Végre valamiben hozzuk a nyugat-európai színvonalat

Nem kell eget rengető dologra gondolni, csupán az uborkafogyasztásunk emelkedik olyan szinten, ahogyan az történik Nyugat-Európában is. A termelésünk is ehhez a növekvő fogyasztáshoz igazodik. Idén mintegy 18 ezer tonna hajtatott uborkát szüretelhetnek le, ami fedezni fogja a belföldi fogyasztást.

Nyugat-Európában mára 2-2,2 kilogramm uborkát fogyasztanak az emberek fejenként éves szinten és a legfrissebb kutatás szerint mi sem maradunk el ettől nagyon. A NAK szerint a magyarok évente 1,6-1,8 kilogramm kígyóuborkát esznek fejenként. Mivel az uborka esetében kiemelten fontos a frissesség, így a hazai termesztésű uborka előnyt élvez a külföldivel szemben. Az idén várható 18 ezer tonna körüli termés az előrejelzések szerint képes lesz kielégíteni a hazai igényeket.

Jelentősen lecsökkent az uborka termőterülete az elmúlt 20 évben
Jelentősen lecsökkent az uborka termőterülete az elmúlt 20 évben

 

A területet tekintve hazánkban évek óta 100 hektár körül mozog a hajtatott uborka termesztési területe. Ebből 60-70 ha kígyóuborka, a maradékon pedig salátauborka termesztés folyik. Ha azt nézzük, hogy húsz évvel ezelőtt még 500 hektáron folyt uborkatermesztés Magyarországon, a jelenlegi szám nem tűnik túl acélosnak. A csökkenés oka egyébként az, hogy a kisüzemek és a kistermelői kertészetek szinte teljesen eltűntek az országból. Ez azért történt, mert télen nehéz gazdaságosan termelni, az olcsón érkező spanyol termék mellett ellehetetlenülnek a magyar termelők.

Az uborka termesztése egyébként nem egyszerű. Attól, hogy gyorsan fordul termőre és ezáltal gyors megtérülést eredményez, termesztéstechnológiai szempontból igen kényes növényfajról van szó. Sok a kórokozója és a kártevője, sokat kell költeni növényvédelemre, sőt, az integrált biológiai növényvédelem sem alkalmazható az uborkában sikeresen. Ahhoz pedig, hogy valaki megfelelő árbevételre tegyen szert, 2-3 naponta szedni kell a gyorsan növekvő terméseket.

Főleg a konzervuborkára igaz – melyet 5-600 hektáron termesztenek hazánkban – , hogy a sikerességet nagymértékben befolyásolja a szedéskor rendelkezésre álló munkaerő mennyisége. Magyarországon Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a legnagyobb konzervuborka termelő körzet, ahol több településen is önkormányzati segítségnyújtás mellett folyik a termelés, többnyire háztáji jellegű kertekben – írja az agrarszektor.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Uborka a piacon Évente egyre több, 2013-ban összesen 65 millió tonna uborka termett a világban. Az EU súlya a globális termelésből csekély, mindössze 4 százalék. A ma...
Nincs is jobb a házi uborkánál Sokan kedvelik az uborkát, de a boltokban egyre drágábban kínálják ezt az egészséges zöldséget. Szakértők szerint azonban egyszerűen lehet otthon is t...
Termesszen uborkát okosan! Magyarországon csökkenő tendenciát mutat az uborkatermesztés és egyre kevesebben is foglalkoznak vele. Hogy kedvet ébresszünk-e kedvelt zöldség iránt,...
Ne késlekedjen, ideje elültetni a palántákat Beindult az élet a piacokon, egyre több magyar termék jelenik meg. Egyelőre az epret keresik és veszik is a legtöbben, de már a lecsónak való paprika ...
Védekezzen az uborka kártevői ellen! A szabadföldi uborka kártevői többnyire a sok tápnövényű állatfajok közül kerülnek ki. A kártételük elmarad az uborka egyes, járványszerűen fellépő be...
Nem válogat az áldozatai között a közönséges takác... De azért az uborka a közönséges takácsatka egyik kedvenc tápnövénye. A nagy felületű levélzet fonáki részén a takácsatkák számára rendkívül kedvező fe...