A precíziós eszközök kompatibilitása nélkül elmarad az áttörés

A precíziós eszközök gyártóinak meg kellene teremteniük a kompatibilitást egymás termékei, illetve az azok által gyűjtött adatok között, ugyanis jelenleg ennek hiánya gátolja a legújabb technológiák terjedését – állítják a KITE szakértői.

A precíziós gazdálkodás elterjedt fogalom a magyar mezőgazdaságban, a gyakorlatban azonban csak kevés helyen jelennek meg az ilyen megoldások – mondta Szabó Levente a KITE Zrt. vezérigazgatója a közelmúltban egy precíziós gazdálkodási és agrárinformatikai konferencián. Ennek az az oka, hogy minden gépgyártó a saját márkájára fejleszt precíziós eszközöket, ezek azonban nem összevethetők és alkalmazhatók egymással. Márpedig a magyar agrárgazdálkodóknál jellemző, hogy nem egyféle márkájú a gépparkja. Ezért ez az elszigeteltség a precíziós megoldások terjedésében nagy problémát jelent – tette hozzá. A precíziós technológiák tehát igazán akkor tudnak majd jól működni a magyar mezőgazdaságban, ha ezeket a fejlesztéseket rendszerbe lehet integrálni, mert egymással kompatibilisek lesznek. Anyagunk az otpagrar.hu oldal cikke alapján készült.

A KITE szakértői az egységes technológiai rendszer és adatgyűjtés mellett vannak
A KITE szakértői az egységes technológiai rendszer és adatgyűjtés mellett vannak

A KITE 2016-ban egy nagyszabású, valamennyi kultúrára alkalmazható megoldásokat kereső IT-fejlesztést kezdett meg, amelynek idén már kézzelfogható eredményei lesznek. Ennek jegyében adják át még ebben az évben Nádudvaron a KITE innovációs központját.

Szabó Levente

 

Általánosságban elmondható, hogy a precíziós megoldások akkor hasznosak, ha nagy felületre kiterjeszthetők, folyamatosan és könnyen fejleszthetők, valamennyi, az adott ágazattól független üzemegységben alkalmazhatóak. Továbbá a géphasználó számára könnyen működtethetők, illetve a fenntarthatóság és a környezetkímélés jegyében lehet őket alkalmazni – foglalta össze Szabó Levente.

Nem vagyunk lemaradva világtól a precíziós technológiák alkalmazásában, de ezek elterjedéséhez szemléletváltásra van szükség. A gépkezelőktől az agrárcégek tulajdonosain át minden szereplőnek – értékelte előadásában a 2018-as helyzetet Hadászi László, a KITE Zrt. fejlesztési és szaktanácsadási igazgatója. Erre volt már példa, az 1950-es években a mezőgazdasági gépesítés elterjedésekor, illetve az 1970-es évek technológiaváltásánál – emlékeztetett.

A precíziós gazdálkodás alapjai az agrotechnológia, az informatikai háttér, és a műszaki megoldások. Agrártechnológiai szempontból mindig szem előtt kell tartani, hogy a növények igényeinek optimális szinten kell megfelelni, mert ha a növény nem érzi jól magát, nem lesz eredményes a termelése – folytatta Hadászi László, hozzátéve, hogy a talajművelésben a biológiai szemléletnek kell uralkodnia. Szerint a „forgatásos szemléletről” át kell állni a „lazításos elvre”, ami nem azt jelenti, hogy el kell hagyni az ekét, mert egyes években szükség lehet a talaj forgatására is. De ilyen mértékű talajforgatás, mint amilyen például a magyar mezőgazdaságra jellemző, csak Kelet-Európában van, Európa fejlett mezőgazdaságú országaiban ezen már túlléptek – mondta a fejlesztési igazgató.

Az új technológiával sok inputanyagot lehet megspórolni a KITE szakértői szerint

A precíziós technológiák alkalmasak a sor és sorköz megkülönböztetésére, átfedés- és kihagyásmentes művelésre, ezekkel pedig sok inputanyagot meg lehet takarítani. Szintén jelentős költségcsökkentő tényező, hogy a pontos időben elvégzett, célzott és táblán belül differenciált műveletekkel menetszámcsökkenés érhető el. Amíg Magyarországon egy átlagos kukoricatermesztő 10-12-szer is kimegy a gépével a táblába, addig a tengerentúlon ez csak 7-8 alkalom. Az erózió elleni védelemre, a rétegvonal mentén történő gazdálkodással, szintén alkalmas a precíziós gazdálkodás – mondta.

Hadászi László is kitért a kompatibilitási problémákra, ami jelentős gátja a precíziós megoldások gyakorlati alkalmazásának, hiszen Magyarországon gyakorlatilag nincs olyan üzem, amelyik egy márkát használna. Teljes kompatibilitást kell létrehozni a különböző gyártók eszközeiben – mondta. Lényeges, hogy a gépek által begyűjtött – a precíziós technológiák szempontjából rendkívül értékes – adatok sem kompatibilisek egymással, ezért IT-fronton is adott a feladat az egységesítésre. A KITE fejlesztési igazgatója azt is megemlítette, hogy a gazdálkodók a gépekből származó, rendkívül értékes adatoknak csak mindössze 20 százalékát használják ki.

A KITE számára az SAP készítette el az adatbázis-rendszert. Hadászi szerint legalább egy év kellett ahhoz, hogy az IT-szakemberek és az agronómusok egy nyelven beszéljenek. Mostanra ugyanakkor a KITE eljutott odáig, hogy integrált rendszerével közel kétszáz gazdaság, csaknem 100 ezer hektárján 1800 erőgép dolgozik.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A mikrogranulált starter műtrágyákról… Mára a precíziós gazdálkodás egyik alap eleme a starter műtrágyák használata. Jelentősége már az évek során bizonyított. Fontos és szükséges növényein...
GPS technológiák a mezőgazdaságban Sokaknak a GPS és a GIS technológia még kínai lehet, de a gazdálkodók egy része már igen régen élvezi a precíziós gazdálkodás előnyeit. Gépek pontos h...
Kamera, amely a gyümölcs érettségét is érzékeli... Egy új kamera lehet a precíziós gazdálkodás következő nagy találmánya. Az említett eszköz azt is észreveszi, ha a zöldség, gyümölcs érett, esetleg már...
A precíziós mezőgazdaságé a jövő A népességnövekedéssel párhuzamosan a mezőgazdaságban tevékenykedőknek fel van adva a lecke: az egyre kisebb termőterületen egyre több és jobb minőség...
Innovatív ötletek kellenek a hazai növénytermeszté... Magas színvonalú agrotechnológia nélkül nem lehet versenyképes a hazai növénytermesztés. Ez ugyanis az alapja annak, hogy emelni tudjuk a gabonafélék ...
4 év, 1 millió látogató – eddig ez a Magro.hu... 2012 nyarán azért indítottuk el a Magro.hu mezőgazdasági piacteret, hogy az internet üzleti célú használata elterjedjen a hazai mezőgazdasági szereplő...