Valóra válhat a kertészálom

Először az iskolapadban találkoztak, néhány hónapra rá pedig ökológiai minőségbiztosítási rendszer kidolgozásán munkálkodik két, Börzsöny környéki biokertész. A kezdeményezés célja, hogy a biotermesztők az alternatív ökológiai minősítési rendszer segítségével szélesebb körben elismertethessék a magas minőségű bioélelmiszerek előállítását. A másik fő szempont pedig az, hogy a jelöléssel a kistermelők számára is elérhető módon emeljék ki a termékeket a bio/vegyszermentes piacon.

Szabó Ildikó és Szilágyi Krisztina Kismaroson, a Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány Bio- és környezettudatos gazdálkodási képzésén találkoztak először. Az „Oktatás a fenntartható vidékért” cseh-magyar-szlovák Erasmus+ pályázati projekt keretében szervezett program után is megmaradt a kapcsolat közöttük.

Ökológiai minősítési rendszer létrehozásán dolgozik két, Börzsöny környéki kertész
Ökológiai minősítési rendszer létrehozásán dolgozik két, Börzsöny környéki kertész

A két biokertész a fejébe vette, hogy erősebb közösséget épít, mert az összefogásban látják a kisgazdaságok jövőjét és az ökológiai gazdálkodás népszerűsítésének a lehetőségét is. Ekkor ismerkedtek meg az alternatív ökológiai minősítési rendszerrel, amelyről úgy gondolták, hogy a helyi viszonyokra is átültetnek.

Egyszerű, ökotudatos zöldségtermesztőkből és leendő termesztőből álló csapat vagyunk a Börzsöny régiójában. Szeretnénk a világ több országában elismert közösségi minősítési rendszert / részvételi minőségbiztosítási rendszert (angolul PGS = Participatory Guarantee Systems) meghonosítani Magyarországon. Ehhez keresünk ökotudatos termelőket, fogyasztókat, illetve olyan elkötelezett közösségeket, akik szívesen együttműködnének abban, hogy az ökológiai gazdálkodás ismert és hiteles minőségellenőrző és hitelesítő rendszerét hozzunk létre – mondja Szilágyi Krisztina.

Bio minőségű termékekből készül az egészséges étel, ennek minősítési hátterét hozná létre a két ökokertész
Bio minőségű termékekből készül az egészséges étel, ennek minősítési hátterét hozná létre a két ökokertész

A börzsönyi régióban bio minősítés nélküli biológiai- illetve ökológiai szempontok iránt elkötelezett gazdálkodó őstermelők egy kis csoportja összefogásából született meg a szervezetünk. Kerestük a lehetőséget, hogy termelőként hogyan lehetne az ökológiai szempontból fenntartható, talajmegújító gazdálkodásból származó magas minőségű élelmiszer előállítását szélesebb körben elismertetni. Illetve fogyasztóként hogyan lehetne megbízható forrásból egészséges, vegyszermentesen és etikusan előállított termékeket beszerezni, valamint a helyi rövid ellátású élelmiszer láncokat összekötve összekapcsolni a gazdálkodókat a vásárlókkal – folytatja Szabó Ildikó.

Ez a minősítési rendszer – bár hivatalos bio minősítést nem ad, mégis alternatívaként szolgál a jelenleg kistermelők számára túl költséges és túl sok adminisztratív feladattal járó hivatalos bio minősítésen kívül. A Közösségi Minősítési Rendszerek (KMR) olyan helyi érdekeltségű minőségbiztosítási rendszerek, amelyek az érdekeltek aktív részvételére építve minősítik a gazdálkodókat.

