Gödöllőn újrázott a MAGOSZ elnöke, megválasztották az elnökséget is

Országos tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) 2022. szeptember 19-én a Pest megyei Gödöllőn. A közgyűlésen – a tisztújítás mellett – értékelték az elmúlt 4 év munkáját és meghatározták az elkövetkező időszak feladatait is. A tisztújításon a küldöttek ismét Jakab Istvánt választották meg a MAGOSZ elnökének.

A tisztújító közgyűlésen Dr. Nagy István agrárminiszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar gazdákkal összefogva kívánnak élni az ágazat történelmi támogatási lehetőségeivel. A nemzeti kormány politikájának köszönhetően a magyar agrárium jelentősen megerősödött és a kihívások közepette bizonyította, hogy válságálló, a magyar gazdák pedig a továbbiakban is számíthatnak a kormány támogatására – közölte.

A hagyományos nyílt szavazással döntött a MAGOSZ tagság a fontos kérdésekről - Fotó: Lévai Zsolt/NAK
A hagyományos nyílt szavazással döntött a MAGOSZ tagság a fontos kérdésekről – Fotó: Lévai Zsolt/NAK

Elmondta, hogy a 7 bő esztendő után a világ 7 szűk esztendő felé tart, de ha jól dolgozunk, együtt sikerülhet meghosszabbítani a jó éveket a magyar mezőgazdaságban. Látjuk azt is, hogy évtizedek óta nem látott élelmezésbiztonsági kihívások jelentkeznek a világ számos pontján, melynek következményei beláthatatlanok. Magyarországon mindezek ellenére a lakosság élelmezése biztosított. Ez a tény jelentősen felértékeli az agrárium szerepét – mondta a politikus a szövetség anyaga szerint.

Újrázott az eddigi elnök, Jakab István

Jakab István, a MAGOSZ vezetője az elmúlt 4 év munkáját értékelte elnökségi beszámolójában. A küldöttek által egyhangúlag elfogadott beszámolóban a MAGOSZ elnöke közölte: ez az erő a teljes körű, a teljes Kárpát-medencét lefedő összefogásból ered. A magyar kormánnyal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, illetve a határon inneni és túli szövetséges szervezetekkel közösen elért eredmények között megemlítette a gazdák érdekében kezdeményezett jogszabály-módosításokat.  A jövő kiemelt feladatai közül kiemelte a vízkormányzás kiépítését, illetve a környezetvédőkkel történő párbeszéd megteremtését.

Jakab István, a MAGOSZ vezetője az elmúlt 4 év munkáját értékelte elnökségi beszámolójában - Fotó: Lévai Zsolt/NAK
Jakab István, a MAGOSZ vezetője az elmúlt 4 év munkáját értékelte elnökségi beszámolójában – Fotó: Lévai Zsolt/NAK

Kihívásokról, támogatásokról és együttműködésekről is volt szó

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke arról beszélt, hogy az időjárási szélsőségek, a szerinte erősen vitatható európai uniós szabályozás, a koronavírus világjárvány, az orosz-ukrán háború, az energiaválság és az emelkedő árak soha nem látott kihívások elé állítják a mezőgazdaság szereplőit. A MAGOSZ és a NAK támogatására, illetve a kormány partnerségére a jövőben is számíthatnak a gazdák, hogy legyőzzék az akadályokat, és megerősödve folytathassák tevékenységüket – fogalmazott.

Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora köszöntőjében arról beszélt, hogy a vészterhes időkben fontos a szoros együttműködés. Az intézményvezető megerősítette, hogy a MATE erőforrásaival segíti a MAGOSZ-t és a NAK-ot. Az agrárium csúcstechnológiájú ágazattá nőtte ki magát, ezért a jövő csak kiváló agrárszakemberekkel építhető – fogalmazott.

A köszöntőbeszédek és az elnökségi beszámolót követően a Szövetség tisztújítása következett, melyen újabb 4 évre Jakab Istvánt választották meg a MAGOSZ elnökének.

A további megválasztott tisztségviselők:

Elnökségi tagok: Gubán Gyula, Rittlinger József, Kozsuch Kornél, Taskó József, Szél István, Németh Gergely, Örvendi László, Kis Norbert Ivó, Szendrei László, Hubai Imre Csaba, Dr. Balogh Zoltán, Varga Mihály, Kis Miklós Zsolt, Rácz Imre, Madarász Zoltán, Csike György, Pap György, Győrffy Balázs, Süle Katalin Elza

Alelnökök: Dr. Balogh Zoltán, Csike György, Győrffy Balázs, Hubai Imre Csaba, Kis Miklós Zsolt, Németh Gergely, Örvendi László, Papp Zsolt György, Rácz Imre, Süle Katalin Elza, Taskó József.

A Gödöllőn megválasztott MAGOSZ tisztségviselők - Fotó: Lévai Zsolt/NAK
A Gödöllőn megválasztott MAGOSZ tisztségviselők – Fotó: Lévai Zsolt/NAK

Az Országos Gazdasszony Tagozat elnöke: Nagyné Legény Ildikó

Az Országos Ifjú Gazda Tagozat elnöke: Papp Zsolt György

Főtitkár: Cseh Tibor András

Etikai Bizottság: Gáspár Ferenc, Doráné Gyömrei Anita, Dr. Kovács Zoltán, Obreczán Ferenc, Zsák Győző                                                                

Felügyelőbizottság: Sövényházi Balázs, Hajdú László, Kiss Józsefné, Németh Mihály, Sain Krisztián.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

EKÁER: amikorra kell, lesz A mezőgazdasági főszezon idejére már mindenkinek tudnia kell használni a január elsején bevezetett elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert...
Támogatott szaktanácsadás: 74 ezren pályázhatnak... Sokan érdeklődnek a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-feldolgozáshoz kapcsolódó egyéni és csoportos támogatott szaktanácsadás iránt. Nos, ...
Új minisztert és új nevet kap a Földművelésügyi Mi... Nagy Istvánt, a Földművelésügyi Minisztérium eddigi miniszterhelyettesét kérte fel tárcavezetőnek a kormányfő. A tárcának pedig Agrár- és vidékfejlesz...
Mit kezdhetnénk a plusz 12 milliárd forinttal? 2019-ben 12 milliárd forinttal bővül az Agrárminisztérium költségvetése az ideihez képest - adta hírül az M1-re hivatkozva az MTI. Jövőre 12 milliá...
Tovább durvul a harc az almapiacon Az étkezési alma ára is „beszakadni látszik” a Magosz információi szerint, így tovább gyűrűzhet az ipari almánál már tapasztalt felvásárlási-piaci vál...
12 milliárd forintos új ökotámogatás ősztől Augusztus 26-án lezajlott a Talajtól a Tányérig című bio kampány záró rendezvénye, a Nagy Lecsó. Ezzel párhuzamosan zajlott az ÖMKi on-farm méhészeti ...