Indul a jégszezon!

Bár még nem vagyunk túl a tavaszi fagyveszélyen, máris halhattunk kósza híreket arról, hogy megjelentek az első jégfelhők. Nagy kárt ugyan még nem okoznak, hiszen a vetések javarészt most indulnak. Azonban arra jók, hogy a gazda elgondolkodjon azon, hogy mit kockáztat, ha nem szerez be időben egy megfelelő védelmet nyújtó növénybiztosítást.

Megkísérelhetjük röviden összefoglalni a jó biztosítás ismérveit, azonban ha körültekintően szeretnénk eljárni, akkor ez egyáltalán nem lesz rövid, így néhány főbb kritérium ismertetésével kezdjünk.

Egy biztos, ha valaki államilag támogatott növénybiztosítást szeretne kötni, akkor elő kell készítenie a termesztett növényei előző éveinek átlaghozamait, hiszen a törvény előírja, hogy támogatást csak az kaphat biztosítási díj után, aki fel tudja mutatni ezeket a számokat. A számítási metódus az adott növény előző öt év átlaghozamainak legjobb és legrosszabb értékek kihagyásával képzett számtani átlaga.

50 gazdából egyet biztosan érint majd nyár végéig a jégeső.
50 gazdából egyet biztosan érint majd nyár végéig a jégeső.

 

Hát persze, hogy a kisebb területtel rendelkező gazdálkodók, de sokszor még a nagyok sem tudják produkálni ezeket az adatokat, hiszen a területméret nem teszi lehetővé a gazdag vetésszerkezetet vagy egyszerűen nincs meg az adott növény termesztésének sok évre vetített folyamatossága.

De ne ijedjünk meg, ebben az esetben is van lehetőségünk megyei átlaghozamon biztosítani a növényünket, már ha rendelkezik a Központi Statisztikai Hivatal ilyen adattal, mert sok esetben előfordul, hogy hiányzik a megyei átlag a rendszerből például egy gazdaságilag kevésbé jelentős növénykultúránál.

Ilyen van. A jogszabály pedig nem rendelkezik arról, hogy miként kezeljük a kivételeket, amiből van bőven, így nem marad más, mint a gumiszabály alkalmazása. Vagyis kényszeredett megoldás lehet a potenciálisan megtermelhető hozamot feladni a biztosításba, ha nem akarja a gazda, hogy elessen a támogatástól. Persze érdemes figyelembe venni, hogy az MVH az idén rendelkezik először a termelőkről előző 5 év adatait tartalmazó adatbázissal, így számítani lehet arra, hogy egyre szigorúbban fogják ellenőrizni a törvényi megfelelést.

Jégtől megsérült gyümölcs
Jégtől megsérült gyümölcs

 

Az Agrisk biztosítási portál rendszere automatikusan be fogja emelni a településhez és növényhez tartozó megyei átlagokat.

Más alternatíva is van. Létezik olyan biztosítási konstrukció, ahol a megyei átlag hozamot 10-20-30%-al meg lehet növelni, hogy elkerüljük az alulbiztosítottságot, persze számolnunk kel azzal, hogy elemelkedni fog a díjunk, ha ezt a megoldást választjuk.

Vagy marad a hagyományos növénybiztosítás, ahol szabadon választható a biztosított hozam, azonban a legtöbb gazda nagy valószínűséggel tudja vállalni az adatok összegyűjtésével járó macerát a jelentős visszatérítés reményében.

Szerző: Surmann Árpád agrisk.hu portálvezető, agrárbiztosítási szakértő

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Surmann Árpád Surmann Árpád Okleveles agrármérnök, agrárbiztosítási szakértő, az Első Agrárbiztosítási Portál Kft. alapítója, az első online agrárbiztosí...
Többet veszíthet, mint amennyit spórol egy növényb... Még a jól tájékozott gazdáknak is bonyolult lehet az agrár biztosítások piaca. Hogy érdemes gondolkodni, ha be akarjuk biztosítani a terményünket? A M...
Növénybiztosítás? Online? Igen! Alighanem sokan felteszik ezt a kérdést magukban. Pedig nem ördögtől való, hogy ha egy tevékenység jól leírható számokkal, akkor azt előbb vagy utóbb ...
Ugyanaz a díjtámogatás, csak mégis más? Mindenki izgatottan várja, hogy mikor ölt végre végleges formát idén az a struktúra, ami a növénybiztosítások díjtámogatását hivatott szolgálni. Az ut...
Félnek a gazdák, mégsem cselekednek Meglepő és egyben elgondolkodtató számokat tartalmaz az a friss kutatás, amely szerint bár a növénytermesztők 57%-a tart valamilyen növénykár bekövetk...
Tanuljunk meg növénybiztosítást kötni! Ne gondoljuk, hogy őrdöngős dolog megadni néhány termesztéssel kapcsolatos adatot, a veszélyeket, amiktől óvjuk növényeinket és máris elvégeztük a mun...