Nagyot kaszálhatnak idén a dohánytermesztők

Végre egy növény, aminek igazán kedvezett az idei időjárás. A dohánytermesztők kiemelkedő termésben bízhatnak. A keleti országrészben már el is kezdték vágni a növényt a termelők, akik nagyrészt a Virginiai fajtát termesztik.

Idén mintegy 3386 hektárra kötöttek termeltetési szerződést a felvásárlók, ami 20 hektárral volt több, mint egy évvel korábban. 2300-2400 hektáron Virginiai fajtát, a maradékon pedig Burley dohányt termesztenek.

Idén kiemelkedő termésmennyiségben bíznak a dohánytermesztők
Idén kiemelkedő termésmennyiségben bíznak a dohánytermesztők

 

Szerencsés év az idei a szakemberek szerint, ugyanis a palánták kiültetését követően kiváló volt az időjárás a növényekre. Számukra elegendő és megfelelő eloszlású volt a csapadék, továbbá a meleg is segítette a növények ideális fejlődését. Jég- és viharkárok sem tizedelték az állományt, így joggal bíznak a termelők kiemelkedő, a korábbi években megszokottnál magasabb termésmennyiségre. A termeltetési szerződésekben jellemzően 1,8 tonna/hektár dohánymennyiség szerepel, de ezt várhatóan meg fogja haladni az idei hozam.

A betakarítás a dohány vágásával kezdődött meg, amely komoly élőmunkát igényel. Miután levágják a termést, két hét múlva a dohányleveleket kézi válogatásnak majd szárításnak vetik alá, ami szintén nélkülözi a gépesítést. A betakarítással szeptember végére, az utómunkálatokkal november végére végezhetnek a gazdálkodók.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

FM: a kormány segíti a dohánytermelőket A kormány elkötelezett a dohánytermelők iránt, s az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás megszűnése után, ha a korábbinál szerényebb mértékben...
Két részletben fizetik ki a dohánytermelőket Két részletben fogják megkapni a dohánytermesztéshez nyújtott 5 milliárd forintos állami támogatást a gazdálkodók. 3,5 milliárd forintot nemzeti, a fe...
Hogyan takarítsuk be a dohányt? Megkezdődött az idei dohánybetakarítási szezon. A dohány betakarítása (más néven dohánytörés) után egyéb feladatok is vannak, melyeket el kell végezni...
A figyelem a dohányágazatra irányul! Várhatóan a következő napokban jelenik meg a Magyar Közlönyben a dohányágazat támogatási rendszeréről szóló rendeletcsomag. A dohánytermesztéshez éven...
Támogatások hete a mezőgazdaságban Örülhetnek a tej- és a dohányágazat tagjai is, úton a támogatások; a tejfeldolgozó üzemek korszerűsítése lehet a cél Magyarországon; tovább csökkennek...
Ne füstöljön, olvasson! Nem csak sodorni, szívni lehet, de a növényvédelemben is kaphat szerepet a felhasználásától függően. A dohányzásmentes nap (nov. 21.) alkalmából jöjjö...