A rovatot szponzorálja a tudatos tápanyag-utánpótlás szakértője, a TIMAC AGRO Hungária Kft.

A Timac Agro bemutatta a Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpont Hálózatát

A Timac Agro 2017-ben hagyományteremtő szándékkal indította útjára Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpont Hálózatot, melynek elsődleges célja a tápanyag-utánpótlás jelentőségének bemutatása volt, a benne rejlő lehetőségekkel együtt. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a mezőgazdaságban is rendszerszintű gondolkodásra van szükség. A termesztéstechnológia minden elemére azonos figyelmet kell fordítanunk. Nem hanyagolhatjuk el egyiket a másik rovására, mert ez súlyosan visszaüthet a többi eredményességére is. Különösen igaz ez az optimális tápanyag-utánpótlásra, amit nem pótolhatunk jó fajtával, vagy jó növényvédelemmel.

Idén az ország 4 helyszínén Szarvason, Kecskeméten, Tiszavasváriban és Takácsiban mutatták be az érdeklődőknek a Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpontokat.

4 helyszínén tartottak bemutatót
4 helyszínén tartottak bemutatót

Kukorica, napraforgó és szója állományokat tekinthettek meg látogatók, melyekben különböző tápanyag-utánpótlási kezeléseket végeztek. Többek között a környékre jellemző úgy nevezett általános műtrágyázási technológiát, az általuk ajánlott YIELD SERVICE szolgáltatás alapján beállított kezeléseket, valamint egy „pazarló” technológiát is összehasonlítottak, de vizsgálták a talajkondicionálásban és a nitrogén fejtrágyázásban rejlő lehetőségeket is. Valamint bemutatták a különböző tápelemek hiánytüneteit, ezek növekedésre gyakorolt hatásait.

A Timac Agro rendezvénysorozata nagy érdeklődés mellet zajlott
A Timac Agro rendezvénysorozata nagy érdeklődés mellet zajlott

Mindegyik rendezvény nyereménysorsolással zárult, melynek keretében 1 millió forint összeértékben találtak gazdára hasznos ajándékok.  Azonban azoknak sem kell elkeserednie, akik nem nyertek mert 2018. szeptember 10-én A Timac Agro budaörsi irodájában egy APV TWIN PS 300 mikrogranulátum szóró adapter sorsolására kerül sor 2 millió forint értékben. A nyertest a sorsolás után telefonon és emailben értesítik.

A fődíj egy 2 millió Ft értékű APV TWIN PS 300 mikrogranulátum szóró adapter
A fődíj egy 2 millió Ft értékű APV TWIN PS 300 mikrogranulátum szóró adapter

A fejlődés nem áll meg, a vállalat várja Önöket sok szeretettel 2019-ben is!

Már most megkezdődtek az előkészületek a 2019-es Tápanyag-gazdálkodási Tudásközpontokban. Jövőre bemutatásra kerülnek a kukorica, napraforgó és szója mellett az őszi vetésű növények közül az őszi búza (konstans és hibrid fajták), tritikálé és az őszi káposztarepce is. Valamint betekintést kaphatnak az érdeklődők a jövőbe, hiszen itt kerülnek először bemutatásra a következő évek termékbevezetései is.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Az V. Kukorica Termésverseny tapasztalatai A 2013. évi termésverseny eredményei nem hoztak kiugró eredményeket, ennek ellenére érdemes áttekinteni az elmúlt évek tapasztalatait. Összefoglalónka...
Mindenki figyeljen a nitrogén mennyiségének helyes... 2016 januárjában módosult a nitrát adatszolgáltatást szabályzó törvény. A legfontosabb változás az adatszolgáltatási időszak módosulása volt. Erre kel...
A tápanyag-gazdálkodási tervről idén sem érdemes m... Aki nitrátérzékeny területen gazdálkodik, vagy éppen AKG, vagy ÖKO-támogatást vesz igénybe, évente tápanyag-gazdálkodási tervet kell készítenie. Idén ...
Összefoglaltuk a tápanyag-gazdálkodási terv tudniv... A nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak és az AKG-támogatást igénybe vevő termelőknek kötelező az általuk művelt területen ötévente talajvizsgálatot...
Legális energiabomba a növényekre A növénykondícionáló termékek használatával lényegesen javul a növény vízfelvétele és vízhasznosítása. Egyrészt nagyobb lesz a gyökértömeg, másrészt k...
Kevesebb műtrágyával nagyobb hozam Jóval nagyobb lesz a termésmennyiség, ha talajvizsgálati eredmények alapján tervezik a tápanyagkijuttatást. Többek között erről is beszél majd Császár...