Ha tömeggyilkos tudósokra gondolunk, semmiképpen sem olyan békés tudományágak képviselői jutnak eszünkbe, mint az agronómia. Pedig valószínűleg Trofim Liszenko mezőgazdász őrült növénytermesztési képzelgései felelősek milliók haláláért, miután összeomlott a rábízott szovjet mezőgazdaság.
Rossz kezekbe került a szovjet mezőgazdaság
Ő a felelős a szovjet biológia – és különösképp a genetika – visszafejlődéséért. Továbbá az áltudományos nézetek terjesztéséért, a kalandorszemlélet uralkodásáért, az oktatás lealacsonyításáért és sok tisztességes tudós megrágalmazásáért, kirúgásáért, letartóztatásáért, sőt haláláért – mondta a még akkor is a Szovjet Tudományos Akadémia (SZTA) genetikai intézetének igazgatói tisztét betöltő, bár fénykorát már rég túlhaladott Trofim Liszenkóról 1964-ben Andrej Szaharov fizikus az SZTA közgyűlése előtt. Ez a beszéd jelentette uralmának végleges lezárását, de ekkorra már sajnos túl nagy kárt okozott. A liszenkoizmus érinthetetlensége nem csak a genetikai kutatásokat vetette vissza évtizedekre a Szovjetunióban és a megszállt országokban (köztük hazánkban is), de az őrült növénynemesítési kísérletek kudarcai milliók éhhalálához vezettek. Az őrült tudós és a szovjet mezőgazdaság kapcsolatáról a Magyar Nemzet számolt be.
Hogy kezdődött az ámokfutás?
Annak ellenére, hogy hiányzott az előképzettsége, a bolsevik hatalomátvétel után bebocsátást nyert a legjobb orosz agronómiai intézetekbe. Ott növénynemesítéssel próbálkozott. Olyan borsófajtát szeretett volna kifejleszteni, ami az orosz télben is képes teremni. Kísérleteivel minden szakmai szabályt megsértett, eredményeit pedig több mint valószínű, hogy meghamisította. 1927-ben a Pravda mégis az egekig dicsérte a nemesítői kutatásait. Ez egyet jelentett a párt hozzájárulásával, mert a paraszti gondolkodása miatt „mezítlábas tudósnak” hívott Liszenko tökéletesen illett a kommunisták eszményképébe.
Ezért három évvel később kinevezték a teljes szovjet mezőgazdaság irányítójának. Ezzel a kezébe adták sok millió éhező ember sorsát. Ő pedig ráerőltette áltudományos fantazmagóriáit az egész növénytermesztő ágazatra.
Nagyon hibásan azt képzelte, hogy az élőlények jellegzetességeit csakis a környezet határozza meg. Így ha a növényeket a megfelelő ingereknek teszi ki, azok bármivé alakíthatók. Liszenkót soha semmi nem tudta meggyőzni saját elméleteinek hibáiról.
Fagytűrő búzát akart a szovjet mezőgazdaság fejlesztéséért
Ezért nagy lendülettel indultak a mezőgazdasági kísérletei, amelyekben például százezrek táplálékát veszélyeztetve próbálta rábírni a búzát arra, hogy a hidegben is teremjen. Ezt úgy szerette volna elérni, hogy a magokat vetés előtt jeges vízbe áztatta – ezzel akarta azokat hozzászoktatni a hideghez. Az agronómus azt hitte, hogy a magok később továbbörökítik majd az így „megtanult” tulajdonságot az utódaikba. Ez teljesen szembemegy a klasszikus genetika legfontosabb törvényével, amely szerint a szerzett tulajdonságok nem öröklődnek: a levágott farkú macska kölykei sem lesznek farkatlanok.
Ma már azért másképp terem az orosz búza, erről itt írtunk korábban: Oroszország rekord mértékű termést produkált.
Liszenko hamarosan teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Már szibériai narancsligeteket ígért a párt vezetőinek, akiknek az ilyen ötletek mindig tetszettek. Ezért Liszenko útmutatása alapján Sztálin parancsot adott a mezőgazdaság erőszakos megújítására és kollektivizálására. Ez pedig katasztrófához, a holodomor néven elhíresült ukrán éhínséghez, több mint négymillió ember halálához vezetett a 30-as évek elején.
Hatalmas termésveszteség, terjedő őrület
Liszenko uralma azonban még tovább tartott. Sztálin az aratás összeomlását látva újra Liszenkót kérte meg arra, hogy gyógyítsa meg a mezőgazdaságot.Ő pedig arra utasította a parasztokat, hogy a normálisnál sokkal közelebb ültessék egymáshoz a növényeket. Mivel „az élet alaptörvénye szerint az azonos osztályhoz tartozó élőlények sosem harcolnak egymással”. Természetesen az így vetett búza, árpa, burgonya és cukorrépa ott pusztult el a földeken, mert nem volt számukra elég hely a fejlődéshez. Liszenko hatékonyságát jól jellemzi, hogy 1937-ben, amikor már 163-szor akkora termőterületen próbálkoztak az útmutatásai szerinti növénytermesztéssel, mint 1933-ban, kevesebb termést tudtak betakarítani, mint előtte. Természetesen a szovjet éhínségekért Sztálin a fő felelős, de Liszenko nélkül sokkal kevesebb áldozat lett volna. De nem csak a Szovjetunióban haltak meg miatta tömegek. Kínában Mao is a liszenkói gondolatok alapján alakította át a mezőgazdaságot, hasonló eredménnyel.
A vég Sztálin halála után jött el Liszenkónak
A nyilvánvaló kártételek ellenére mindenki tisztában volt azzal, hogy a Sztálin feltétlen támogatását bíró Liszenko kritizálása (szakmai vagy tényleges) öngyilkosságot jelentett. A képmása ott lógott a szovjet biológiai kutatóintézetek falán, és ahol csak beszédet mondott, rezesbanda játszotta a tiszteletére megírt dalt. Ezen Sztálin 1953-as halála változtatott. A természettudomány szakmai kérdéseiben nem sokkal később megszüntették a marxizmushoz való illeszkedés kényszerét. Ezzel újra megindulhatott a tudomány fejlődése. Liszenkót azonban csak 1964-ben rúgták ki a genetikai intézet igazgatói posztjáról, majd 1976-ban halt meg.
