Tovább hízik a Mészáros-birodalom, egy keményítő- és alapanyaggyártó céggel

A Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Nyrt. vásárolja meg a visontai Viresol Kft. 51 százalékát. A keményítő-, illetve alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozó cég több mint felét 26,7 milliárd forintért vásárolja meg az Opus. A Viresol a régió egyik legnagyobb modern keményítőipari üzeme, nettó értékesítési árbevétele meghaladja majd az évi 100 millió eurót.

Azzal, hogy az Opus Nyrt. tulajdonába kerül a keményítő-, alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozó Viresol Kft. 51 százalékos üzletrésze, újabb szakasz valósul meg az idén februárban bejelentett, a tőzsdei társaság működésében meghatározó tőkeemelés-sorozatból – közölte az Opus Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az Agrárszektor értesülése szerint a Viresol eddig a felcsúti Mészáros és Mészáros Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a tiszakécskei Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. tulajdonában volt.

A Viresol a régió egyik legnagyobb modern keményítőipari üzeme, a cég keményítő-, valamint alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozik – ezt vette meg az Opus - képünk illusztráció
A Viresol a régió egyik legnagyobb modern keményítőipari üzeme, a cég keményítő-, valamint alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozik – ezt vette meg az Opus – képünk illusztráció

A független szakértő által elvégzett jövedelem alapú (diszkontált cash-flow) módszertani értékelés alapján a Viresol 100 százalékos saját tőkéjének nettó, kötelezettségek nélkül számított becsült piaci összértéke meghaladja az 52,3 milliárd forintot. A tőkeemelés során kibocsátandó új részvényeknél a februárban bejelentett 611 forintos árfolyamot veszik majd figyelembe – írta a Magyar Távirati Iroda.

Búzafeldolgozó üzemet építettek, a próbaüzemnél járnak

A Viresol Kft. (Visonta Projekt Kft. néven) 2015-ben azzal a céllal jött létre, hogy megépítse Magyarország egyetlen és a régió egyik legnagyobb, az elérhető legmodernebb malomipari technológiájú búzafeldolgozó üzemét. A zöldmezős beruházás tavaly tavasszal indult a Mátrai Erőmű ipari parkjában, jelenleg a próbaüzem előkészítése zajlik. A hulladékmentes technológiával működő gyár évi 250 ezer tonna hazai búza feldolgozásával keményítőt, alkoholt, valamint takarmány-alapanyagokat állít elő a hazai és régiós élelmiszer-, gyógyszer- és vegyipar számára.

A beruházás közben döntöttek a termékportfólió és a kapacitás bővítéséről, az újabb üzemegységek 2019 tavaszától állítanak elő további alapanyagokat. Az üzem nettó értékesítési árbevétele meghaladja majd az évi 100 millió eurót és összesen 280 embernek ad munkát. Az Opus Global Nyrt. igazgatósága annak érdekében döntött a tőkeemelések előkészítéséről, hogy a tőzsdei társaság üzletrészek apportjával szerzett új vagyonelemekkel kiegészülve a BÉT egyik meghatározó, a magyar gazdaság húzóágazatait jól tükröző ipari és termelő társaságává fejlődjön – írja az MTI.

Elindul a lignit-biomassza-gáz alapú termelés fejlesztése

A témához kapcsolódó hír, hogy a héten elfogadta a Mátrai Erőmű Zrt. hosszú távú fejlesztési stratégiáját a társaság közgyűlése. A hazai áramtermelés ötödét adó vállalat célja a stabil piaci pozíció és a garantált foglalkoztatás. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Mátrai Erőmű Zrt. 2030-ig szóló fejlesztési stratégiája a hagyományos lignit-biomassza-gáz alapú termelési szegmens eredménytermelő képességének helyreállítására és megőrzésére irányul. Mivel a szénkorszak a következő évtizedben véget ér, az Opus Global Nyrt. érdekeltségébe tartozó vállalat elsősorban a megújuló energiatermelésben, a rendszerszabályozásban és az energiatárolásban tervez komoly beruházásokat a közeljövőben. Az elfogadott fejlesztéspolitika értelmében a vállalat két, összesen 40 megawatt teljesítményű naperőművet létesít majd.

A bükkábrányi létesítmény alapkövét szerdán tették le, de már a halmajugrai fotovoltaikus erőmű-beruházást is előkészítik

Ezen kívül tervezik egy, a települési hulladékból előállított hazai tüzelőanyag kétharmadának hasznosítására alkalmas termelőegység megépítését. A közgyűlés arról is döntött, hogy az előző tulajdonos által felhalmozott, tavalyi 9 milliárd forintos veszteség miatt, a fejlesztési projektek finanszírozása érdekében a Mátrai Erőmű eladja 16 megawattos visontai naperőművét az MVM Hungarowind Kft.-nek. A tervezett beruházások megvalósításához alaptőkeemelés nem szükséges – írta a társaság. A részvényesek továbbá felhatalmazták az igazgatóságot a Mátrai Erőmű ipari parkjában, a gyárral közvetlen összeköttetésben működő Geosol Kft. megvásárlására a Status Geo Invest Kft. kivásárlása útján a Status Capital Magántőke alaptól.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Biomasszagyűjtő gépet fejlesztettek ki erdei haszn... Önjáró biomasszagyűjtő gépet fejlesztett ki erdei használatra a smARTSOL Engineering Kft. A fejlesztés révén betakarítható lesz az erdészeti biomassza...
Nyílt napok a bioszén és bio-hulladékok újrahaszno... Ingyenesen látogatható Agrár Szakmai Nyílt Napokra invitálja az érdeklődőket a Terra Humana Kft! A rendezvényen részt vevők a környezetkímélő tápanyag...
Több bálázott tüzelőanyagot vásárol fel a pécsi er... Mintegy tíz százalékkal, évi 200 ezer tonnára növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű júliustól. Ennek oka, hogy kedvezőbbé vált az ...
Fűtés lótrágyával? Miért ne? Már kezdeményezés is van rá, méghozzá Finnországban. A tervek szerint a jövőben lótrágyával fűtenék többek között a lakóházakat is. A finn kormány fő...
Bővül a hazai biomassza erőművek száma A Hungrana Kft. már évtizedek óta jelen van a hazai mezőgazdaságban, mint kukoricafeldolgozó. Az 1990-es években napi szinten 400 tonna kukoricát tudt...
Támogatási lehetőségek az energetikai célú biomass... Az alternatív földhasználatú területeken történő energetikai célú biomassza-termelés és -felhasználás lesz a középpontban egy kétnapos hazai konferenc...