Gazdászok bőrébe bújt a 21 „kalandor”

Megkezdődött a kaland, amire már régóta vártak a kiválasztott fiatalok. A 2016-os Vidék Kaland programban ugyanis 21 fiatal ismerheti meg a mezőgazdaság fortélyait székelyföldi befogadóik jóvoltából. A dolgos hétköznapokról blogot is vezetnek, a program végén pedig kiderül, ki lesz a tiszteletbeli erdélyi gazda!

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) azzal a céllal hozta létre a Vidék Kaland programot, hogy lehetőséget adjon a fiataloknak megismerni a falusi gazdaságok mindennapjait. Hogyan látják el magukat az emberek, hogyan termelik meg az élelmiszert, milyen módszerekkel termesztenek növényt és tenyésztik állataikat.

Idén összesen 21 fiatalt várnak Székelyföldön. Nyárádmenti, udvarhelyszéki és csíkszéki gazdaságokban fogadják a dolgozni vágyó fiatalokat a helyi gazdák és családok.

Városi fiatalok gazdabőrben - ez a Vidék Kaland! (A fotó illusztráció!)
Városi fiatalok gazdabőrben – ez a Vidék Kaland! (A fotó illusztráció!)

 

Persze jóval többen jelentkeztek az idei programra, mint 21 fő. A végső résztvevőket viszont az AGRYA székelyföldi partnerei választották ki.

A Marosszékre már megérkező és dolgozni kezdő fiatalok közül senkinek sem szakterülete a mezőgazdaság. Építész, értékesítő és természetvédő is megtalálható köztük.

A fiatalok bemutatkozóját a http://videkkaland.transindex.ro/nyaradmente/ oldalon már meg lehet tekinteni. Sőt, az oldalra hamarosan blogbejegyzések is kerülnek majd a fiatalok dolgos hétköznapjairól. A verseny végén a bejegyzésekre leadott lájkok számából választják meg a végső győztest, aki megkapja a tiszteletbeli erdélyi gazda címet.

Forrás: transindex.ro

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Kik lettek a kiválasztottak? Immáron negyedik alkalommal rendezi meg az AGRYA a Vidék Kaland Programot, amely keretein belül magyarországi és székelyföldi fiatal gazdák várják az ...
Húzóágazat A mezőgazdaságnak köszönheti a növekedést a GDP; sok az alma, kevés lesz a szőlő; közel 30.000-en tanulnak az agráriumban; Vidék kaland program és Vár...
Már csak 4 napig jelentkezhet városi kertésznek!... Azon 18 és 40 év közötti városban élő emberek jelentkezhetnek a programra, akik rendelkeznek legalább 7 négyzetméternyi területtel, amin zöldséget sze...
Információs börzék fiatal gazdáknak! – Csalá... Az október 30-i Fiatal Kertész Konferenciával elkezdődött a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA őszi-téli rendezvény szezonja. A következő ...
Kifizetés a fiatal mezőgazdasági termelőknek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal ezen a héten megkezdte a támogatások kifizetését azoknak a fiatal gazdálkodóknak, akik a támogatási összeg...
Fiatal gazda pályázat 2015-2020 között… Mit lehet tudni a 2015. évi fiatal gazda pályázatról? 70.000 vagy 40.000 euróra számíthatnak a pályázók? Mi az, ami már biztos, és mi az, amit csak tá...