Elmondták a gazdák, hogy melyik szer vált be a kukorica gyomirtására

A kukorica gyomirtása kulcsfontosságú, ennek szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be gyakorlati termelői tapasztalatokat. Két dunántúli gazdaság vezetője számolt be a növényvédelemről, egyikük 50, másikuk pedig 100 hektáron gazdálkodik. A tavalyi évvel mindketten elégedettek voltak, sikerrel irtották ki a táblákról a gyomokat, így a kukoricájuk jól teljesített.

A nagyjából 100 hektáros családi gazdaságunk Dunaföldváron található. A talajok java része mély fekvésű, jó termőhelyi adottságú, amiken kukoricát, búzát, napraforgót és 2017-től őszi káposztarepcét termesztünk. A gazdálkodás mellett egy gazdakör elnöke vagyok, amely immár több mint 10 éve szervez a gazdálkodóknak szakmai, elsősorban téli rendezvényeket, amelyeken a Nufarm területi képviselője is képviselteti magát. Ez adta az ötletet, hogy az elméleti előadást egy kis gyakorlati résszel is szemléletesebbé tegyük. Így tavaly a Nufarm két kukoricás csomagját (Zeagran Top, Kideka Power) beállítottuk kísérletként az eddig használt üzemi kezelés mellé – meséli Ambrus György családi gazdálkodó Dunaföldvárról.

Ha jól sikerül a kukorica gyomirtása, elégedett a gazda
Ha jól sikerül a kukorica gyomirtása, elégedett a gazda

Mind a két kezelést egy menetben juttattuk ki. Az eredményt egy nyári kísérletbejárás keretében értékeltük, amikor mindenki megnézhette, hogy teljesítettek a kezelések. Nekem a két kezelés közül a Kideka Power nyújtott többet, ugyanis évelő kétszikűek nincsenek a táblámon, így a csomagot nem kell megosztanom. Öt–hat leveles korban végezve a kezelést kiváló eredményt kaptam, így bátran ajánlom mindenkinek. Összehasonlítva az üzemi kezeléssel, ez mind árban, mind teljesítményben meggyőző volt. A jövő évi gyomirtásoknál én is számítok rá – mondta a dunaföldvári gazda.


Pápa 30-40 kilométeres körzetében gazdálkodom 50 hektáron és szakirányítást végzek 5000 hektár területen – mondta Fodor Attila szaktanácsadó. Idén az előző évekhez képest jelentősen, csaknem a felére csökkent a kukorica termőterülete, nagyjából 700 hektárra. Laza homoktalajoktól az agyagos vályogon keresztül a kötött réti talajokig mindenféle terület megtalálható nálunk, a talajok 7–37 aranykoronáig változnak. Az átlag 18 aranykorona-értékű, és egyértelműen a savanyú talajok dominálnak. Az egymástól távol eső táblák és a változatos gyomviszonyok miatt mindig helyre szabva tervezem meg a kukorica gyomirtását.

 

A szaktanácsolt területek nagy részéhez kapcsolódik állattenyésztés és vele együtt szerves trágya kijuttatása is, ezért a gyomok utánpótlása állandó. A Kideka Power-t a saját táblámon próbáltam ki, ahol a legnagyobb mennyiségben fehér libatop és selyemmályva kelt, jelentős volt a mezei acat és a vadköles mennyisége is. Továbbá az említést érdemlő gyomok közül megfigyelhető volt még a fakó muhar. Úgy gondolom, hogy a későbbi évek egyik leginkább megoldandó problémája éppen a libatop lesz, mert a szaktanácsolt területeken jelentős mértékben nőtt a részaránya, és egyre több gyomirtó szer marad alul vele szemben. Nem úgy a Kideka Power esetében, amely nagyon látványosan és a konkurensekhez képest gyorsan dolgozott, tökéletesen irtva az előbb felsorolt gyomokat. Leperzselte még az acatot is. Csak a vadköles második hulláma ellen kellett kultivátoroznunk a területet.

A késői gyomosodás ellen is jó válaszcsapás

A gyomirtás szempontjából az év átlagosnak mondható, a kukoricában nem igazán volt megfigyelhető gyomosodás. A kukoricaterületek harmadán korai poszt-, újabb kétharmadán késői posztkezeléseket alkalmaztam. A Kideka Power is a kukorica öt–hat leveles korában került kijuttatásra a késői gyomosodás miatt. Úgy gondolom, a korai poszt és késői poszt aránya hosszabb távon az 1:1 közelében állhat be a jövőben területeinken. A termék hatását nagyon jóra értékelem, kifejezetten kedvező áron, nagyon jó hatékonysággal és meggyőző gyorsasággal teljesített. Jól elérhető, könnyen beszerezhető, egyszerűen alkalmazható az öthektáros gyűjtőcsomag. Kisebb területen teszteltem a Nufarm másik kukorica gyomirtó csomagját is, amivel szintén elégedett voltam. A Zeagran Top hosszú hatástartammal, acat ellen remekül működött, összességében mind a két csomaggal elégedett voltam a használata után, és ajánlom termelőtársaimnak.

Cikkünk az Agrárágazat anyaga alapján készült.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

20 tipp, mire ügyeljen az idei kukoricatermése érd... A hatékony kukoricatermesztés érdekében fontos odafigyelnünk többek között a kártevőkre, a tápanyagellátásra, és a csapadék mennyiségre is. Partnerünk...
10 hasznos tanács a jó kukoricatermés érdekében!... Az eredményes kukoricatermesztést követően az érés szakaszában is több dologra kell figyelni, hogy bő terméshozamot érjünk el. Továbbra is fenyegetnek...
9 aktuális tanács a jó kukoricatermés érdekében!... A kukorica termesztéséhez és a kezdeti növekedési szakaszban javasolt tanácsokról is olvashatott már a Magron. Ezúttal partnerünk, Szieberth Dénes, a ...
Amerika kukoricaföldjei titokban marihuánaültetvén... A mezőgazdaság és az illegális marihuánatermesztés összefonódásáról írt az Atlanticre egy ökológus, akinek az a foglalkozása, hogy mezőgazdaságokon ta...
Milyen kukoricatermés várható idén? A hazai kukoricatermesztés körülményei nagyon eseménydúsan alakultak az elmúlt években. Erre tekintünk most vissza. Hogy mekkora termésre számíthatnak...
Milyen hatással lehet a sok csapadék a kukoricára?... Az elmúlt napok, hetek nagy mennyiségű csapadéka miatt jogosan merülhet fel a kérdés: befolyásolja-e valamilyen módon a csapadék az idei kukoricatermé...