Kürtőskaláccsal támadjuk le Berlint

Elkezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche – IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására. Magyarország is külön standdal lesz jelen a seregszemlén.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg a Nemzetközi Zöld Hét magyar standját

Az 500 négyzetméteres nemzeti standon 20 kiállító mutatkozik be. Az éhes és szomjas látogatókat két magyar vendéglő is várja – mondta Fazekas Sándor a megnyitó után a közmédiának adott nyilatkozatában.

Elkezdődött a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben - a képen balról jobbra Joachim Rukwied, a német gazdaszövetség elnöke, Dr. Christian Göke, a Berlini Vásár Kft. vezetőségi tagja, és Christoph Minhoff, a német élelmiszerjogi és élelmiszerügyi, valamint az étel- és italgyártók szövetségének ügyvezetője nyitja meg az eseményt - a két szélen két hölgy látható a kiemelt partner, Bulgária képviseletében és népviseletében
Elkezdődött a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben – a képen balról jobbra Joachim Rukwied, a német gazdaszövetség elnöke, Dr. Christian Göke, a Berlini Vásár Kft. vezetőségi tagja, és Christoph Minhoff, a német élelmiszerjogi és élelmiszerügyi, valamint az étel- és italgyártók szövetségének ügyvezetője nyitja meg az eseményt – a két szélen két hölgy látható a kiemelt partner, Bulgária képviseletében és népviseletében

Az első IGW-t 1926-ban rendezték, azóta 129 országból 88 ezer kiállító mutatkozott be a vásáron, 32,9 millió látogató előtt.

Az esemény hivatalos weboldalát ezen a hivatkozáson találja, kattintson:

https://www.gruenewoche.de/en/

A magyar megjelenést egyszerre jellemzi a hagyomány és az újítás. A kürtőskalácstól a bioélelmiszerekig átfogó képet ad az ágazatról, ami már a világ száz országába exportál termékeket, több tízezer magyar család megélhetését biztosítva. Magyarország felértékelődött az európai diplomáciában, így az agrárdiplomáciában is. Ezt jelzi, hogy az IGW alkalmából 16 kétoldalú találkozót tartanak, amelyek az agrár-külkereskedelemtől az Európai Unió agrárpolitikájának megújításáig a mezőgazdaság egészét átfogják – folytatta a miniszter.

Erős a kapcsolat a német piaccal

Németország a magyar mezőgazdaság legfontosabb felvevőpiaca, az oda irányuló magyar export folyamatosan növekedik. A 2010-es fordulatot követően ma már újra többletünk van. Többet tudunk értékesíteni, mint amennyit az egyébként rendkívül erős német mezőgazdaság hozzánk exportál. Ezen az értékes piacon minőségi élelmiszerekkel vagyunk jelen, ami nagyon fontos a német-magyar együttműködés szempontjából – mondta Fazekas Sándor.

Bulgária lesz a Nemzetközi Zöld Hét kiemelt partnere

Az idei, 83. IGW-n 66 országból 1660 kiállító vesz részt. Magyarország mellett további 30 ország készül önálló nemzeti standdal. A díszvendég szerepét Bulgária tölti be, erről korábban itt számoltunk be.

A beharangozó sajtóanyag négy olyan „bulgarikumot” emel ki, amivel mindenképpen érdemes megismerkednie a Berlinbe látogatóknak:

  • a világszerte híres rózsaolajat
  • a rendkívül jó hírű tejtermékek készítésében kulcsszerepet játszó, kizárólag Bulgária térségében előforduló Lactobacillus bulgaricus baktériumot,
  • a változatos konyhaművészetet,
  • és a világszínvonalú borászatot.
Bemutatkozik a bolgár bioágazat is

Ha pedig Németországban élelmiszerről van szó, akkor nem hagyható figyelmen kívül a biogazdálkodás. Bulgáriában meglehetősen jó az ökológiai gazdálkodás megítélése és sokan foglalkoznak vele. Az ismertető ezért arra is kitér, hogy a partnerország külön csarnokában számos bio minőségű terméket is kínál majd a több, mint három tucat kiállító. Lesz például bioméz, bio-gyümölcslevek, biozöldségek és -gyümölcsök, bio-húskészítmények, sőt, még bio-rózsaolaj is.

Egyébként Magyarország legutóbb tavaly volt a kiállítás díszvendége. A január 28-ig tartó rendezvény szervezői 400 ezer látogatóra számítanak, köztük 100 ezer szakmai vendégre is.

Színes és érdekes kiállítás lesz

A vásáron az ágazat új, meghatározó tendenciái külön tematikus kiállításokon is megjelennek. Ezért például kiemelt téma a kézműves ital-, és ételkészítés, és külön csarnokban mutatják be a streetfood, az utcai, gyorsan elkészülő, de minőségi ételek előretörését. A berlini rendezvény az agrárdiplomácia egyre fontosabb fóruma is. Az idén tízedik alkalommal tartják meg az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot (GFFA), amelyen részt vesz Fazekas Sándor is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Már 23. alkalommal érkezik a Szentlőrinci Gazdanap... Évről-évre több ezer érdeklődőt mozgat meg a Szentlőrinci Gazdanapok, amelyre idén több új kiállítót is várnak a szervezők. Jellemzően egyre több külf...
Programváltozás a Szentlőrinci Gazdanapokon! Augusztus 12-14. között rendezik meg a Szentlőrinci Gazdanapokat, az ország egyik leghíresebb mezőgazdasági szakvásárát. Idén rekord számú kiállítóval...
Agritechnica 2017 – négy hét múlva kezdődik ... Az Agritechnica a világ legnagyobb mezőgazdasági gépkiállítása. Az előzetes számítások szerint a szervezők 2900 kiállítóra számítanak. Az idén az esem...
Magyar nem a rovarélelmiszerekre Nem tartja kívánatosnak a rovarélelmiszereket a magyar agrárium első embere. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerint hazánk ragaszkodik a hag...
A Farmer-Expo rendezvényen találkoznak a kertészek... A Debreceni Egyetemen tartják a 27. Farmer-Expo kiállítást augusztus 17-20. között. A rendezvényen a Hortico zöldség-gyümölcs szakkiállítás ezúttal mi...
A legújabb agrártechnológiák találkoznak a Growtec... Az idén 18. alkalommal rendezik meg Kelet-Európa, a Közép-Kelet és a Kaukázusi térség legnagyobb agráripari kiállítását Törökországban. A Growtech Eur...