Növekedésnek indult a pulykaágazat a szakmai szövetség szerint

Ismét növekedésnek indult a pulykaágazat, az elmúlt másfél éves recessziót követően egyre kiegyensúlyozottabbá válik a piac. A Magyar Pulykaszövetség elnöke úgy véli, hogy a baromfitenyésztési ágazat, a tojástermeléssel együtt, a legnagyobb mértékben fog hozzájárulni a Föld népességének teljes értékű állatifehérje-ellátásához, megelőzve még a szarvasmarha-tenyésztést is, a hús- és tejtermelő kapacitásával együtt.

Kifejtette, hogy az utóbbi években végzett ágazati összehasonlító vizsgálatok szerint a baromfiiparág költség és egészségügyi szempontból is a leghatékonyabb állatifehérje-termelő ágazattá vált a világon. Hozzátette, a pulykaágazat nincs könnyű helyzetben, míg tíz évvel ezelőtt az átlagos pulykahús-fogyasztás 7,5 kilogramm volt, addig tavaly csak 5,5 kilogramm. Ezzel párhuzamosan a termelés is visszaesett, 10 évvel ezelőtt éves szinten 150 ezer tonna pulykahúst állított elő a szektor, amely 2013-ban közel felére, 87 ezer tonnára csökkent.

Erdélyi István pozitív változásokra számít az ágazatot illetően. Úgy vélte, a tendencia már az idén megfordult, a baromfipiacon fokozatosan egyensúlyba kerül a kereslet és a kínálat.

Az elmúlt évek stagnálása után növekedésnek indult a pulykaágazat Magyarországon
Az elmúlt évek stagnálása után növekedésnek indult a pulykaágazat Magyarországon

 

Hozzáfűzte: az idén várhatóan 6 százalékkal emelkedik az éves termelés, a korábbi 4,8 milliárd forint állatjóléti támogatás helyett pedig 2014-ben már 9 milliárd forintot kap a pulykaágazat.

Elmondta, a kormány a következő hat évben 300 milliárd forinttal támogatja az élelmiszeripart, amely meghaladja az elmúlt 24 évben összesen az állattenyésztésre és az élelmiszeriparra fordított összeget.

Az ünnepséggel egybekötött szakmai rendezvényen M. André Goodfriend, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is jelen volt, aki reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező években bővül majd az Egyesült Államok és Magyarország közötti agrár-együttműködés. Bradwin Niblock, a Kanadai Nagykövetség kereskedelmi attaséja elmondta, hogy a Kanadában található Hybrid cég adja a világ pulykaállományának döntő többségét, többek között a 85 százalékos magyar tulajdonban lévő Gallicoop vállalat is e kanadai termelő szülőpárját használja fel.

Elmondta azt is, hogy a hálaadás ünnepe több mint 400 éves múltra tekint vissza és ugyan a kanadai ünnep októberre, az amerikai pedig novemberre esik, mindkét nemzet a bőséges termésért hálát adva hasonló hagyományokban osztozik, mint például a pulyka lakoma.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Czerván György: a baromfiágazat teljesítménye foly... A baromfiágazat folyamatosan emelkedő teljesítménye alapján Magyarország a harmadik helyen áll az uniós tagországok önellátottsági rangsorában; az ere...
Éljen az étkezési alma és a baromfik Támogatás a zöldség-gyümölcs termelőknek; folytatódik a Földet a gazdáknak program; demonstráltak a mezőgazdaságért Budapesten; több étkezési, keveseb...
Baromfihús előállítás az Európai Unióban Mai cikkünkből kiderül, mennyi baromfihúst állítanak elő az Európai Unió területén, melyik ország termeli a legtöbbet, illetve Magyarország hol áll az...
Hideg télre vágynak a gazdák Jók vagyunk pulykából; terjed a foltos szárnyú muslica és a kéknyelv betegség; kártevők fenyegetik az őszi termést az enyhe idő miatt; 5 év alatt 2500...
Fejünkre nőnek a baromfik? 1960 óta az étkezési célra tenyésztett pulyka a kétszeresére, a tyúk pedig majdnem az ötszörösére nőtt. Bár kevesebb pulykát fogyasztanak a világon, m...
4 ok, amiért sikeres a magyar baromfiipar 55 évvel ezelőtt kezdődött el a hazai baromfitenyésztés fejlesztése, és azóta is töretlen a sikere. A baromfihús (kifejezetten a csirkéé) fogyasztása ...