyümölcstermelőket segíteni hivatott intézkedések június 30-án jártak le. Brüsszel ezeket egy évvel hosszabbítja majd meg, 2016. június 30-ig. Ennek keretében a bizottság azt támogatja, hogy az orosz importtilalom által érintett gyümölcsöket felvásárolják, majd ingyen, jótékonysági célból szétosszák, vagy más módon használják fel, például takarmányként, vagy komposztálás, illetve lepárlás céljára.

Figyelem! Befizetési határidő változás! A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíját az eredeti július 31-i határidő helyett augusztus 15-ig lehet befizetni. További pozitívum, hogy az említett időpontig a késedelmes bevallások is leadhatók. Rossz hír viszont, hogy azok a kamarai tagoknak, akik ez év június 30-ig nem tettek bevallást, de azt legkésőbb augusztus 15-ig pótolják, a fizetendő tagdíj 10 százalékának megfelelő késedelmi pótlékot kell megfizetniük a tagdíj mértékével egyidejűleg.

Mostantól a levegőből is figyelemmel követi a hatóság, hogy hol vannak még parlagfűvel fertőzött területek. A légi felderítés már évek óta visszatérő segítség a parlagfüves területek felszámolása érdekében. Ennek a szakértők szerint eredménye is van: nem emelkedik tovább a parlagfű pollenterhelése, valamint sikerült megakadályozni a gyomnövény további terjedését. A parlagfű nemcsak a leginkább allergén növény, hanem gyomnövényként a legnagyobb területet foglalja el kultúrnövények elől. Így kárt, mérhető termésveszteséget okoz a mezőgazdaságnak. A parlagfű totális kiirtása persze irreális cél lenne, de a nagymértékű visszaszorítása nem lehetetlen feladat, ha mindenki kiveszi belőle a részét.

A parlagfű az egyik legveszélyesebb allergén növény az országban
A parlagfű az egyik legveszélyesebb allergén növény az országban

 

Végül jöjjön egy programajánló! Színes kulturális és mezőgazdasági programok, valamint a Traktorhúzó Európa-kupa is várja az érdeklődőket az idei Hajdúhéten, amelyet augusztus 14. és 19. között rendeznek meg Hajdúböszörményben. A 22. alkalommal rendezendő Hajdúhét a város legnagyobb rendezvénye, amely 4 éve bővült a Hajdúsági Expóval és a Traktorhúzó Európa-kupával. A tavalyi 12 ezer látogató után idén 20 ezer érdeklődőre számítanak. A Hajdúhét augusztus 14-én koncertekkel indul a Bocskai téren. Az esti fellépők között Tóth Gabi, Kállay-Saunders András, Szabó Balázs bandája, Caramel, az Abrakazabra zenekar szerepel Szulák Andreával, Tóth Verával és Bebével, míg a zárónapon a Kowalsky meg a Vega ad koncertet. Augusztus 14-én rendezik meg a Nagy Talajművelő Show-t a Béke Mezőgazdasági Kft. Dorogi úti földterületén, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a talajművelésbe.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült el.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Kialakulóban az orosz-lengyel gazdasági konfliktus... Az orosz-ukrán válság már nem csak társadalmi konfliktusokat okoz a két ország, illetve az Európai Unió között, egyre inkább a gazdasági hadviselést i...
Uniós segítséget kaphat Lengyelország az orosz gaz... Ahogyan arról a múlt héten beszámoltunk, Oroszország nem fogadja a Lengyelországból érkező zöldség és gyümölcs szállítmányok nagy részét. Ebből az ügy...
Elzárnak, mi nyitunk másik ablakot Megüt-e minket az orosz importtilalom? Miért gond a rekord almatermés? Előtérbe kerül a juhtenyésztés? Mi a helyzet a gabona, alma és a szőlő piacán? ...
400 millió euróból kártalaníthatják az európai ter... Az Európai Bizottságnak 400 millió eurós (125 milliárd forint) alap áll rendelkezésére ahhoz, hogy kártalanítsa az EU-tagállamok mezőgazdasági termelő...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...