A KMR a bizalmon, a szociális hálózatokon és a tudás megosztásán alapszik:
  • Alulról jövő és építkező szerveződések, amelyben a tagok részvételiségére épít: biztosítja a bio/öko termékek termelésében és fogyasztásában érdekeltek közvetlen részvételét a minősítés folyamatában.
  • Flexibilis és egyszerű: specifikus a közösségekre, a földrajzi régiókra, a politikai és piaci viszonyokra, kevesebb adminisztrációval jár a harmadik fél általi (EU Bio) minősítéshez képest.
  • A helyi, közvetlen értékesítési csatornákra épül, ezáltal a helyi gazdasági fejlődést és a környezetvédelmet támogatja.
  • A bizalom megalapozásával indító integráló szemléletű kezdeményezés, a hitelességét az érdekeltek részvétele biztosítja.
  • Átlátható döntéshozatali folyamatok jellemzik: minden résztvevő egyenlő felelősséggel és kapacitással vesz részt a termelői folyamat ökológiai minőségének a biztosításában
  • Tudáshálózatot épít és eszközöket, olyan mechanizmusokat ad a közösség kezébe, amellyel a saját érdekeiket képviselhetik
A kertészeti termelést és a feldolgozást minősítené egy új rendszerrel két biokertész
A kertészeti termelést és a feldolgozást minősítené egy új rendszerrel két biokertész
Fenntarthatóbb gazdálkodás, önellátó kertek, egészséges termény

Munkánkkal arra is szeretnénk ösztönözni a fiatalokat és idősebbeket, hogy a rendelkezésükre álló földeket művelés alá vonják. Mindezt oly módon, amely nem erodálja a föld termőrétegét, hanem az ökológiai folyamatok segítésével építi azt. Ezáltal pedig növeli a benne fejlődő növények védekező-képességét a kártevőkkel szemben. A tervünk, hogy az így megtermelt felesleget helyben értékesítsék és cseréljék. Keressék a kapcsolódási pontokat hasonlóan gondolkodó termelőkkel és vásárlókkal. Azt gondoljuk, ezzel a tevékenységgel az egészségmegőrzésen túl az élelmiszer-önrendelkezés és a közösségépítés felé tehetünk komoly lépéseket. A minősítési rendszer tanítva minősít. Így a tanulás, mellyel a gazdák és a szakemberek támogatják egymást és az érdeklődőket, mindenképp hozzájárul egy élhetőbb környezethez, a minőségibb és lelkiekben gazdagabb élethez – mondja Ildikó.

Legnagyobb örömünkre a szellemiségünkhöz közel álló Gyüttment fesztivál 2018.08.25-én, szombaton a Gazdálkodók Terében 16-18 óráig lehetőséget biztosít számunkra, hogy bemutathassuk a kezdeményezésünket a sok értékes tudást felvonultató rendezvényen. Szeretnénk teret biztosítani a közösségeknek, leendő termelőknek és fogyasztóknak, hogy egymásra találhassanak és akár ők is elinduljanak a saját, kis léptékű minősítési rendszerük kialakítása felé. Ehhez szeretnénk a saját tapasztalataink alapján inspirációval és segítséggel szolgálni – zárja a beszélgetést Krisztina.

Az Alternatív ökológiai minősítésről további információt erre a hivatkozásra kattintva talál.

Mi az a KMR?

A Közösségi Minősítési Rendszerek különböző országokban, egymástól függetlenül és különböző kulturális kontextusban alakultak ki, válaszul a biotermelőket érintő különböző kihívásokra. A Közösségi Minősítési Rendszer koncepciójának kialakulása 2004-re tehető. Ekkor az IFOAM (Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Nemzetközi Szervezete) és a MAELA (Latin Amerikai Agro-Ökológiai Mozgalom) alternatív ökológiai minősítésről szóló nemzetközi workshopot szervezett Brazíliában. 20 országból érkezett több, mint 40 résztvevő képviselte a PGS kezdeményezéseket, amelyek közül akkoriban jó néhány már működött is. Néhány, mint pl. A franciaországi Nature et Progrés, már az 1970-es évek óta jelen volt. Másokat a 90-es években alapítottak, a többségük pedig az utóbbi 7-8 évben alakult.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...
Palántanevelési tippek Ugyan még csak lassan, de közeleg a tavasz, így sokan palántanevelésbe kezdenek. Sok örömünk lehet a folyamat közben, de sok bosszúság is érhet! Cikkü...