A Farmer-Expo rendezvényen találkoznak a kertészek, a szarvasmarhatartók és a gépkereskedők is

A Debreceni Egyetemen tartják a 27. Farmer-Expo kiállítást augusztus 17-20. között. A rendezvényen a Hortico zöldség-gyümölcs szakkiállítás ezúttal minden eddiginél nagyobb területen kap helyet, és itt tartják majd éves országos konferenciájukat a Limousin húsmarha-fajta tenyésztők. Lesznek továbbá egyéb hasznos és szórakoztató programok is.

Az egyetem Böszörményi úti campusán augusztus 17-20. között találkozik a hazai mezőgazdasági gépkínálat krémje. Lesznek állatbemutatók, a szakembereknek pedig hasznos konferenciákkal készülnek. Egy korábbi hagyományt felújítva a sertéstenyésztők egész napos tanácskozáson vehetnek részt, melynek legfontosabb témája az antibiotikum-mentes hús előállítása lesz. A vásár megnyitója után Nagy István agrárminiszter tart fórumot. A hírt a Haon.hu oldal írta meg.

A Farmer-Expo immár 27. alkalommal nyújt találkozóhelyet az agrárszakmának
A Farmer-Expo immár 27. alkalommal nyújt találkozóhelyet az agrárszakmának

Kezdettől szándék volt, hogy a Farmer-Expo ne csak termékbemutató, hanem tudáscentrum is legyen – mondta Vaszkó László szervező az expo sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy idén is jelentős lesz az állatbemutató rész, és egyre szélesebb az állattenyésztéshez kapcsolódó szolgáltatásokat (takarmányozás, étrendkiegészítők, higiénia, gyógyszerek) kínálók köre. Tanácskoznak majd továbbá a szarvasmarha-tenyésztők (külön a Limousin húsmarha tenyésztők), valamint a sertés-, a baromfi- és a juhágazat képviselői is. Valamennyiüknél téma lesz a minőség- és hatékonyság javításának kérdése – folytatta.

Vaszkó Gábor szerint a legtöbb ágazat konferenciája az „egészséges élelmiszert a fogyasztók asztalára!” jelmondatra alapoz. Növekszik ugyanis a fogyasztók tudatossága ezen a téren, a magyar mezőgazdaság pedig megtalálhatja a piaci rést.

A 13. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás minden eddiginél nagyobb területen, 200 négyzetméteren mutatja be a hazai termesztés színe-javát – mondta Apáti Ferenc, a FruitVeb alelnöke.

Jelentősen élesedett a verseny a nyitott európai piacon a zöldség-gyümölcs szektorban

A versenytársakkal most már nem csak a külföldi piacokon kell megküzdeni, hanem versenyezni kell a belföldi piacok megtartásáért és megszerzéséért is. Egyre nő az értékesítés tudományának, a marketingnek a szerepe. A jó minőségű, hazai termékeket megismertetni a hazai és külföldi fogyasztóközönséggel – írja a FruitVeb a rendezvényről.

A HORTICO Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás és konferencia a magyar zöldség-gyümölcs szektor átfogó, önálló seregszemléje. Olyan integrált, marketing és szakmai fórum, ahol a szektor vállalatai és azok üzleti partnerei egy időben, egy helyen, együtt mutatkoznak be a széles szakmai és a fogyasztó közönségnek. A rendezvénylehetőséget kínál arra, hogy a szektor bármely piaci szereplője megismerkedjen az új szakmai követelményekkel, feladatokkal, piaci kihívásokkal, finanszírozási forrásokkal, műszaki és technológiai megoldásokkal. Továbbá a szektor szereplői bemutathatják a termékeiket a szakmai és fogyasztó közönségnek. A tavalyi évhez képest kétszer akkora területen, vagyis nagyjából 200 m2-es kiállítói felületen mintegy 20 hazai zöldség-gyümölcs termelő és forgalmazó vállalkozás lesz jelen.

Az augusztus 17-i, „Aktuális problémák és megoldások a kertészeti ágazatban” című szakmai konferencián a hazai zöldség- és gyümölcstermelés égető kérdéseivel foglalkoznak majd. A programokat ezen a hivatkozáson találja meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt a Farmer Expo Idén már 23. alkalommal ad otthont a Farmer Expónak a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusa augusztus 17-20. között. A rendezvény a szakmai újdons...
Sok látogató lehet az idei Farmer Expó-n Több mint harmincezer látogatót várnak Kelet-Magyarország legnagyobb agráripari szakkiállítására, az idei Farmer Expóra augusztus 19. és 22. között. A...
Már 23. alkalommal érkezik a Szentlőrinci Gazdanap... Évről-évre több ezer érdeklődőt mozgat meg a Szentlőrinci Gazdanapok, amelyre idén több új kiállítót is várnak a szervezők. Jellemzően egyre több külf...
Programváltozás a Szentlőrinci Gazdanapokon! Augusztus 12-14. között rendezik meg a Szentlőrinci Gazdanapokat, az ország egyik leghíresebb mezőgazdasági szakvásárát. Idén rekord számú kiállítóval...
Agritechnica 2017 – négy hét múlva kezdődik ... Az Agritechnica a világ legnagyobb mezőgazdasági gépkiállítása. Az előzetes számítások szerint a szervezők 2900 kiállítóra számítanak. Az idén az esem...
Kürtőskaláccsal támadjuk le Berlint Elkezdődött Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyas...