Milliárdos fejlesztés a hazai mezőgazdasági gépgyártás fellendítéséért

Biatorbágyon működik az amerikai GSI-csoport hazai regionális központja. A gépgyár most hatalmas fejlesztésre szánta el magát. 2,3 milliárdból szereznek be új gépeket és eszközöket, amelyek segíteni fogják a termelés növelését. Ez komoly lökést adhat akár magyar mezőgép-gyártásnak is.

A GSI Hungary Kft. saját forrásból indítja el 2,3 milliárd forintos fejlesztését, melynek kapcsán új gépeket és egyéb eszközöket szereznek be annak érdekében, hogy növelni tudják gyártósoruk kapacitását. A kapacitásnövelés mellé új gyártócsarnok is érkezik, melyet egy ingatlanfejlesztő húz fel a cég telephelyén, mintegy 3 milliárd forintból.

Nem magyar cég ugyan, de hatalmas fejlesztést tervez megvalósítani magyar földön
Nem magyar cég ugyan, de hatalmas fejlesztést tervez megvalósítani magyar földön

 

A beruházásra a vállalat nem kaphat állami támogatást, ugyanis Pest megyében ilyen nem adható termelő beruházások fejlesztésére. Ennek ellenére vállalta a GSI, hogy belevág a több mint 5 milliárd forintos projektbe. Ezzel számos új munkahelyet is teremteni fog, amivel jól járnak a mostanában kevésbé keresett mezőgazdasági gépszerelők is.

A magyar mezőgépgyártás régen nagy hagyományokkal büszkélkedhetett – gondoljunk csak a Rába gyár hazai fejlesztésű erőgépeire, melyekből még ma is rója néhány a hazai szántóföldeket. Mivel az utóbbi évtizedekben egyre inkább hanyatlóban van az ágazat, a mostani nagy értékű beruházás még inkább komoly előrelépési lehetőség – még akkor is, ha nem magyar vállalat valósítja meg.

A várakozások szerint, a fejlesztéstől, hogy a következő 10 évben a vállalat magyarországi termelése és exportja is nagymértékben növekedni fog. Emellett a már most is több mint 100 dolgozó mellé továbbiakat alkalmazhat a gyár, így a munkanélküliségre is pozitív hatással lehetnek a fejlesztések.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mezőgazdasági gépértékesítés szeptember hónapban... Következő összefoglaló cikkünkből megtudhatja, hogyan alakult a mezőgazdasági gépek adásvétele, illetve melyek voltak a leginkább keresett gépek. Az ...
Traktort nem vesz az ember naponta – 1 éves a láto... 2 éve, november 14-én tették le az alapkövét, idén pedig már 1 éves születésnapját ünnepelte a Fendt Forum, amely a Fendt új világába vezeti be a láto...
A mezőgazdasági gépforgalmazás piaci helyzete Magy... Az utóbbi években folyamatosan növekedő tendenciát mutatnak a mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos beruházások, amelyek 2013-ra meghaladták a 105 milliá...
Az év traktora 2015-ben… 13 év után újra Case IH típusú traktor hozta el az első helyet az Év traktora szavazáson. Az 1998 óta megrendezett versenyen idén is 23 ország szakújs...
Eladhatja egyes gépértékesítési központjait az IKR... A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy az Agrofert-csoport egyes tagjai - az IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Pécs-Reménypus...
Több mint 2 millió euró fejlesztésekre Sokan esküsznek a New Holland gépekre. Már 1 éve annak, hogy aki újat szeretne belőle vásárolni, annak az Agrotec Kft-nél kell kopogtatnia. Új telephe...