Idén is letaglózó dinnyeárral indították a szezont a láncok

A tavalyi évhez hasonlóan idén is hamar, már július közepén 100 forint alá csökkent a görögdinnye ára a legnagyobb kereskedelmi láncokban. Nem indul tehát jól a szezon a termelők számára. Hiányzik a kánikula, kevés a munkáskéz a földeken és akkor most még az árak is nagyon alacsonyan alakulnak.

A nyár kezdetekor még jó szezonnal számoltak a dinnyetermelők a csapadékos és meleg időjárásnak köszönhetően. A szokásosnál előbb meg is kezdhették a betakarítást. Az előzetes információk szerint 4600-4800 hektáron 192 ezer tonnás termésmennyiség várható, ami ezzel együtt is 5 százalékkal kisebbnek ígérkezett az egy évvel korábbinál. És a hazai görögdinnyét már június végétől szállítani is kezdték a boltokba.

Beindult a dinnyeárháború a nagy kereskedelmi láncokban (Fotó: Pixabay, ben_benny)
Beindult a dinnyeárháború a nagy kereskedelmi láncokban (Fotó: Pixabay, ben_benny)

Az elmúlt napokban pedig már megjelent a 89 forintos görögdinnye a polcokon. A kisebb boltokban és a piacokon ugyanakkor 200 forint környékén alakul az ár.

A dinnyetermelők tavaly még úgy számoltak a szezon előtt, hogy a 2017-es extrém árazási akció csak egyedi eset volt, de ebben nem lett igazuk. Annál is inkább aggasztó számukra a tendencia, mert a tavalyi alacsony árazás is a termőterület csökkenését eredményezte akkor. A dinnyetermelés meglehetősen érzékeny ágazat, egy-egy a piacot felforgató kereskedői lépés a teljes szezont képes elrontani, veszteségeket okozva okozva ezzel a gazdálkodóknak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A belföldi zöldségek bruttó termelői ára a Budapes... Jelentősen és időnként váratlanul változott a belföldi zöldségfélék termelői ára a 26. héten a Budapesti Nagybani Piacon egy hét alatt. A részleteket ...
Csíkkal vagy csík nélkül – görögdinnyefajták... Csíkos, vagy egyszínű, magvas vagy magnélküli. Sokféle görögdinnyét termesztenek ma a gazdák, mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Lássunk ...
Dinnyeszezon – még 2 hét! Két hét múlva indul az igazi magyar dinnyeszezon, 220-240 ezer tonna görögdinnyére számítanak idén. Magyarországon jelenleg körülbelül 5800 hektáron t...
Csíkkal vagy csík nélkül – görögdinnyefajták III.... Nagysikerű, görögdinnyékkel foglalkozó cikksorozatunkból még kimaradt néhány, ismertebb dinnyefajta. Ezeket szeretnénk most bemutatni Önöknek. Korai ...
Vidéken csökkent a zöldségek ára 3 százalékos árcsökkenést figyelhettek meg a vásárlók a vidéki nagybani piacok belföldi zöldségeket árusító standjain. A legnagyobb árcsökkenést a pri...
A 2015-ös dinnyeszezon számokban A külföldit már lehet kapni, lassan a hazai görögdinnye is megjelenik a piacokon. Lássuk, mik a kilátások a dinnyetermesztőknek és a fogyasztóknak az ...