A monília fertőzése idén sem hagyja lustálkodni a kertészeket

Virágzáskor fontos a csonthéjas gyümölcsfák (őszi, kajszi, cseresznye, meggy, szilva, mandula) moníliás (Monilinia laxa, Monilinia fructigena) betegsége elleni védekezés. Hazánkban a Monilinia laxa okozta virág- és hajtáselhalás illetve gyümölcsrothadás, valamint a Monilinia fructigena okozta gyümölcsrothadás már régóta ismert és évről-évre jelentős veszteséget okoznak a gyümölcsösben.

A gomba a növénybe a bibéken keresztül hatol be, és a vesszőkben terjedve ágszáradást, illetve fapusztulást okozhat. Most tehát a bibéket kell megvédeni a gomba támadásától. Elsőként a virágzó kajszira figyeljünk. Ugyanígy fertőzi a meggyet is, sőt már a megpattant rügyön keresztül illetve a zöld csészelevelein át is bejuthat a bimbóba – írja az Agrotrend.

Elsőként a virágzó kajszira kell figyelni, de veszélyezteti a meggyet is a monília fertőzése
Elsőként a virágzó kajszira kell figyelni, de veszélyezteti a meggyet is a monília fertőzése

A folyamatosan nyíló meggynél már bimbós állapotban védekeznek a felszívódó gombaölők használatával, majd a virágzás hosszától és az időjárástól függően ismételnek. Nedves időben, elhúzódó virágzáskor: fehérbimbós állapotban, teljes virágzáskor, 80 százalékos sziromhullásban majd terméskötődés után is védekezni kell a monília ellen.

A nagy ültetvények évről-évre 3-4 kezeléssel számolnak. Amennyiben meleg és száraz maradna a tavaszunk, akkor gyorsan elvirágozna a meggy, így rövidebb ideig fertőzhetné a gomba. Fontos, hogy már az átázott talaj kipárolgása is elegendő nedvességet biztosít a gombának. Aki nem akar kockáztatni, az permetezzen a kajsziban, majd a meggybimbók kibomlását figyelve a meggyben is.

A 2018-ban engedélyezett III. kategóriás készítményeket összesítése:
  • Cseresznyében, meggyben: a Teldor 500 SC, a Switch 62,5 WG (inkább később, a gyümölcsmoníliára ajánlják.), a Signum WG, stb.
  • Kajsziban és őszibarackban: Topas 100 EC, Signum WG, Switch 62,5 WG, Teldor 500 SC, stb. (Csak őszibarackban, nektarinban engedélyezett a Prolectus.)

A kezelés jó minőségben, apró cseppképzéssel történjen.

Teljesen be kell fedni a virágokat, a bibéket! Permetszereink tapadását, esőállóságát a cseppek szétterülését növelhetjük pl. Silwet L, Silwet Star, Nonit, Biosol- Káliszappan, Wetcit, Melius hozzáadásával is.

Több biostimuláló készítménynél leírták már a moníliák elleni kedvező mellékhatást. Ezek a szerek növelik a növény ellenálló képességét és ezzel segítenek a monília elleni küzdelemben.

Ha már megtörtént a monília fertőzése

Amennyiben a fertőzés mégis megtörtént, azt már a sziromleveleken, a bibén vagy a porzókon is láthatjuk, apró, barna foltok alakjában. A sziromlevelek petyhüdtek lesznek, a kajszivirágok tövénél pedig apró mézgacseppek is megjelenhetnek. Később az egész virág elbarnul, nagy részük elszáradva marad a fán. Ez a meggynél különösen feltűnő, ilyenkor a kórokozó már a vessző belsejében terjed. Nagy sebességgel halad a vázágak, aztán a törzs felé. Ekkor már csak a gyors metszés segít! A fertőzött rész alatt 20-30 cm-rel kell a száradás tüneteit mutató vesszőt, vagy ágat levágni. A cseresznye, az őszibarack, a mandula, egyes szilva fajták és számos dísznövény pl. japánbirs, aranyfa (Forsythia), törpemandula, díszőszibarack, díszcseresznye, babarózsa is károsodhat a virágfertőző moníliától.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megfelelő mennyiségű lesz a termés gyümölcsből az ... A szerződéses viszonyban álló termelőktől biztosan felvásárolják a gyümölcsöt – értékelték a piaci várakozásokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)...
Közkedvelt cseresznyefajták, érési idők A cseresznyefajták palettája igen színes, ám ennek ellenére sokan csak 1-2 fajtát ismernek. Pedig a cseresznye az egyik legelterjedtebb gyümölcs hazán...
Közkedvelt cseresznyefajták – II. rész Az előző, népszerű cseresznyefajtákkal foglalkozó cikkünkben többek között a Szomolyai fekete cseresznyéről, a Margit cseresznyéről és a Germersdorfi ...
Érik a cseresznye – de pontosan mikor? Itt a nyár és ezzel együtt a cseresznyefák is kezdenek piros színbe burkolózni. Pontosabban a cseresznyeszezon a legkorábbi fajtákkal már el is kezdőd...
Megfelelő növényekkel is védekezhetünk a kártevők ... Persze csak közvetetten. Szántóföldön és konyhakertben is tudunk termeszteni olyan növényeket, amelyek valamilyen módon segítik a termőföldünk és a te...
Ideje felkészülni a tafrina megjelenésére Ha a tavalyi évből indulunk ki, amikor is -csak úgy, mint most- enyhe tél után hűvösen és esősen indult a tavasz, most is felkészülhetünk a tafrina és...