Ózontechnológiás fertőtlenítés a mezőgazdaság, az élelmiszeripar és az állattenyésztés területén

Ágazattól függetlenül egyre nagyobb kihívást jelent a termelői oldalon előírt higiéniai feltételek megteremtése és a szigorú szabályok betartása. Ehhez párosul a drasztikus környezeti és éghajlati változások hatása, a fogyasztói igényekben jelentkező egyre nagyobb elvárások az egészséges termékek iránt, ezen kívül a legelterjedtebb vegyszeres fertőtlenítő eljárások közös negatív tulajdonsága, hogy a kórokozók és a kártevők képesek rezisztenciát felépíteni a használt szerek ellen. A 21. századnak megfelelő higiéniás technológia és annak alkalmazása mára kulcsfontosságú és a profitrátában tisztán mérhető, piaci előnyt jelentő kérdéssé vált. Ilyen az ózontechnológiás fertőtlenítés.

Az ózon technológia nem újkeletű, alkalmazása már több az 1900-as évek elején elterjedt az élelmiszeriparban az eltarthatóság idejének növelése érdekében, ugyanakkor mindmáig leginkább a vízkezelés területén vált globálisan használhatóvá.

Ennek oka, hogy a régebbi technológiák / generátorok nem voltak képesek annyi ózont és olyan koncentrációban a levegőbe juttatni gazdaságosan, amely képes lett volna a helyiség minden pontjának sterilizálására – ez kb. 1 g ózont jelent légköbméterenként.

A Magyarországon ma már elérhető, teljesen automatizált, könnyen használható és mobil berendezések magas ózongáz-kibocsátásuk eredményeképp bizonyítottan képesek erre a teljesítményre, a több méretben készülő gépek legnagyobbika akár 5.000 légköbméteres helyiségeket – vagyis akár komplett üzemrészeket, de akár szellőzőpadozatos silókban 1500 tonnás gabonatömeget – is képes fertőtleníteni és nem hagy hátra semmilyen vegyszermaradványt, az ózon oxigénre bomlik vissza.

Üzemeltetésük rendkívül hatékony és költségkímélő, hiszen az ózont kizárólag a környezeti levegő átalakításával állítják elő egy elektromos izzó energiafogyasztásával.

Bizonyítottan hatékony fertőtlenítő megoldás az alábbi esetekben:

  1. Vírusok és baktériumok ellen
  2. Penészgombák ellen
  3. Gabona toxinmentesítésében
  4. Raktári kártevők és rágcsálók ellen
  5. Kémiai vegyületek lebontása

Az említett felhasználási területeken kívül bizonyítottan pozitív hatása van a gyümölcsök és zöldségek tárolásánál, hiszen a rothadást okozó baktériumokat és kémiai vegyületeket – pl. az etilént – szintén elbontja.

Az alábbiakban néhány konkrét, független laborok által validált teszteredmény az ózonberendezésekkel végzett fertőtlenítésről:

Az ózontechnológiás fertőtlenítés gabona toxinmentesítésére is használható
Az ózontechnológiás fertőtlenítés gabona toxinmentesítésére is használható
A technológia tojásfertőtlenítésre is alkalmasA technológia tojásfertőtlenítésre is alkalmas
A technológia tojásfertőtlenítésre is alkalmas
És még a helyiségek fertőtlenítése és megoldható vele
És még a helyiségek fertőtlenítése és megoldható vele

A hazai és a nemzetközi tapasztalatai alapján a technológia használata leggyorsabban az üzemi helyiségfertőtlenítés, a gabona toxinmentesítés és a baromfitartó telepek – beleértve a keltetői és étkezési tojások fertőtlenítését – esetében várható.

A keltetői és az étkezési tojások piacára vetítve – a fertőtlenítő hatását és az egészségügyi kockázatait tekintve az ózontechnológiás fertőtlenítés kitűnően helyettesíti a gázosítás folyamatban a formalint, hiszen:

  • jobb fertőtlenítő hatása van, mint a formalinnak,
  • az ózon helyben előállítható és nem kell tárolni mérgező anyagként,
  • egyszeri befektetést jelent, hiszen nincs működési költsége az áramfogyasztáson kívül
  • környezeti levegő és elektromosság szükséges hozzá, vagyis nem fogyóeszköz

Helyiségek és eszközök fertőtlenítése is könnyedén megoldható, akár a vegyszeres eljárásokra nem alkalmas helyeken is, hiszen:

  • nagyobb kapacitású a technológia, mint a ködképző berendezések
  • gáz halmazállapota miatt homogén eloszlást biztosít, minden pontba eljut
  • az ózon oxigénre bomlik vissza és nincs vegyszermaradványa,
  • nincs egészségügyi várakozási idő a kezelést követően

Ha további részletek érdeklik az ózontechnológiás fertőtlenítéssel kapcsolatban vagy kipróbálná ezt, hívja a 06-20-237-3805-ös telefonszámot!

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Talajfertőtlenítés startertrágyázással Mindannyiunk előtt ismert a nagy visszhangot kiváltó Európai Bizottság 2013. május 24.-én kibocsátott neonikotinoid típusú rovarölő szerekkel kapcsola...
Forradalmian új módszer a talajfertőtlenítésre... Nehéz helyzetbe kerültek a gazdák az USA-ban, miután betiltották a metilbromid talajfertőtlenítő használatát. Ezt követően azonban olyan alternatív mó...
Talajfertőtlenítő szert vett mostanában? Legyen óv... Ismét a Nébih egy nagy fogásáról írunk. Ezúttal mintegy 3 millió forint értékű növényvédő- és talajfertőtlenítő szer megsemmisítését rendelte el a hat...
Ózon fertőtlenítésre és szagtalanító tisztításra... Az ózon tisztításra való használata egyre inkábbb elterjed, így a mezőgazdaságban is hatékony módszer a szagok ellen. Állattartó telepeken és pincékbe...
Reméljük, nem találkozott ennek a vágóhídnak a hús... Erősen kifogásolható élelmiszer-higiéniai körülményekkel, valamint súlyos nyomon követési hiányosságokkal szembesültek a Nébih ellenőrei egy Baranya ...
Komolyan kifogásolható higiénia miatt zárt be egy ... Erősen kifogásolható élelmiszerhigiéniai körülmények miatt a Hajdú-Bihar megyei Létavértesen függesztette fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hiv...