Programok a veterán traktorokat szeretőknek

Évről-évre rendeznek országszerte programokat, amelyek középpontjában a veterán traktorok állnak. Már tavasszal elkezdődtek a programok, de tartogat még a nyár is veterán találkozókat. Cikkünkben visszatekintés és programajánló!

Akik egyszer már beleszerettek a veterán traktorok világába, örökre a rajongói maradnak. Hiszen ők tudják: öreg traktor, nem vén traktor, olyannyira, hogy munkára is maximálisan alkalmasak. Ezeken a veterán traktor találkozókon a gazdák örömmel mesélnek járműveikről felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt.

Idén már elkezdődtek a veterán traktor találkozók, ízelítőül bemutatunk néhányat.

Hofherr-Dutra gépmajális Pestszentlőrincen

Az idén már hatodik alkalommal került sor a pestszentlőrinci Hofherr-Dutra Gépmajális megrendezésére. A rendezvény a már hagyományossá vált módon, a Hofherr-Dutra Emléktársaság szervezésében, az egykori Hofherr villában, a Hofherr emlékhelyen zajlott le. Az idei év megemlékezésének középpontjában az 50 évvel ezelőtt bemutatott FRAK-B1 típusú forgórakodó gép sikere állt, amely az 1964. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron a BNV I. díját és a vásári rendezés serlegét is elnyerte. A társaság tisztelettel emlékezett meg a hajdani kispesti traktorgyár kiemelkedő műszaki egyéniségeiről és a 65 évvel ezelőtt alapított, egykori Csepel Autógyárról, ahol a magyar traktorok és dömperek motorjait gyártották.

Csatári Sándor HSCS 30-32 típusú veterán traktora
Csatári Sándor HSCS 30-32 típusú veterán traktora

 

II. Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozó

Traktorok minden mennyiségben, díszfelvonulás, filmvetítés és dutra cross várta a Közúti Szakgyűjteménybe látogatókat, június 6-8. között.

Második alkalommal rendezték meg a Kiskőrösi Dutra találkozót
Második alkalommal rendezték meg a Kiskőrösi Dutra találkozót

 

A minden évben megrendezésre kerülő Bokori Axiál Veterán Traktormajális sajnos az idén elmaradt.  Ám a szervezők biztosítanak mindenkit arról, hogy 2015-ben megrendezésre kerül a jubileumi esemény!

Tavaly sokan vettek részt a jó hangulatú majálison
Tavaly sokan vettek részt a jó hangulatú majálison

 

Habár már tavasszal elkezdődtek az ilyen jellegű programok, ám akad még szerencsére program a nyárra!

V.Regölyi Veterán Gépjármű találkozó és falunapok

Ahol a szépség mellett a kor is számít. Koncertek, finom életek és felvonulás is várja a látogatókat.

Időpont: 2014. június 21.

Részletek: www.regolyveteran.hu

A tavalyi találkozó egyik kiemelkedő járműve
A tavalyi találkozó egyik kiemelkedő járműve

 

Veterán traktor és jármű találkozó Balatonlelle

Ismét a veterán traktoroké és járműveké a főszerep: a tóparti városban már harmadszor is megrendezik a veterán traktor és jármű találkozót. Felvonulás, traktorhúzóverseny, mini gép show és még megannyi program várja az érdeklődőket.

Időpont: 2014. június 28.

Újfehértói Veterán Börze

A helyszín továbbra is Béke tér, városi piac területe, ahol a börze mellett programok is várják a látogatókat.

Időpont: 2014. augusztus 24.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy traktor márkák évfordulói 2014-ben Kedvencek a világ körül és itthon. Több ezer mezőgazdasági munkában bizonyítottak sokak kedvenc traktorai, és évtizedek óta töretlenül építik és erősí...
Traktoros Forma-1 Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasá...
Harlem Shake traktorokkal – lehetséges! Hallott már a Harlem Shake őrületről? Lényege, hogy valaki egyedül kezd mozogni, majd egy képvágással többen csatlakoznak hozzá, minél képtelenebb ...
Nagyon örült a német győzelemnek Az idei foci VB győztes német csapat tiszteletére készítették ezt a művet, traktorral. Elismerésünk az olasz traktorosnak, nem semmi, amit csinált! ...
A legidősebb, még létező traktorok a világon Tudta, hogy a legidősebb traktor magyar? Pedig ez olvasható az agriculture.com-on. 1896-ban építették, jelenleg egy német múzeumban tölti nyugdíjas év...
Gépcsodák csodás fotókon Horváth Gyula különleges, szemet gyönyörködtető színvilággal készít fotókat mezőgazdasági gépekről pihenés és munka közben. Ajánljuk figyelmetekbe a...