Máktisztító üzemet adtak át Tiszavasváriban

Átadták a Sotiva Seed Kft. 170 millió forint értékű beruházással megvalósított máktisztító üzemét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban. Sotkó Gyula, a máktisztító üzem ügyvezetője arról beszélt, hogy a máktermeléssel, feldolgozással és értékesítéssel foglalkozó társaság eddig tevékenységét bérmunkában végeztette, a tervek szerint viszont a jövőben a teljes mákfeldolgozást Tiszavasváriba szeretnék telepíteni.

Az eseményen Nagy István agrárminiszter elmondta, a tárca nemrégiben egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívást tett közzé, amelyből 40 milliárd forintot az élelmiszer-feldolgozás korszerűsítésére, a fennmaradó 10 milliárd forintot pedig a bor- és szőlőágazat fejlesztésére lehet felhasználni. Ezzel a kiírással a Sotiva Seed Kft.-nek is lesz lehetősége további fejlesztésekre, ugyanis a társaság a mostani gépbeszerzés után egy mákmosó eszközre is benyújthatja a pályázatát – tette hozzá a tárcavezető. Az eseményről az Agrárminisztérium számolt be.

Máktisztító üzem kezdhette meg működését Tiszavasváriban - Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
Máktisztító üzem kezdhette meg működését Tiszavasváriban – Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

Tiszavasvári környékén nagy hagyományai vannak a mák termeltetésének és feldolgozásának.

Saját erőből, nemesítéssel finomítva

Sotkó Gyula szerint az első beruházás egy máktisztító gép üzembe állítása volt, ezen kívül a termeléshez szükséges más eszközöket, targoncákat és csomagológépeket is vásároltak. A beruházást a Sotiva Seed Kft. saját erőből finanszírozta. Az ügyvezető hozzátette, hogy a cég kiemelten kezeli a mák nemesítését, mert az étkezési mák készítéséhez alacsony, míg az ipari mák létrehozásához magas morfin- és alkaloidtartalom szükséges.

Új máktisztító üzemet adtak át Tiszavasváriban - Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
Új máktisztító üzemet adtak át Tiszavasváriban – Fotó: Pelsőczy Csaba/AM

A mákot csak nemesítéssel lehet finomítani, a Sotiva Seed Kft. jelenleg négy helyen végeztet valamilyen nemesítést. A cég árbevétele folyamatosan nő, 2016-ban 16 millió, 2017-ben 612 millió forint volt. A cég az idén eddig mintegy 800 millió forintos árbevételt realizált, és jelenleg 16 munkavállalót foglalkoztat. A nyilvános cégadatok szerint a társaság adózott eredménye két évvel ezelőtt egymillió forint, míg 2017-ben már 97 millió forint volt – írja az Agrárminisztérium.

 máktermeléssel, feldolgozással és értékesítéssel foglalkozó társaság eddig tevékenységét bérmunkában végeztette, a tervek szerint a jövőben a teljes mákfeldolgozást Tiszavasváriba szeretnék telepíteni - Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
máktermeléssel, feldolgozással és értékesítéssel foglalkozó társaság eddig tevékenységét bérmunkában végeztette, a tervek szerint a jövőben a teljes mákfeldolgozást Tiszavasváriba szeretnék telepíteni – Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újra lesz magyar morfingyár! A napvilágot látott információk szerint új morfingyár nyílhat Abaújszántón. Ennek hatására megindulhat a hazai máktermelés felemelkedése és ismét haza...
Ha máktermesztés, akkor kábítószerügy is Második alkalommal rendezték meg június 11-én, Tordason az étkezési és ipari máktermesztés hatósági ügyeivel foglakozó járási szakemberek szakmai taná...
Ez a növény annyi nyereséget termel, mint 8 tonna ... Ami pedig nem más, mint a mák. 2016-ban még úgy nézett ki, hogy lehetséges egy új, hazai morfingyár építése, ami a tiszavasvári Alkaloida Gyár Zrt. sz...
Többféle bajjal küzd a magyar mák Néhány év múlva a külföldi léphet a magyar mák helyére. Amennyiben a szakma, illetve a döntéshozók nem tesznek valamit, a külpiacról érkező termésből...
A máktermelés élmezőnyében van az ország – mégis e... A kedvező jóslatok minden esetben a hosszú távon viszonylag stabil időjárási viszonyok mellett érvényesülnek, és ezt a rizikót sok gazda nem hajlandó...
Mákja van a gazdának? Igen! Bőven van mákja… Pém Bálint Szlovákia magyarlakta területén született, ott is él és dolgozik, a Komárom melletti Patról, pedagóguscsaládból származik. Szülei a szocia...