Gondoskodjunk tavaszi vetésű növényeink stresszkezeléséről!

A tavaszi vetésű kultúráink rövidebb ideig vannak kitéve az időjárás viszontagságainak, mint az ősziek, de a tenyészidejükhöz kapcsolódó stresszfaktorok igen gyakoriak ez idő alatt is, akár egymást követően ellentétes előjellel.

Kukorica hidegstresszben, (Tiszavasvári, 2021.05.25.)
Kukorica 30 mm eső után (Köröstarcsa, 2021.05.20.)

A hőségnapok és a magas UV sugárzás is kihívás elé állíthatja növényeinket, a nyári viharok pedig gyakran járnak jégveréssel, főleg „szárazon” okozva nagy kárt. E mellé társulhat egy esetleges gyomirtó-stressz, ha permetezés során a szomszédos, érzékeny kultúrákra elsodródik a permetlé, illetve korábbi évek le nem bomlott szermaradéka is okozhat kárt.

Napraforgó gyomirtó stressz után (balra), majd RhizoMagic™ 2 l/ha kezelés után 5 nappal (Hajdúszoboszló, 2021.05.27.)

A károsodott növényekben a különböző stresszfaktorok révén keletkezett szabad gyökök roncsolják a növényi sejtfalakat és membránokat, gátolják az anyagcsere-folyamatokat, csökkentik a fotoszintézis hatékonyságát. Szerencsére van lehetőségünk növényeinket ezen stresszhelyzetekre felkészíteni, illetve segítséget nyújtani a különböző fenológiai fázisokban. A stresszoldó készítmények közül azok lehetnek a legeredményesebbek, amelyek többféle stresszfaktor jelenléte esetén is képesek segíteni a növényeknek.

Az FMC-Agro új növény- és talajkondicionáló készítménye: a RhizoMagic™ összetevőinek köszönhetően rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. A tanninok az antioxidáns hatásban, a fucoidan a védekezési mechanizmusok fokozásában, a laminarin a sejterősítésben, a mannit a vízháztartás szabályozásában, az alginit a talajkondicionálásban, a hozzáadott növényazonos L-aminosavak a hőmérséklet toleranciában játszanak szerepet. Együttes jelenlétük biológiai többlethatással (szinergizmus) jár.

Vizsgálatok is kimutatták (a magas szervesanyag-tartalomnak is köszönhetően), hogy a RhizoMagic™ kezelések után a legfontosabb növényi hormonok (auxin, gibberellin, citokinin stb.) mennyisége és aránya pozitív irányban változott.

A készítmény makro-, mezo- és mikroelemeket is tartalmaz, így egyúttal levéltrágyázást is végzünk, ráadásul a jelenlévő biológiai összetevőknek (alga, aminosavak) köszönhetően sokkal jobb hasznosulással. Miután a készítmény stresszoldó, növénykondicionáló és levéltrágya funkciót is ellát, így stresszmentes állományban is érdemes alkalmazni. Sümegen 2019-ben a napraforgó RhizoMagic™ kezelése május 19-én, 6 levélpáros állapotban történt és egy hónap múlva látványos volt a különbség.

A RhizoMagic™ kezelés (jobb oldal) hatása napraforgóban is szemmel látható (Sümeg, 2019.06.20.)

Kukoricában akár gyomirtó szerrel együtt (Diniro® Gold), vagy később a rovarvédelemmel (Coragen® 20 SC) is eredményesen alkalmazható. Nádasdladányban több, mint fél tonnával emelte meg a termést a RhizoMagic™ kezelés (többszörös megtérülés), mely a molykártevők elleni stresszidőszakban Coragen® 20 SC rovarölő szerrel együtt kijuttatva további termésnövekedést eredményezett.

Kukoricában és napraforgóban a kezelések elvégzését a kultúrnövény korai fejlődési szakaszában a gyökeresedés elősegítésére, valamint a korai gyomirtók okozta esetleges stressztünetek kiküszöbölésére ajánljuk. Stresszkezelés (pl. hidegkár, aszály, melegstressz, gyomirtó stressz) esetén a két kezelés közötti idő csökkenthető, a permetezést javasolt a stresszhelyzet minél korábbi időszakában kijuttatni, ekkor a kezelések összevonhatók. A RhizoMagic™ ajánlott szántóföldi dózisa 1,5-2 l/ha, felhasználható 2-4 alkalommal a tenyészidőszak végéig. A RhizoMagic™ 10 literes műanyag kannás kiszerelésben, versenyképes hektárköltséggel került forgalomba. Stresszoldás a növényeknek. És Önnek is!

További információkért kattintson ide!

www.fmcagro.hu
FMC-Agro Hungary Kft.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Talajlakó kártevők ellen Kentaur 5 G + Radistart A... A kukorica és napraforgó termesztését intenzíven végző termelők körében nem kérdés, hogy ezen két kapás kultúra erőteljes kezdeti fejlődésének kulcsa ...
Kiemelkedő eredmények őszi káposztarepcében és ősz... A Huminisz Kft. évtizedes tapasztalatokkal rendelkezik a huminsavas növénykondicionálás területén. Cégünk a piac egyik meghatározó szereplőjeként font...
Phylazonit technológia a kukoricatermesztésben A kukorica az őszi búza mellett a legnagyobb területen termesztett növény hazánkban, termőterülete közel 1,2 millió hektár. Nagymértékű elterjedését a...
Legális energiabomba a növényekre A növénykondícionáló termékek használatával lényegesen javul a növény vízfelvétele és vízhasznosítása. Egyrészt nagyobb lesz a gyökértömeg, másrészt k...
A cukorrépánál, szójánál és burgonyánál is nagy do... A Huminisz Kft. a huminsavas növénykondicionálás egyik szakértője Magyarországon. Fontos feladatának tekinti, hogy a termelőket szakmailag hiteles inf...
Növénykondicionálás és növénytáplálás Huminisz Tec... „Növénykondicionálás és növénytáplálás Huminisz Technológiával” címmel tart előadást Pais István, a Huminisz Kft. ügyvezetője és kereskedelmi vezetője...