Új rendelet lépett életbe az ökológiai termelés és a termékjelölés vonatkozásában

Fejleszteni kellett az ökológiai termelés uniós jogi keretét az Európai Bizottság által elvégzett felülvizsgálat szerint. Mindezt annak érdekében, hogy szabályai megfeleljenek a fogyasztók magas elvárásainak, és kellően egyértelműek legyenek azoknak, akiket érintenek. Továbbá egyértelművé kell tenni azon termékek körét, amelyek a rendelet hatálya alá tartoznak.

2018. május 30-án jelent meg az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/848 számú rendelete az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek jelöléséről, valamint a kérdéskört korábban szabályozó 834/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről. Erről a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számolt be hírében.

Az ökológiai termelés és a termékjelölés szabályozása változott
Az ökológiai termelés és a termékjelölés szabályozása változott

Mivel az ökológiai ágazat lendületesen fejlődik, ezért időről időre szükséges a vonatkozó szabályokat felülvizsgálni. Ennek megfelelően az Európai Bizottság által elvégzett felülvizsgálat szerint az ökológiai termelés uniós jogi keretét fejleszteni kell annak érdekében, hogy szabályai megfeleljenek a fogyasztók magas elvárásainak. Továbbá kellően egyértelműek legyenek azoknak, akiket érintenek. Valamint egyértelművé kell tenni azon termékek körét, amelyek a rendelet hatálya alá tartoznak.

A módosult ökológiai termelés és a termékjelölés céljai

A rendelet célja, hogy az ökológiai termelés fenntartható fejlődésének és pozitív környezeti hatásainak alapját jelentse. Egyúttal garantálja az ökológiai termékek belső piacának hatékony működését, továbbá a tisztességes versenyt. Segítve ezzel a mezőgazdasági termelőket a tisztességes jövedelem elérésében, biztosítva a fogyasztók bizalmát, védve a fogyasztók érdekeit, valamint a rövid ellátási láncokat és a helyi termelést előmozdítva.

AZ Európai Parlament és a Tanács (EU) 2018/848 rendelete az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek jelöléséről, valamint a 834/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről ezen a hivatkozáson érhető el.

Arról pedig itt írtunk korábban, hogy nagyot kaszálhatnának a magyar ökogazdálkodók. Az ökológiai gyümölcsültetvények részesedése a teljes ökológiai területből mindössze 1,2 százalékra tehető Európában. Az EU-28 ökológiai gyümölcstermő területe az elmúlt években nagyságrendileg 110 ezer hektár körül alakult. A zöldségtermesztéshez hasonlóan az ökológiai gyümölcsültetvények esetében is első Lengyelország. Olaszország áll a második helyen, ahol az utóbbi évek átlagában nagyjából 20,5 ezer hektárra tehető az ökológiai ültetvények összes területe. Európa harmadik legnagyobb biogyümölcs-termesztője pedig Törökország. Ami hazánkat illeti, az ökológiai zöldség- és gyümölcstermeléshez kedvezőek a külső gazdasági környezeti elemek.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Akcióterv segítheti a hazai biotermesztés elterjed... Tény, hogy ha nem változtat az emberiség az életvitelén, komoly problémák adódhatnak a fajfenntartás terén. Sokan hangot is adnak ennek, miniszterek, ...
Nem újkeletű dolog a biogazdálkodás Organikus gazdálkodás, ökológiai gazdálkodás, biogazdálkodás… sokan sokféleképpen nevezik a mai szemlélet szerint modern felfogású gazdálkodást, pedig...
Újabb támogatás az ökológiai gazdálkodás segítésér... Minden eddiginél többet fordíthat Magyarország az ökológiai gazdálkodás támogatására. A támogatás a korábbi keret csaknem háromszorosát, mintegy 60 mi...
Induló kifizetések, meghosszabbított határidők... Csupa jó hírt kaptak a gazdák a héten: a mai napon (pénteken) megkezdődnek a területalapú támogatások előlegrészének kifizetései, valamint egyéb, kise...
A biogazdálkodásé lehet a jövő A korábbinál is több támogatást kaphatnak jövő évtől kezdve azok, akik a biogazdálkodás mellett döntenek. A vegyszermentes és ökológiai gazdálkodást f...
Minden ember jóllakhatna… Csak üres szavak azok, melyek azt állítják, hogy csak a nagyüzemi mezőgazdaság tarthatja el a világ népességét. Az ökológiai gazdálkodás is tökéletese...