Ilyen volt az országos parlagfűhelyzet július végén

Nagyon változatos képet mutat az országban a parlagfű fejlettségi állapota. A parlagfű leginkább a kapás növényekkel elvetett táblák szegélyében, táblaszéleken, sikertelenül gyomirtott, vagy gyomirtási hibával érintett táblákon, táblarészeken, mezőgazdaságilag nem művelt területeken, ruderáliákon fordul elő. A parlagfüvek döntő többsége a 4 levelestől a 170 cm-es nagyságig fordul elő. A legfejlettebb egyedek már 180-200 cm-esek. A generatív állapotban lévő parlagfű növények aránya meghaladja a vegetatív állapotban lévőkét, a hajtások csúcsán a porzós virágzat fejlődik (a fővirágzati tengely többnyire 0,5-20 cm hosszú).

A Nébih oldala számolt be arról, milyen a magyar parlagfűhelyzet, ebből szemléztünk.  A hivatal szerint többnyire már a virágbimbós állapot a jellemző fejlettség. A tavalyi év ezen időszakához hasonlítva az idén jóval nagyobb arányban fordulnak elő a generatív stádiumban levő növények. A virágzó növények aránya az ország nagy részén 3-30 százalékos, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 70-90 százalék közötti volt július végén. Az időjárási körülmények kedveztek a parlagfű növekedésének és fejlődésének. A csapadékos időjárás hatására, kisebb mértékben ugyan, de folyamatosan kel a gyomnövény – írja a Nébih.

Ilyen volt az országos parlagfűhelyzet július végén a Nébih felmérése alapján
Ilyen volt az országos parlagfűhelyzet július végén a Nébih felmérése alapján

Az ország nagy részén jól fejlődtek az őszi kalászosok. A területek többségén jól fejlett, sűrű, zárt állományt alkottak, amelyben a parlagfű nem, vagy nem jelentős mennyiségben volt jelen. A tarlóhántást a betakarítást követő néhány napon belül elvégezte a gazdálkodók többsége. Ahol ez a talajmunka nem történt meg időben, ott a csapadékos időjárás miatt a parlagfű gyors és intenzív fejlődésnek indult. Olyan gabonatarlókon, ahol még nem történt meg a tarlóhántás illetve a tarlóápolás, ott a parlagfű nagysága 10-60 cm-es, az egyedek többsége vegetatív fázisban volt. A parlagfűvel erősen fertőzött tájegységekben, gyengébb agrotechnikájú területeken gondot okoz, hogy a nedves talajállapot miatt a parlagfű egy része visszaered.

A napraforgó takarja a parlagfüvet

A napraforgó vetésterületének nagy részén imidazolinon vagy tribenuron-metil toleráns hibrideket vetettek. A száraz, csapadékszegény időjárás következtében, a preemergens kezelések nem tudtak megfelelő hatást kifejteni, ezért a parlagfűmentesség érdekében a legtöbb helyen állománykezelés vált szükségessé. Az állománykezelés, a sorközművelő kultivátorozás a területek többségén sikeres volt. Többnyire tiszta állományokkal találkozhatott a Nébih. Ez alól kivételt képeztek néhány helyen a belvizes, extenzívebb területek, táblaszélek, táblaszegélyek, a forgók vagy sorhiányos helyek. Továbbá a sikertelenül gyomirtott, vagy gyomirtási hibával érintett táblák, táblarészek, ahol nagyobb egyedszámban jelent meg a parlagfű. A napraforgótáblák jellemzően jól fejlettek, így jó gyomelnyomó képességűek. Ennek következtében a gyomirtást túlélt parlagfű növények növekedése a levélzet leszáradásáig erősen gátolva van.

Kukoricában nem jelentős

A kukorica állományok erőteljesek, jól fejlettek, ezáltal jó gyomelnyomó képességűek.A sikeresen végrehajtott gyomirtó állománykezeléseknek, valamint a mechanikai sorközművelésnek köszönhetően többnyire tiszta képet mutatnak. Így a parlagfű az állományokban jelentéktelen, vagy kis mennyiségben található, inkább csak a táblaszegélyek fertőzöttek.

Ruderáliákon, parlagterületeken, valamint extenzív, kisparcellás szántókon a sok csapadék miatt a múlt évhez képest jóval több és fejlettebb, nagyobb méretű parlagfű van. Ezért ezeken a területeken fokozott figyelmet kell fordítani a védekezésre. A ruderáliákon, árokpartokon, útszéleken folyamatosan kaszálnak, ezzel is csökkentik a parlagfű egyedszámát és a virágbimbós állapot kialakulásának veszélyét.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
Teljes erővel dolgozik a parlagfű kommandó Nyár elején már hírt adtunk arról, hogy komoly büntetésre számíthat, aki saját területén elmulasztja a parlagfű irtását. A NAK és számos megyei lap...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Hatékony védekezés a parlagfű ellen A parlagfű elleni  hatékony védekezéshez legalább háromszori kaszálás szükséges. Az első kaszálás ideje már el is érkezett, célszerű azt ezen a héten ...
Parlagfű – közeleg a második kaszálás ideje!... Egyre több az allergiás beteg, közülük a legtöbben épp a parlagfűre allergiásak. Ez az egyik oka annak, hogy jogszabály kötelezi a földtulajdonosokat ...
Országos hálózat a parlagfűirtás segítésére... Országos koordinátori hálózatot hoz létre a parlagfűirtás irányítására a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a fővárosi és a megyei kormányhivatalokkal ...