Hatalmas pofon – csak a repce lenne nyereséges a támogatások nélkül

A nyári aratási munkák befejelődtek az országban, őszi búzából mintegy 5 millió tonna termett összesen. Az országos termésátlag 5,2 tonna volt hektáronként, így a 958 ezer hektáros területről mintegy 5 millió tonna termést takarítottak be. A legmagasabb termésátlagokat Tolna (hektáronként 6,17 tonna) és Baranya megyéből (hektáronként 6,15 tonna) jelentettek. Sikértartalmat pedig 21-től 35 százalékig is mértek, a gabona szárítására nem volt szükség.

hozamok nagy szórás mellett a hektáronként 10 tonnától ennek a harmadáig terjedtek. A betakarított búza mennyisége a várt 10-15 százaléknál kisebb mértékben, 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Dunántúl egyes részein 50 százaléknál magasabb a betakarított malmi minőségű búza aránya, az alföldi megyékben viszont sok helyen takarmány minőségű a learatott búza nagyobb része. Így például: Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyékben az őszi búza nagyobb része takarmány minőségű lett, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanakkor a termés 60-65 százaléka éri el a malmi minőséget, Győr-Moson-Sopron megyében 75 százalék a malmi minőség aránya, míg Vas megyében 65-70 százalék.

A tavalyi rekordnál kevesebb, de jobb minőségű gabonát arattak le idén a gazdák
A tavalyi rekordnál kevesebb, de jobb minőségű gabonát arattak le idén a gazdák

 

Az őszi árpa aratása is befejeződött. Országos átlagban 5 tonna hektáronkénti hozammal, 1,18 millió tonna őszi árpa került a magtárakba. A többi kalászos betakarítási készültsége is 90 százalék feletti. A rozs termésátlaga 3,15 tonna hektáronként, a triticale termésátlaga 4,38 tonna hektáronként. A tavaszi árpa hozama 4,26 tonna átlagosan hektáronként, míg a zabé 2,97 tonna termésátlagú hektáronként. Az őszi káposztarepce betakarítása befejeződött. Az országos termésátlag 2,9 tonna hektáronként. A betakarított repce minősége jó, olajtartalma 50 százalék körüli.

Az előzetes becslések szerint az országban mintegy 7,9 millió tonna nyári betakarítású termény kerülhet a magtárakba, a múlt évi mintegy 8,5 millió tonnával szemben. Az idei összes termés a 2016-os rekord értékektől 7 százalékkal elmarad, de az elmúlt öt év átlagát 4,8 százalékkal meghaladja. A tavalyi történelmi rekordokhoz képest alacsonyabb idei eredmények ellenére is az ország ellátása megfelelően biztosított a 2017/2018-as szezonban és exportra is bőven jut majd áru, őszi búzából például 2,3 millió tonna.

A 2017-es betakarítást követően kiderült, idén csak a repce lenne nyereséges a támogatások nélkül
A 2017-es betakarítást követően kiderült, idén csak a repce lenne nyereséges a támogatások nélkül

 

A júniusi és júliusi időjárás Európában egyértelműen a hőhullámokról szólt. A legkomolyabb károk az Ibériai félszigeten, Olaszországban és Közép-Európa egyes részein keletkeztek, Magyarország nagy része is beleesett a kritikus zónába. A keletkezett károk jelenleg még nem becsülhetők, mert augusztus folyamán újabb hőhullámok érkezhetnek. Szinte minden szántóföldi növénynél továbbra is nyomott piaci helyzet jelentkezik. Az elmúlt hetekben a nemzetközi piacokon tapasztalható áremelkedés jelentős részét semlegesítette a forint erősödése, így a forintban mért hazai árak nem változtak érdemben.

Így például az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) árjelentései alapján a malmi búzánál 42 844 forint volt a tonnánkénti ár, szemben az egy évvel ezelőtti 39 659 forintos tonnánkénti árral. A takarmánybúzánál 41 270 forintot tett ki a tonnánkénti ár, míg egy évvel korábban 36 710 forintot. A most betakarított növények – például a malmi- és takarmánybúza, az őszi árpa – a területalapú támogatás nélkül – ami mintegy 69 ezer forint hektáronként – veszteséges lenne. A repce az egyedüli növény, ami támogatás nélkül is nyereséget termelne. Kárjelentés pedig – elemi károkra – eddig mintegy 150 ezer hektárra érkezett, míg egy évvel korábban 124 ezer hektárra – mondta az államtitkár.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke arról beszélt, hogy az eredmények alapján a mostani betakarítás a közepes évek közé tartozik majd. A termelők szempontjából az árakkal pedig elégedetlen volt.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Merre tart a búza ára? A májusi csapadékos időszak jó hatással volt a gabonákra, így a közepesnél jobb lehet az idei búzatermés. A várakozások szerint nem elképzelhetetlen, ...
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...