Új hibrideket mutatott be a szegedi Gabonakutató

Fajtabemutatót és országos szakmai napot tartott a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. Kiszomboron. Dr. Szarka Béla ügyvezető szerint az elmúlt egy évben a szervezeti hatékonyság megvalósításában értek el nagy eredményeket, ahol új vezetői szintek kialakításával és teljesítményértékelési rendszer bevezetésével egy egységes, eredményorientált szervezet jöhetett létre.

Az Agro Napló számolt be a szakmai napról, ezt az anyagot szemléztük. Nagy feladat volt a kereskedelem kiemelése a korábbi vetőmag-termelési egységek beosztott szerepéből. Ezen kívül a marketing fontosságát hangsúlyozták, amit az eddigi kereskedelmi beosztásából önállósítottak az termék- és piaci stratégiai szempontok és javaslatok kialakítására. Fontos eredmény, hogy a piaci igényeket tudatosan építik be a nemesítési programokba, illetve a kutatóknál felhalmozódott, széttagolt információk kereskedelmi szempontok szerint kerülnek összegzésre. Az új piaci lehetőségek felkutatásával és a már meglévők erősítésével a Gabonakutató Romániában, Ukrajnában, Oroszországban és Kazahsztánban erősítette keleti piaci pozícióját, Továbbá a kutatási kapcsolatok kibővítésével (francia, orosz, szerb) újabb kereskedelmi lehetőségek érvényesítésére törekednek.

A szegedi Gabonakutató nagy hangsúlyt helyez az új fajták kifejlesztésére
A szegedi Gabonakutató nagy hangsúlyt helyez az új fajták kifejlesztésére

A szántóföldi bemutatón Virágné Pintér Gabriella, a cég kereskedelmi vezetője beszélt arról, hogy kukoricában kiemelt szerepet töltenek be a Gabonakutató kínálatában a szuperkorai hibridek. Hazánkban leginkább a másodvetésben van szerepük, a legnagyobb terméssel rendelkező GKT3213 hibridük másodvetésű silóként használható. Továbbá akár fővetésben, szemes növényként is megállja a helyét. Az idei évben több helyen betakarították, a FAO 240 kukoricához képest a 10 tonna/ha feletti termése egészen kiemelkedő.

A silóhibrideket is kiemelten kezelik

Az új GK Silostar idén volt először jelentős területeken a termelésben. Nagyon jó beltartalmi tulajdonságokkal rendelkezik, és magas energiatartalmú siló készíthető belőle.

Napraforgóban a nemesítési cél a kiemelkedő termés, a betegségekkel szembeni ellenálló képesség és a magas olajtartalom. Ezeket a tulajdonságokat kell kombinálni a gyomirtószer elleni rezisztenciával – mondta. A kínálatukban egy Clearfield Plus hibrid, a GK Petrus CLP, valamint az új elismerésű GK Milia CL szerepel. Mindkét hibrid korai, magas, 50 százalék körüli olajtartalommal rendelkezik. A bemutatóban az érdeklődők több új fajtajelöltet is láthattak, amelyek elismerése 1-2 éven belül várható.

Egy új szemescirok fajtajelöltet is bemutatott a Gabonakutató, amelynek különlegessége, hogy fehér magvú, alacsony és könnyen betakarítható. A fajta hamarosan már a nagyüzemek számára is elérhető lesz – írja az Agro Napló cikke.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Van működő magyar megoldás a hő- és szárazságstres... Jól termő, stabil és ellenálló kukoricák, szóják, napraforgó és cirok. A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) tagjaként tevékenykedő Gab...
Ezekkel teheti jobbá a napraforgó, a kukorica és a... Ahogy arról helyszíni riportunkban már beszámoltunk, a repce, az árpa, a kukorica és a napraforgó kísérleteit mutatta be a Syngenta Magyarország a Dom...
A génmódosítás kockázataival ismerkedtek a gazdák ... Az egyik legfontosabb szempont a mezőgazdaságban a hozamok növelése, de nem mindegy, milyen eszközökkel. A Somogy megyei agrárkamara tagjai a hibridn...
 A hibridtől eredő kukorica aratta le a siker... A kukorica a világ egyik legszélesebb körben termesztett növénye. Emberi és állati táplálékként egyaránt használják. Fontossága ellenére eredetét töb...