A parlagfű elleni védekezés teendői

A NÉBIH a közelmúltban tette közzé felhívását, melyben a parlagfű elleni időben történő védekezésre hívja fel a termelők figyelmét. A hatályos jogszabály szerint pedig „a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani”. A parlagfű elleni sikeres harc alapja a megfelelő agrotechnika és az időben, 2-4 leveles korban elvégzett kémiai védekezés.

A Gazdahely foglalta össze, melyek a parlagfű elleni védekezés teendői. A termesztett növénykultúra jelentősen befolyásolja a parlagfű megjelenését és károsítását, mivel fényigényes növényként elsősorban a kapás kultúrákban fordul elő. Ezek közül a napraforgóban a legnehezebb kémiai módszerekkel fellépni ellene, mivel a parlagfű is fészkes, akárcsak a napraforgó. Ráadásul a fejlődésük kezdetén a napraforgónövények rossz gyomelnyomó képességgel rendelkeznek, emiatt a folyamatosan csírázó, fénykedvelő gyomok hamar túl is nőhetik a kultúrnövényt. Az ősszel vetett, sűrű térállású kalászosokban a tavaszra zárt állomány kedvezőtlen a fényigényes parlagfűnek.

Már 2-4 leveles korban ajánlott a parlagfű elleni védekezés
Már 2-4 leveles korban ajánlott a parlagfű elleni védekezés
Mikor időszerű a parlagfű elleni védekezés?

Már a tarlón meg kell kezdeni a gyomirtást a korán lekerülő növényállományoknál. Nem csupán a tarlóhántással és tarlóápolással, hanem a forgatásos talajműveléssel is megelőzheti a parlagfűmagvak nyári folyamatos csírázását. Később, 2 vagy 3 alkalommal a kezdeti gyomkelés visszaszorítására a sorközművelő kultivátor vagy a gyomfésű alkalmazható sikerrel. Különösen az ideihez hasonló száraz tavaszokon fontos ez, mert a preemergens gyomirtók sok helyen nem kapták meg a megfelelő bemosó csapadékot.

Milyen szerekkel védekezhet?

A napraforgó és a parlagfű rokonsága miatt szűkös a rendelkezésre álló herbicidek választéka. A keléstől számított 4-6 hét a kritikus időszaka a napraforgó gyomirtásának, amíg a kultúrnövény még nem éri el a 35-40 cm-es fejlettséget. A növényvédő szerek kijuttatásának időpontját a gyomfejlettség szabja meg, alapvetően a parlagfű 2-4 leveles állapotában lehet a legnagyobb sikerrel védekezni.

Bár napraforgóban léteznek jó alapkezelést adó hatóanyagok, mint például a fluorkloridon vagy a flumioxazin. Ezek megfelelő hatásához 30-40 mm bemosó csapadékra van szükség, másrészt pedig fontos, hogy a parlagfű ezeknek a szereknek a bemosódási zónájától mélyebbről is kikel. Az imidazolinon- és tribenuron-metil-toleráns napraforgóhibridek termesztésénél a forgalmazók által előírt technológiai elemek betartásával kell dolgozni – írja a Gazdahely.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
Teljes erővel dolgozik a parlagfű kommandó Nyár elején már hírt adtunk arról, hogy komoly büntetésre számíthat, aki saját területén elmulasztja a parlagfű irtását. A NAK és számos megyei lap...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Átlagtermések és terméshozamok Befejeződött az aratás; sok alma és csemegekukorica lesz; átalakul az uniós támogatási rendszer szerkezete; jelentünk a júniusi termelői árakról; mind...
Hatékony védekezés a parlagfű ellen A parlagfű elleni  hatékony védekezéshez legalább háromszori kaszálás szükséges. Az első kaszálás ideje már el is érkezett, célszerű azt ezen a héten ...
Parlagfű – közeleg a második kaszálás ideje!... Egyre több az allergiás beteg, közülük a legtöbben épp a parlagfűre allergiásak. Ez az egyik oka annak, hogy jogszabály kötelezi a földtulajdonosokat ...