Szigorodik, de enyhül is a bioélelmiszerek szabályozása

Nagy többséggel fogadta el a Strasbourgban ülésező Európai Parlament a bioélelmiszerek szabályozásának átalakítását, amely 2021-től új alapokra helyezné a szektor működését az Európai Unióban. Az új szabályok esetenként szigorúbbak, de lesz több könnyítés is.

Elfogadta az Európai Parlament azt a tervezetet, amely 2021-től kezdve jelentősen átalakítaná a bioélelmiszerek termelésének kereteit, illetve az ilyen termékek közösségen belüli jelölését. A Strasbourgban ülésező EP nagy többséggel, 466 igen, 124 nem, és 50 tartózkodás mellett döntött a kérdésben – írta a Magyar Mezőgazdaság.

Az európai bioélelmiszerek védelmet kapnak a harmadik országokból érkező bioélelmiszerek importjától - az utóbbiaknak ugyanazoknak az előírásoknak kell majd megfelelniük
Az európai bioélelmiszerek védelmet kapnak a harmadik országokból érkező bioélelmiszerek importjától – az utóbbiaknak ugyanazoknak az előírásoknak kell majd megfelelniük
Az új szabályozás több fontos elemből áll, és a fő célja, hogy felkészítse az uniós biopiacot az egyre inkább növekvő keresletre

Ennek érdekében újraszabályozzák a harmadik országokból érkező bioélelmiszerek importját, és az EU-n belüli termelést egyaránt. Az egyik legfontosabb fejlemény az, hogy a bioélelmiszerek teljes termékpályáját a főszabály szerint évente ellenőrizni fogják. Ez jelentheti a termelők, a feldolgozók, a szállítók és kereskedők ellenőrzését is, a kontroll pedig előzetes bejelentés nélkül történik majd. Fontos változás az is, hogy véget fognak vetni a harmadik országokból érkező, esetenként ma még megengedő szabályozásnak. Ezzel pedig az USA-ból, Kanadából, és máshonnan érkező biotermékeknek mindenben meg kell felelniük majd az EU előírásainak. Ha ez nem sikerül, akkor nem nevezhetik a terméket bioterméknek az EU piacain. De nem csupán szigorítás lesz. Az új szabályozással több ponton segíteni is akar az EU a biotermelés felfuttatása érdekében:

A jövőbeni szabályozás elfogadja majd a vegyes gazdaságok fogalmát.

Ez azt jelenti, hogy egy szervezeten belül lehetséges lesz konvencionális – és biotermelést folytatni, amennyiben a kettőt világosan és szigorúan elválasztják egymástól. A kisebb termelőknek ezen felül az ígéretek szerint egyszerűbb adminisztrációval kell számolniuk, ha biotermelésre kívánnak áttérni.

Szó van még egy nagy adatbázis felállításáról is, amely a biominősítésű szaporítóanyagokat listázza majd, tehát vetőmagokat, továbbtenyésztésre, szaporításra alkalmas állatokat tartalmazna. Ennek segítségével a biotermelők könnyebben jutnának hozzájuk, és stabilabb utánpótlást tudnának biztosítani a további munkához.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Biogazdaság vagy ökogazdaság? Mi a különbség a bio, az öko és az organikus jelzővel ellátott termények, zöldségek, gyümölcsök között? Ha valakinek biogazdasága van, az egyben ökoga...
Fertőzött lehet a humusz és a szarvasgombás zöldsé... A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleménye szerint alapos a gyanú, hogy Keksz Zsolt egri kistermelő készítményeitől betegedtek meg botuliz...
Biopiaci helyzet – kitekintés Tudta, hogy a miniállamban, Liechtensteinben is folyik biogazdálkodás? És azt, hogy az egyik legújabb trend szerint inkább almából készítik a mézet? K...
Újra Vidék Mustra a belváros szívében! Naponta változó kínálattal újra nyit Budapesten a Vidék Mustra a belváros szívében. Hétfőtől szombatig a Belvárosi Piacon, péntekenként pedig a Szabad...
Nem volt bio a fertőzött humusz és zöldségkészítmé... Fontosnak tartjuk tisztázni az elmúlt héten nagy port kavart fertőzött humusz és különböző zöldségkészítmények ügyében kialakult téves híreket. A NÉBI...
Mi a gond a hazai biopiaccal? Egy éve hatályos az az igen hosszú nevet viselő rendelet, ami az ökológiai gazdaságokból származó termékek tanúsítására vonatkozik. Célja a fogyasztói...