5 hiba, amivel tönkreteheti a kertjét

Néha még a tapasztalt kertészek is követnek el hibákat a kert gondozása közben. Ezek eredménye aztán gyakran lehet fejletlen, beteg növény, de akár annak pusztulásához is vezethetnek. Anyagunkban öt olyan gyakori hibát gyűjtöttünk össze, amelyek előfordulhatnak a kiskertekben, pedig kis odafigyeléssel mindegyik elkerülhető és javítható.

A legrosszabb természetesen az, ha elpusztulnak a növények, de nem kell mindig a legrosszabbtól tartanunk. Akaratlanul is előfordulhatnak a kiskertekben is kisebb-nagyobb hibák, ezek azonban nem minden esetben halálosak, és akadnak könnyen javítható problémák is. A Kiskertblogger készített egy listát a leggyakrabban elkövetett hibákról, illetve azokról a dolgokról, amelyekre érdemes odafigyelnünk a kiskert megtervezésekor, és a növények ültetésekor, ezt az anyagot szemléztük.

1. Nincsen a növények körül talajtakaró

Szinte minden kertben állandó problémát jelent a gyomok elleni küzdelem, a jelenlétük ugyanis komoly stresszt okoz a növények számára a tápanyagokért és a vízért folytatott harcban. Ezért lrdemes talajtakarót tenni a növényeink köré, így ugyanis elzárjuk a napfényt a gyomoktól, amivel pedig megakadályozhatjuk a csírázásukat. Ha elég vastag takaróréteget használunk, szinte teljesen meggátolható a gyomnövények megjelenése. A talajtakarás ugyanakkor segít a talaj vízmegtartó képességének javításában is, valamint védi a növényeket a káros vírusoktól, baktériumoktól és gombáktól.

A kiskert gondozása során elkövetett kisebb-nagyobb hibákat érdemes megismerni, és kijavítani
A kiskert gondozása során elkövetett kisebb-nagyobb hibákat érdemes megismerni, és kijavítani
2. Nem megfelelő méretű gödörbe kerültek a növények

Általános szabály, hogy akkora gödröt ássunk a növénynek, ami kétszer olyan széles és mély, mint a gyökérlabda. Ha a lyuk túl kicsi, akkor a növény gyökerei nehezebben fognak növekedni, ez pedig satnya növényeket eredményez. Azonban az is előfordulhat, hogy túl mélyre ültetjük a növényt, és a földdel a szárat is betemetjük. Ezért mindig törekedjünk arra, hogy a gyökérlabda teteje a talajszinttel egy magasságban legyen. Vannak persze kivételek is, a paradicsomnak például nem okoz gondot, ha földbe kerül a szára is, mivel a szárán is képes gyökereket fejleszteni.

3. Nem szakszerű a műtrágyahasználat

Pár egyszerű szabály betartásával biztosan nem okoz majd gondot a kert megfelelő trágyázása. Érdemes elkerülni a magas nitrogéntartalmú műtrágyák használatát, ha ugyanis túlzásba visszük a használatukat, akkor nagy, zöld növényeink lesznek, minimális mennyiségű terméssel. Továbbá használjunk műtrágyát a növények ültetésekor is, majd utána 4 hetente legalább egyszer. A folyékony szerves trágya lehet a legjobb választás, ha fogyasztásra alkalmas növényeket termesztünk.

4. Túl közel ültetjük egymáshoz a növényeket

A jó terméshez elengedhetetlen a megfelelő tőtávolság, illetve sorköz kialakítása az egyes növények között. Az összezsúfolt növények ugyanis nem hoznak megfelelő mennyiségű termést, és a kártevők is nagyobb valószínűséggel támadják meg őket. Ha nincs elég hely a kertben, akkor inkább ne ültessünk sok növényt. A sűrűn ültetett növények ugyanis versenyeznek majd egymással a vízért, és a tápanyagokért, ennek pedig az lesz az eredménye, hogy egyiknek sem jut majd elegendő belőlük. A legjobb megoldás az, ha minden növényt úgy ültetünk, ahogy az a vetőmagjának csomagolásán le van írva.

5. Túl napos, vagy túl árnyékos helyre kerültek a növényeink

Soha nem lesz igazán ízletes a paradicsom, ha a teraszon, a tető alatt termesztjük, ennek a zöldségnek ugyanis szüksége van a megfelelő mennyiségű napfényre ahhoz, hogy finom terméseket hozzon. Ezért is érdemes minden növény elültetése előtt a magok csomagolásáról tájékozódni arról, hogy melyik fajta mennyi napsütétes órát igényel.

A teljes cikket a Kiskertblogger oldalon találja meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Régen várt pályázat nyílik: Kertészeti gépek, tech... Környezetbarát (energiatakarékos) kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás az Európai Mező...
Gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítése,... Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó támogatásokhoz kapcsol...
Sok a teendő novemberben a kertben Bár igencsak közel van már a tél, mégis ki hitte volna, hogy novemberben még 20 fokot mérünk napközben. Most pedig különösen fontos néhány kerti teend...
A kertészetek a vasárnapi nyitvatartásért lobbizna... A kertészetek vasárnapi nyitva tartása mellett érvel az országgyűlési képviselőknek írt nyílt levelében Megyeri Szabolcs kertész, a korlátozás enyhíté...
Kertészeti teendők januárban is! Ugyan a hideg januári időjárásban és a hóban (persze, csak ha esik egyáltalán) nem szokás a kertben dolgozni, de a vállalkozó kedvű gazdák ilyenkor is...
Burgonyatermesztés kis helyen A burgonyatermesztés hely, idő és munkaigényes folyamat, a folyamatos gyomtalanítás, kapálás, földdel történő töltögetés miatt. Amennyiben nincsen ele...