Rossz idők érkeznek a Darjeeling teát kedvelőkre

A tea világpiacát nagy figyelem övezi és még a különlegesebb teafüvek is jelentős súllyal bírnak egy-egy ország gazdaságában és kultúrájában. Ezen belül a Darjeeling tea is igen népszerűnek számít. A termesztése körül, valamint a kereskedelmében azonban most komoly zavarok támadtak és akár jelentős áremelkedése is elképzelhető.

A Darjeeling tea különlegessége a termőhelyében rejlik, ugyanis mindössze 87, Nyugat-Bengál területén, a Himalája lankáin elterülő ültetvényen foglalkoznak a termesztésével. Ez a tea a legdrágább a világon, kilogrammonként akár 220.000 forintnak megfelelő valutát is elkérhetnek érte. Évente 8 millió kilogramm terem belőle a farmokon, melynek a felét exportálják elsősorban Angliába, Japánba és több uniós tagállamba.

A világ egyik legdrágább teája van most veszélyben
A világ egyik legdrágább teája van most veszélyben

 

A tea ára azonban most még magasabb lehet, mivel a termőhelyen és környékén június óta erőszakos tüntetések és elhúzódó sztrájkok zajlanak. Az összetűzéseket egy helyi párt kezdeményezte, amely a nepáli nyelvű közösségnek szeretne egy önálló, szövetségi államot létrehozni.

A sztrájkban már mintegy százezer, a farmokon dolgozó állandó, vagy idénymunkás tette le a munkát, és ha a munkabeszüntetések tovább tartanak, a termelők több tízmillió fontos veszteséggel számolhatnak idén.

A termés fele már biztosan elveszett, a maradék növényeken pedig kezdenek eluralkodni a gyomok. Egyébként a sztrájk a lehető legrosszabbkor érkezett: a nyári szüret idején takarítják be ugyanis az éves termés felét, ami a bevételek 40 százalékát adja.

A gondokat már a vevők is érzik. Indiában eltűnőben van a boltok polcairól a tea, japán szupermarketek pedig jelezték, hogy novemberre kifogynak készleteik, ha nem kapnak utánpótlást. Egy német importőr arra figyelmeztetett, hogy a Darjeeling exkluzív itallá válhat – írja az index.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

1800-as évekbeli technológiával termesztik Európa ... Európában nincs nagy hagyománya a teatermesztésnek, mégis, van egy hely, ahol már 134 éves az ott található ültetvény. Ráadásul bárki betekinthet az é...
Melyik gyógynövények adnak megoldást a téli betegs... Télen, a hidegebb időszakban sokféle légúti betegséget lehet elkapni, akár többször is. A náthát több mint 200 vírusfaj is kiválthatja, ezért történh...