Gyakorlati haszonná válnak a magyar agrárkutatások: terméket és szolgáltatást fejlesztenek belőlük

A közelmúltban bevezetett innovációs szolgáltatások révén minden egyetemi polgárnak, minden szakterületen, a nagy potenciált rejtő ötletek minden fázisában képes segítséget nyújtani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Innovációs Központja. Az elsőként támogatott projektek az agrárium széles spektrumát fedik le – a precíziós növényvédelmi felmérések előkészítésétől egészen a speciális halgazdálkodási eszközök fejlesztésééig.

„Egyetemünk a magas színvonalú oktatási-kutatási feladatokon túl arra is kiemelt figyelmet fordít, hogy az új eredmények ne csak szakmai publikációkban jelenjenek meg. Hanem kézzel fogható termékként, technológiai újításként vagy szolgáltatásként a piacon is elérhetővé váljanak, azaz a társadalom számára is hasznosuljanak. Az ehhez szükséges lépcsőfokok megtételében nyújt hathatós segítséget a MATE Innovációs Központja” – mondta az egyetemi innovációs szolgáltatások fejlesztése kapcsán Prof. Dr. Gyuricza Csaba, az intézmény rektora az egyetem közleménye szerint.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Innovációs Központja által elsőként támogatott projektek az agrárium széles spektrumát fedik le
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Innovációs Központja által elsőként támogatott projektek az agrárium széles spektrumát fedik le

A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2019-1.2.1-Egyetemi-ÖKO-2019-00006 projektjének támogatásával kifejlesztett innovációs szolgáltatások egyik fő pillére a MATE Proof of Concept finanszírozási programja. Ez az egyetem berkein belül keletkezett kutatási eredmények piaci hasznosításának elősegítését célozza.

A kutatók a program révén támogatást kaphatnak innovációs ötleteik

  • értékeléséhez,
  • validálásához,
  • üzleti hasznosításának vizsgálatához vagy
  • a szükséges prototípusok kifejlesztéséhez.

Sőt, a támogatás akár olyan fázisba is juttathatja a technológiákat, amelyek licenciára vagy spin-off cégalapítás útján történő tőkebevonásra is alkalmasak. A programra eddig beérkezett pályázatokat külső szakmai és pénzügyi szakértőkből, vállalatvezetőkből és egyetemi felsővezetőkből álló bizottság értékelte, több körös bírálati rendszerben. Az első pályázati körben 5 projekt lépett magasabb szintre az innovációs lépcsőn, összesen több mint 20 millió forintos támogatással. Az Egyetemi-ÖKO projekt keretében a MATE Innovációs Központja Szellemi Tulajdon Finanszírozási Alapot is létrehozott, amely az egyetem intézeteinek, kutatóinak biztosít támogatást szabadalmi eljárások szervezésére és megvalósítására.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Házhoz jön a pénz Hamarosan kiírják a kkv-k versenyképességét javító új EU-pályázatokat. Október 2-án Zalaegerszegen a Pénz, de honnan? roadshow keretében Csepreghy Nán...
Magyar kutatók hozhatnak új eredményt a farontó bo... Új eredményt hozhat a farontó bogarak elleni küzdelemben egy új csali fejlesztése, amelyen magyar kutatók is dolgoznak. A szakemberek munkájáról, amel...
Gombafertőzéseknek ellenálló búza- és kukoricafajt... Gombafertőzéseknek ellenálló búza- és kukoricafajták nemesítésén dolgoznak a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szakemberei több kutatóintézettel és ...
Augusztus 1-től indul az öntözésfejlesztési pályáz... Az öntözésfejlesztési pályázat módosulásának eredményeként 2016. július 6-a helyett augusztus 1-től lehet benyújtani a támogatási kérelmeket, mellyel ...
Új növényfajták kifejlesztésén dolgozik egy magyar... Új Európai Uniós projekt, az úgynevezett SolACE, indult a  víz- és tápanyaghiány okozta növénytermesztési nehézségek leküzdéséért, amiben jelentős rés...
Szerbiai és magyar együttműködés a mezőgazdaság si... Konferenciával ünnepelte a magyar tudományt Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Ter...