A bogyósok metszése lassan időszerű, csinálja jól

Ahogy a tél elvonul és elmúlnak a fagyveszélyes időszakok, elkezdődhet a bogyósok metszése. Erre ebben az évben február végén biztosan nem, március elején viszont sor keríthetünk majd. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, mire kell gondot fordítani az egyes növényeknél.

Idén a január enyhén alakult, ám annál keményebb a február vége. Ugyanakkor még ez, vagy akár a szélsőséges időjárás sem feltétlenül okoz problémát a bogyósoknál. A metszés elkezdését optimálisan a fagyok elmúlta és a nedvkeringés megindulása közé kell időzíteni. Ez általában akár február vége is lehet, idén március elején esedékes, mivel korán kihajtanak. Ha addig mégis fellépne a fagykár, ezzel is kalkulálhatunk a vesszőszám szabályozásánál.

A bogyósok metszését hamarosan el kell kezdenünk (Fotó: Pixabay, Arcaion)
A bogyósok metszését hamarosan el kell kezdenünk (Fotó: Pixabay, Arcaion)

Arra kell figyelni, hogy enyhe napokon kezdjük el a bogyósok, például a ribizli és az egres metszését. Ez a művelet mindig a sérült gallyak eltávolításával kezdődjön. A ribizliről tudni kell, hogy az ősz végétől kezdve egész télen át metszhető, csak azt kell szem előtt tartani, hogy fagymentes napon kerüljön rá sor. A piros, a fehér, illetve a fekete ribizli más-más beavatkozást igényel, mert a piros változat termőrügyei az idősebb ágrészeken és a vesszők tövében helyezkednek el. A fekete ribizli ugyanakkor a vesszők egész hosszában és az idősebb ágrészeken fejlődött egyéves, rövid vesszőkön hozza termőrügyeit.

A bogyósgyümölcsöt termő bokrok felkopaszodott ágait, vesszőit olyan mértékben kell megritkítani, hogy az új hajtásoknak legen elég hely. A szeder letermett indáit távolítsuk el tőből, a hónaljvesszőket pedig vágjuk vissza arasznyira. A málna letermett és elszáradt vesszőit is mindig tőből metsszük ki. Arra figyeljünk, hogy ne maradjon csonk, mert taplógombák telepedhetnek meg rajta. A málna előző évi sarjait minden esetben ritkítsuk. A beteg vagy fertőzött, illetve károsított vesszőket mindegyik bogyós bokorról vágjuk le és távolítsuk el.

Ne dobjuk el a lemetszett egészséges gallyakat. Használjuk inkább a friss vetések takarására, és később, ha már megerősödtek, akkor távolítsuk el róluk a gallyakat.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nem bírja a klímát a fekete ribiszke Sokan foglalkoznak Magyarországon (akár hobbi szinten is) ribiszke termesztésével. Egyre többször hallani, hogy semmit nem változtat a gazda a termesz...
Mi lesz veled magyar málna? Évek óta tart a hazai málnaültetvények felszámolása. Míg a 90-es években egész családok tudtak nyaralni menni a leadott málnából származó összegből, m...
Nem csak a málna van veszélyben Ahogyan azt megírtuk, fokozatosan tűnnek el hazánk termőföldjeiről a málnaültetvények, de nem csak ez az egy gyümölcs lehet veszélyben. Ha nincs, aki ...
A málna 90 százaléka eltűnt Magyarországról A málnatermesztésnek Európában hagyománya van, hazánk is híres málnatermesztő ország volt. Mára azonban a magyar málna lassan eltűnik a piacról és ezt...
Megoldás a szamóca, málna gyors penészedése ellen... Lassan beköszönt a nyári időszak, ami a meleggel együtt hoz mást is az életünkbe: mégpedig a bogyós gyümölcsöket. Már tavasszal is egyre sűrűbben tal...
Engedélyt kapott a Mospilan a bogyós gyümölcsök ro... Szükséghelyzeti felhasználási engedélyt kapott a bogyós gyümölcs kultúrákban a levéltetvek, poloskák, foltosszárnyú muslica, málnabogár, málnavessző-...