Pocokinvázió, madárinfluenza… mi jön még?

Melyik újabb megyét fenyegeti a pockok kártétele; hol ütötte fel a fejét a madárinfluenza az országban; hogy alakul az agrárexportunk; mire és mennyi fejlesztési forrás áll rendelkezésre 2020-ig; mit kéne módosítani még az ekáer-ben; mi köze a Magyar Innovációs Díjnak az agráriumhoz; miben működünk együtt Ausztriával? A részletek olvassa el heti agrárhír-összefoglalónkban!

A déli megyéken kívül úgy tűnik, hogy északon, Győr-Moson-Sopron megyében is szükség lehet a mezei pockok elleni védekezésre. Az enyhe tél és a sok belvíz ugyanis ezen a területen is megtette hatását. Bár a megyében tavaly nem volt jelentős a mezei pocok szaporulat, mégis nagyobb kárt okoztak, mint az előtte való években.

Németország, Nagy-Britannia, Hollandia és Bulgária után itthon is, Békés megyében felütötte fejét a madárinfluenza egy baromfitelepen. A füzesgyarmati kacsaállományban kimutatták a H5N8-ös vírust, ami azonban emberre nem tud átterjedni. Az állategészségügyi hatóság kártalanítás mellett leöli a teljes állományt. Valamint 3 kilométeres körzetben minden baromfitartó gazdaságot felkeresnek, szükség esetén mintát is vesznek. 10 kilométeres körzetben pedig megfigyelési körzetet hoznak létre, ami szállítási korlátozást jelent. Ettől függetlenül a megyében elkezdődtek a tavaszi vetések, a gyógyszeripari mákkal (Fotó: MTI).

 

4 éve folyamatosan bővül az agrárexportunk. Az utóbbi három évben rekordszintű 8 milliárd euró (!) körül alakult, idén elérhetjük a 10 milliárdot is. Ezen belül egyre több húst, húskészítményt, tejet, tejtermékeket, friss zöldségeket és feldolgozott takarmányt vittünk országhatáron kívülre. Jelentősen nőttek a mezőgazdasági beruházások is 2010 óta. A tavalyi első három negyedévben pedig még tovább emelkedett, a 230 milliárd Ft-ot is elérte.

1200 milliárd Ft fejlesztési forrás áll rendelkezésre a mezőgazdaság számára 2020-ig. A legfontosabb célok közé tartozik:

  • a vízgazdálkodási célú beruházások támogatása,
  • az állattenyésztés és kertészetek technológiafejlesztése,
  • a kisméretű gabonatárolók létesítése, szárítók korszerűsítése,
  • a vidéki munkahelyek megőrzése, új munkahelyek teremtése,
  • a kis, közepes és családi gazdaságok támogatása,
  • a klímaváltozásra történő felkészülés.

Utóbbin belül kiemelt szerepet kapnak a környezetkímélő gazdálkodási módok, a megújuló energiák használata, az erdőterületek növelése. Beruházásokra 460 milliárd, agrár-környezetvédelemre és a klímaváltozásra 191, ökológiai gazdálkodásra 63 milliárd Ft juthat. Továbbá, állatjóléti támogatásokra 43, kockázatkezelési beruházásokra 30, a termelői piacok támogatására pedig 26 milliárd Ft-ra lehet számítani.

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint az ekáer jelenlegi formájában alkalmatlan az éles üzemelésre. Ezért a tesztidőszak újabb meghosszabbítását és a rendszer finomhangolását kezdeményezik. A szövetség szerint probléma, hogy az érintettek nem ismerik a nemrég véglegesített rendeletet, így nem tudják az informatikai rendszereiket átalakítani a jövő héten induló éles üzemre. A javaslatok szerint:

  • Még tovább kell szélesíteni az egyszerűsített bejelentésre jogosultak körét.
  • A gyűjtőfuvarozásban az ügyletek lezárási idejét legalább 72 órára kéne bővíteni.
  • Meg kellene oldani az ekáer-mentesség igazolásának módját.
  • A haza rendszer részévé kéne tenni 3. országbeli fuvarengedély rögzítésének lehetőségét.
Tényleg nem áll kész az ekáer az éles működésre?
Tényleg nem áll kész az ekáer az éles működésre?

 

A Magyar Innovációs Nagydíj 2014. évi pályázatára 32 pályamunkát nyújtottak be a magyar, köztük a mezőgazdaságban is tevékenykedő cégek. A díjat az kapja, amely a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó újítást valósított meg. Az ünnepélyes díjátadóra március 26-án kerül sor az Országházban, ahol további 7 külön elismerést is odaítélnek, köztük az agrárdíjat is.

Három területen, a horgászat, vadászat és az akvakultúra területén is szorosabbá válhat együttműködésünk Ausztriával. Tapasztalatcsere indul a horgászturizmus fejlesztéséért, a közös kutatás-fejlesztési munkák érdekében, és az osztrák haltermelésbe bevezetendő új fajokról. Kiszélesítjük bérvadászati lehetőségeinket is a szomszédos országra.

Agrárhír-összefoglalónk az MTI hírei alapján készült.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Mit tegyen a rágcsálók ellen? Egyes hírek szerint Baranya és Békés megyében annyira elszaporodtak az egerek, és mezei pockok, hogy hatalmas károkat okoznak a földeken. Mi is jellem...
Sok, jó minőségű dinnye jön, de egyre kevesebb gab... A GDP-ben nem, de a külkereskedelemben aktív részt képvisel a mezőgazdaság; Türkmenisztánnal kötöttünk kereskedelmi megállapodást; több támogatást kap...
A dinnye és a barack is áldozatul esik a pocokinvá... A korábban indult barackszezon az idén augusztus 20-ra véget is ér, de nem lesz könnyű a hátralévő néhány hét. Az idei nyáron nemcsak a gabonát, de a ...
Hiába a jó termésmennyiség, ha alacsony az ár Az őszi búza aratása Jász-Nagykun-Szolnok megyében is javában zajlik, az utóbbi napok esőzései azonban hátráltatják a munkát. A napraforgó- és kukoric...
A Nébih rágcsálóirtószer használatát engedélyezte ... A pocokinvázió megakadályozása érdekében többlet rágcsálóirtószer forgalomba hozatalát és felhasználását engedélyezte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztons...
Mindenki az őszi munkákkal van elfoglalva A belvíz miatt csúsznak az őszi munkák; több mint 2000 kárbejelentés érkezett; 9 millió tonna kukoricánál is többet takaríthatunk be; már javában zajl...