Ha odafigyel a tervezésre, néhány év alatt megtérül a gabonatároló csarnok ára

Egyáltalán nem mindegy, hogy lábon, vagy betárolás után értékesítik a gabonát: a nyári és a téli eladási ár között általában jelentős különbségek vannak az utóbbi javára. Ezért fontos csarnokban tárolni, de egyáltalán nem mindegy, milyenben. Erről is beszél majd előadásában a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton december 13-án Kaposváron és január 17-én Debrecenben Raport László, a Frisomat ügyvezető igazgatója.  Vele beszélgettünk arról, hogy mire érdemes figyelni a csarnokok építésekor és tervezésekor.

Raport László a Frisomat Kft. ügyvezetője
Raport László a Frisomat Kft. ügyvezetője

Raport László a Budapesti Műszaki Egyetemen végezett villamosmérnökként, amely mellett később közgazdasági szakokleveles képesítést is szerzett. A belga Frisomat cég magyar leányvállalatát 27 éve, annak megalakulása óta vezeti. Az elmúlt években több mint 1500 csarnokot építettek, amelyek jelentős része mezőgazdasági célra épült.

Mindenki szeretné fedett gabonatárolóban tárolni a terményét, de erre nem mindenkinek van lehetősége. A gazdákban rögtön felmerül a kérdés, hogy mennyi idő alatt térül meg a gabona- vagy géptárolókba fektetett összeg?

A partnereink tapasztalata és visszajelzése szerint néhány év alatt megtérül a beruházás, a csarnok ára 3-5 év alatt visszajön egy mezőgazdasági telepen. Nyilván ebbe bele kell számítani az alépítményeket és egyéb járulékos költségeket is. Ráadásul sokan használják többféle célra az épületeket, ha nincs benne gabona, gépek állnak bennük; a nagy értékű kombájnokat és traktorokat védik az időjárástól. De jellemzően inkább elkülönül a két felhasználás, mert nem teljesen ugyanaz a két épülettípus kialakítása.

Mekkora gazdaságmérettől érdemes beruházni?

Sokan rendelnek tőlünk a kisebb és közepes gazdaságok irányítói, 3-400 m2-es tárolókat is építünk. A mezőgazdasági célra készített csarnokok viszonylag egyszerű jellegéből adódik, hogy az áruk is jó.

A III. Kukorica és Búza Konferenciasorozat a 2 fő szántóföldi növényünk termesztéstechnológiai újdonságait mutatja be
A III. Kukorica és Búza Konferenciasorozat a 2 fő szántóföldi növényünk termesztéstechnológiai újdonságait mutatja be

Mi a legnagyobb kihívás a csarnoképítésnél?

A legolcsóbb és a legegyszerűbb megoldás egy zöld mezőn újat építeni, míg egy régi épület felújítása sokkal körülményesebb. A gazdák sokszor ragaszkodnának a már meglévő tárolókhoz, kötődnek a régi épületekhez, de ebben az esetben az ár jóval magasabb. A másik fontos dolog az időzítés. Sajnos sokan várnak márciusig a döntéssel, és tavasszal keresnek meg minket azzal, hogy júniusra legyen kész az épület. Ez nem megvalósítható az engedélyeztetés, a gyártás és a tervezés időigénye miatt. Az átfutási idő legalább 6 hónap, ezért novemberben, vagy december elején még bele lehet vágni, és akkor megszerezhető februárra vagy márciusra az építési engedély. Most még nem késő elindítani a folyamatot. A Frisomat részéről 8-9 hét szükséges a gyártásra és a szállításra, és mérettől függően 1-3 hétig tart a kivitelezés.

Mire figyeljenek még a gazdák az előkészületeknél?

Az előre tervezésnél számolni kell azzal is, hogy még időben találjon alvállalkozót a gazda. Továbbá fontos, hogy mielőtt belefognának, még tervezés előtt egyeztessenek a kivitelezővel, és mi is szívesen adunk tanácsot többek között a kapuméretekkel, a funkciókkal és a teherbírással kapcsolatban. A többi részletről pedig a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton beszélek majd.

Tudjon meg még többet a csarnoképítés rejtelmeiről és hozzon ki többet a földjéből!

Ehhez jöjjön el a III. KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozatra,
Kaposvárra 2018. december 13-án vagy Debrecenbe 2019. január 17-én,
ahol az agrárszakma kiváló eladói számolnak be a kukorica és a búza termesztéstechnológiai újdonságairól, és adnak tanácsokat a korszerűbb és hatékonyabb termesztéshez.

További információ és regisztráció a rendezvényre a konferencia hivatalos oldalán:
https://www.magro.hu/konferencia/
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Decemberben jön a 3. Magro Kukorica és Búza Konfer... A Magro a már megszokott színes előadói palettával, és izgalmas szakmai programmal tartja meg idén is éves szakmai rendezvényét, a Kukorica és Búza Ko...
Miért terem nyugaton másfélszer annyi kukorica vag... Miért termelnek nyugaton másfélszer annyi kukoricát vagy búzát hektáronként, mint itthon és hogyan lehet elérni ezt a hatékonyságot - erről szól a III...
Kevesebb műtrágyával nagyobb hozam Jóval nagyobb lesz a termésmennyiség, ha talajvizsgálati eredmények alapján tervezik a tápanyagkijuttatást. Többek között erről is beszél majd Császár...
Nem mindig a nagyobb tőszámú vetés hozza a jobb er... „Kukorica termesztéstechnológia termelői szemmel” címmel tart előadást a Magro KUKORICA és BÚZA Konferenciasorozaton Almás Roland, a Maisadour Hungári...
Ha idén csak egy szakmai rendezvényre megy el a ga... Gyakori az aszály és egyébként is szélsőséges az időjárás. A nitrát rendelet miatt nem annyi műtrágyát használhat a gazdálkodó amennyit szeretne és so...
Nagyot buknak azok a termelők, akik szerint a felm... A globális éghajlatváltozásról sok gazda úgy hiszi, hogy csak átmeneti probléma, ám sajnos ez nem így van. Olyan folyamatosan ható jelenségről beszélü...