Kétségbeejtő helyzetben a tejtermelők

A tejpiaci helyzet továbbra is több, mint kedvezőtlen. Enyhítésére azonnali kormányzati és uniós döntéseket sürgetnek a termelésben érintett szakmai szervezetek. Itt is a már több ágazatban bevezetett intézkedés lehet a megoldás.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Állattenyésztők Szövetsége, a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete, a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete és a Koncentrált Tejű Fajtákat Tenyésztők Egyesülete közösen próbálják meg felvenni a harcot a problémákkal.

A szervezetek egyhangúlag egyetértettek abban, hogy az áprilisban megszűnő tejkvóta-rendszer komoly negatív hatással volt a tejágazat helyzetére. Emellett az orosz embargós intézkedések további negatív hatással bírnak, ezért alakulhatott ki a jelenlegi túlkínálat a piacon és az ebből adódó alacsony felvásárlási ár.

Szakemberek szerint a tejágazat jövőjét pozitív irányba mozdítaná el, ha a fogyasztói folyadéktej (UHT, ESL, féltartós és friss; 3 literes térfogatig) az 5 százalékos általános forgalmi adókörbe tartozna 2016-tól.

A szakmai szervezetek külön kiemelték: amennyiben nem történik valamilyen intézkedés a tejágazatban dolgozók megsegítéséért, úgy a tejtermelők nem fogják bírni a rájuk nehezedő nyomást. Ez magával hozhatja a tejelő szarvasmarha-állomány csökkenését, a beruházások lassulását is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nőtt a nyerstej termelői ára A nyerstej országos termelői átlagára idén áprilisban 17 százalékkal magasabb volt a tavalyinál. Az értéke 107,70 forint/kg volt.. A nyers tej felvásá...
Sok, jó minőségű dinnye jön, de egyre kevesebb gab... A GDP-ben nem, de a külkereskedelemben aktív részt képvisel a mezőgazdaság; Türkmenisztánnal kötöttünk kereskedelmi megállapodást; több támogatást kap...
A termelők lobbiznak a hazai tejért A tejtermelők azt kérik, hogy a kereskedelmi láncok részesítsék előnyben a hazai termékeket az importtermékekkel szemben, és ne csökkentsék a friss te...
Import tej – hazai tej: 1-0 Tovább bonyolódik a hazai tej védelme körüli harc. Egyelőre úgy tűnik, az import tej lenyomja a hazait. 2010 után csökkent a behozatal aránya, de az u...
Demonstráció a hazai tejért A hét elején még csak terv volt, de most biztossá vált: megrendezi tüntetését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizott...
Tovább demonstrálnak a hazai tejtermelők Kifejezetten azok ellen kívánnak demonstrálni a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított te...