A héten Pápára figyel a hazai agrárium

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2018. május 25. és 27. között rendezi meg a Pápai Agrárexpót, ami a legjelentősebb mezőgazdasági szakkiállítás és vásár a Nyugat-Dunántúlon. Idén is 10 ezernél több látogatót várnak a szervezők a szakmai és családi programokra.

Az elmúlt évben több, mint 13 ezren látogattak ki a Pápai Agrárexpóra, ami jól mutatja, hogy a célközönség és a szakma is szívesen vesz részt a rendezvényen. A pápai önkormányzat támogatásával megvalósuló, immár 22. Pápai Agrárexpón ismét helyet kapnak a szakmai újdonságok, valamint a gazdálkodók fórumokon vitathatják meg a különféle szakmai témákat – írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A Pápai Agrárexpo ezen a hétvégén 22. alkalommal várja az agrárium iránt érdeklődő felnőtteket és gyerekeket
A Pápai Agrárexpo ezen a hétvégén 22. alkalommal várja az agrárium iránt érdeklődő felnőtteket és gyerekeket

Az expo keretein belül idén is lesz Nyugat-magyarországi Agrárfórum, amelyen vállalatvezetők, gazdálkodók, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői foglalkoznak a hazai agrárium legfontosabb aktualitásaival. Ezen kívül a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az alternatív fehérjenövényekről tart szakmai fórumot. A Pápai Agrárexpo ezúttal is kiváló lehetőséget biztosít a régió agrárgazdasági szereplőinek a bemutatkozásra, a lehetséges üzletfelekkel való találkozásra és a tartalmas kikapcsolódásra. A rendezvénynek egyúttal az is fontos célja, hogy a gazdálkodók megismerkedhessenek az innovatív termékekkel és technológiákkal, így eljussanak hozzájuk a legújabb szakmai információk.

A XXII. Pápai Agrárexpo sokszínű programokat kínál

A Pápai Agrárexpon az évtizedek során jól kialakult és bejáratott programokkal, aktualitásokkal és érdekességekkel színesítik a szervezők, folyamatosan erősítve az esemény regionális szerepét is. A kilátogatókat egyebek közt számos helyi termelő, lovas programok, gasztrofalu, szórakoztató- és gyermekprogramok is várják. Az expo pontos címe: Városi Sportcsarnok, Pápa, Várkert utca 4. A látogatók a városból az expo helyszínét az 5-ös és 13-as helyi járatokkal közelíthetik meg.

A rendezvényen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai előadásokat szervez, standján pedig falugazdászok, referensek és a napi szinten kézzelfogható előnyöket kínáló szolgáltatások várják az érdeklődőket. A szakmai konferenciákon, tájékoztatókon kívül a szórakoztató, látványos és gyermekeknek szóló programokból sem lesz hiány. Sok egyéb mellett gyakorlati, gép-, tenyészállat-bemutatók, lovas programok, vadásznap és gyermekprogramok is gondoskodnak a kilátogatók szórakoztatásáról. Ráadásul május 27-én, vasárnap gyermeknap alkalmából külön programokkal készülnek a gyerekeknek. További információkat itt olvashat a rendezvényről.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Farmer Expo Idén már 23. alkalommal ad otthont a Farmer Expónak a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa augusztus 17-20. között. A rendezvény a szakmai újdons...
Nemzetközi Zöld Hét Berlinben Idén már nyolcvanadik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Zöld Hét Berlinben. A rendezvényre (amely január 16-25-ig tart) több mint 400.000 lá...
Emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb me... Tovább emelkedett a látogatók száma a világ legnagyobb szabású mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárán, a berlini Nemzetközi Zöld Héten (...
Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás… …vasárnaptól 5 napon keresztül, fél 9-től este 6-ig Párizsban, a SIMA 2015! Az egyik legnagyobb európai agrár kiállítás idén az innováció témakörét já...
Hétvégi program Kiskőrösön A hétvégén tartják Kiskőrösön a Duna-Tisza közi Agrár Expót, a régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseményét. A tájékoztatás szerint hat évv...
Jubileumi gazdanap Siófokon A Siófok Térségi Gazdakör sok szeretettel vár minden érdeklődőt az augusztus 8-án szombaton megrendezésre kerülő 10. jubileumi Gazdanapra Siófok-Kilit...