Egyetlen szerződéssel átadhatják birtokaikat az idősödő gazdák

Már régebben került a parlament elé olyan agrártárgyú törvénytervezet, amely jelentős átalakulást hozhat a hazai agráriumban. Az Agrárminisztérium viszont most elkészítette a gazdaságátadásról szóló javaslatát, amiből kiderül, hogy ki, kinek, milyen feltételek mellett adhatja át egyetlen szerződéssel az egész birtokát.
Sok tényező hátráltatta, illetve tette bonyolulttá az egyes mezőgazdasági üzemek öröklését, átadását, ami a generációváltás ütemére is károsan hatott. Hiába támogatta uniós forrás ezt a folyamatot, csak kevés érintett járta végig a nem egyszerű utat. […]

Tovább…

Naponta néznek farkasszemet a farkasokkal a gazdák – pereskedhetnek a kártérítésért

A Haszonállat-védelem és nagyragadozók című konferencia második napja a gazdákról szólt, arról, hogyan védik, illetve védhetik meg állataikat a szomszédságból a birtokaikra látogató farkasoktól. Volt szó a Kuvasz-Őr Nagyragadozó-védelmi Alapítvány tevékenységéről, a villanypásztorokról és a gazdák személyes tapasztalatairól is.
A Kuvasz-Őr Alapítvány tevékenységének köszönhetően számos gazdálkodónál kuvaszok is védik a juhokat – mondta el a program vezetője, Szép Ábrahám. Ez egyrészt jó a gazdálkodónak még akkor is, ha egy ilyen kutya fenntartása annyiba kerül, mint egy hízót meghizlalni, és jó a kutyafajtának, hisz a munka jót tesz az állatoknak, nőhet a tenyészértékük. […]

Tovább…

GPS a gazdák szolgálatában – lehetőleg 2 centiméteres pontossággal

Amikor a forrásul szolgáló cikk szerzőjét felkérték, hogy írjon blogot a precíziós mezőgazdaságról, a téma már eldőlt: GPS (globális helymeghatározó rendszer). Az eszköz, amely a legtöbb precíziós mezőgazdasági tevékenység alapját képezi. A GPS egy zseniális technológia, amely az amerikai hadseregből származik. A készülék lehetővé teszi, hogy meghatározzuk a helyzetünket a Földön.
Ha valaki tudja, hol van és hová akar menni, a GPS segít a navigációban. A nyomkövetésben, a térképezésben és az időmérésben is hasznos. Ezek a funkciók valószínűleg minden gazdálkodó számára ismerősek, hiszen a navigálás az, amit közülük a legtöbben végeznek. A telefonnal, hogy megtalálják a megfelelő mezőt, valamint az automatikus kormányzás segítségével, hogy szorosan összekapcsolják az egyes műveleteket a mezőn. […]

Tovább…

Újfajta rövidítések erdejében keresik a járható utakat az őstermelők

ŐCSG? CSMT? Betű- és számkombinációból álló névvel az új bejelentési és bevallási nyomtatványok? Március utolsó hetére időzítette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azt a nagyszabású webkonferencia-sorozatot, amelynek a fogalmi tisztázáson túl a széleskörű és alapos tanácsadás is a célja volt.
2021. január 1-jén hatályba lépett a családi gazdaságokról szóló törvény, amelynek révén a jogalkotó szándéka szerint kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások. […]

Tovább…

„Digitális istálló”, avagy hogyan digitalizálható a gazdaság

Ha valaki akadályokba ütközik, amikor megpróbálja digitalizálni a gazdaságát, előfordulhat, hogy különböző típusú eszközöket kell megvizsgálnia, ki kell alakítania saját hálózatát, és – ahogy az egyik techrajongó kanadai gazda fogalmaz – el kell kezdenie másképp gondolni az adattechnológiákra.
Jesse Hirsh, digitális stratéga, aki egy kisgazdaságban él, úgy véli, hogy az agrárszektor a digitális modernizáció egyik legjelentősebb akadályával szembesül. Ugyanakkor ez kínálja a legnagyobb lehetőségeket is. […]

Tovább…

Új év, új cégforma: egyéni vállalkozóból családi mezőgazdasági társaság

Bővültek a lehetőségek a hazai agrárvállalkozók számára 2021. január elsejétől: több új vállalkozási forma közül választhatnak azok, akik a mezőgazdasággal foglalkoznak. Családi mezőgazdasági társaságként (csmt) gazdasági társaság, szövetkezet vagy erdőbirtokossági társulat vehető nyilvántartásba a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. 14. § (1) bekezdése alapján a földforgalmi törvény szerinti mező-, erdőgazdasági tevékenység, valamint a kiegészítő tevékenység folytatására. […]

Tovább…

A szántóföldön is sokat segíthetne a lombtrágyázás, ha használnák a gazdák

A szántóföldön gazdálkodók nagy része nem fordít elég figyelmet a tápanyagutánpótlásra, pedig szükséges lenne. Nagyon fontos megismerni azt, hogy mi van a talajban, és mit lehet belőle kihozni – mesélte a Magro.hu-nak Hegedűs Richárd. A Seedplus Kft. termékfelelőse, aki Kaposváron és Debrecenben is beszél majd a technológia részleteiről és hasznosságáról a KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton. […]

Tovább…

1200 hektár állami földet kaphatnak a hátrányos helyzetű települések

Nyilvános pályázatot hirdetett az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot. A szociálisan rászorulók megsegítésére indított program keretében 17 megye 109 települése nyújtott be sikeres kérelmet – mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek. Így 371 földterület, összesen több, mint 1230 hektár állami föld kerül 5 és 15 év közötti időszakra ingyenesen a települési önkormányzatok használatába. […]

Tovább…