Ha máktermesztés, akkor kábítószerügy is

Második alkalommal rendezték meg június 11-én, Tordason az étkezési és ipari máktermesztés hatósági ügyeivel foglakozó járási szakemberek szakmai tanácskozása. Az országos esemény szervezője ez alkalommal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) volt. A program résztvevői, a mindennapi hatósági feladatok megvitatásán túl, amelynek során a máktermesztés és a kábítószerügy összefüggései is terítékre kerültek, kísérőprogramként a mák virágzáskori fajtabemutatóját is megtekinthették a Nébih tordasi fajtakísérleti állomásán.

A tavalyelőtt első ízben megtartott, nagysikerű szakmai nap után az Agrárminisztérium (AM) és a Nébih szakemberei újabb szimpózium keretében kívánták áttekinteni a máktermesztéssel kapcsolatos ellenőrzési, jelentési feladatokat, közvetlenül az azokat ellátó szakemberekkel. Az idei találkozó célja főként a jogszabályok egységes értelmezése, alkalmazása, a mákkal kapcsolatos morfológiai és szakmai ismeretek bemutatása, valamint a felmerülő kérdések megvitatása és a szakmai kapcsolatok elmélyítése volt.

Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan (Fotó: Pixabay, ulleo)
Országos szakmai napot szervezett a Nébih az étkezési és ipari máktermesztés ellenőrzéséhez kapcsolódóan (Fotó: Pixabay, ulleo)

A rendezvényen résztvevőket Kristóf Ákos az AM főosztályvezetője köszöntötte, majd a rendezvényt Zsigmond Richárd, a Nébih Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője nyitotta meg, aki beszédében az országos jelentések és a máktermesztő őstermelők ellenőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az előadások között ez alkalommal kiemelt helyet kaptak a máktermesztés és a kábítószerügy összefüggései. A neves előadóknak köszönhetően a jelenlévők megismerkedtek az ellenőrzésekhez kapcsolódó jegyzőkönyvek tartalmi követelményeivel, majd kábítószerügyi esettanulmányokat vitathattak meg.  A szakmai találkozó  egyik kiemelt előadása dr. Cserényi József rendőr alezredes prezentációja volt, aki a feljelentések és a hatósági eljárások fontosságára világított rá, ezzel is segítve a Nébih, a Kormányhivatalok és a Rendőrség jövőbeli hatékony együttműködését.

A szimpóziumon a Nébih Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága képviselői részéről (Károlyi Gyula igazgató helyettes, Dr. Fehér Marianna) szó esett még az ipari és az étkezési mák legfontosabb fenológiai ismertetőjegyeiről, a mák fémzárolásával kapcsolatos tudnivalókról, valamint a vetőmag-átvétel jogi szabályairól és gyakorlati problémáiról. Pamuk Etelka igazgató asszony előadását követően a szakemberek megvitatták a hatósági ellenőrzések során felmerülő tipikus hiányosságokat, illetve azok elkerülésének lehetőségeit.

A nap zárásaként a szakmai program mintegy 40 résztvevője a Nébih fajtakísérleti parcelláinál tanulmányozhatta az egyes mákfajták legfontosabb ismertetőjegyeit, tulajdonságait.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A mák története és rendszertani ismerete Manapság igen felkapott élelmiszer lett a mák Magyarországon, bár a világ más tájain és országaiban a miénktől nagyon eltérő lehet a szerepe. Ennek ap...
Mákkal kapcsolatos érdekességek Volt, ahol jóslásra használták a mákot, máshol termékenységi varázslatokhoz volt elengedhetetlen kellék. Cikksorozatunk mai részében néhány érdekesség...
Újra lesz magyar morfingyár! A napvilágot látott információk szerint új morfingyár nyílhat Abaújszántón. Ennek hatására megindulhat a hazai máktermelés felemelkedése és ismét haza...
Nagy tévedés, hogy a tej a fő kalciumforrás A tejnek igen jó a marketingje. A kalcium szóról egyből egy nagy pohár fehér italra asszociálunk. Pedig vannak olyan közismert élelmiszerek, amiben so...
Megjött a belvíz, de szerencsére kárenyhítő juttat... Kárenyhítő juttatást vehetnek igénybe a gazdák a belvízkárok csökkentésére: az agrárkár-enyhítési rendszer segítségével pénzhez juthatnak a termelők a...
A kábítószer miatt bővül jelentősen Afganisztán me... Durván nőtt az ópiummák termesztési területe Afganisztánban – állítja az UNODC, az ENSZ drogellenes hivatala. A két évvel ezelőtti 201 ezer hektáros k...