Miről is szól az Állatok Világnapja?

1931 óta ünnepeljük, többen a kedvezményes állatkerti belépővel, és családi programokkal azonosítják. De vajon tudjuk-e pontosan, hogy mit és miért ünnepelünk a hétvégén?

Az Állatok Világnapján az állati lét minden egyes formáját üdvözöljük a világ összes táján. Szokás, hogy október 4. napjához legközelebb eső vasárnaphoz (idén ez október 5-e) a templomokban megáldják az állatokat.

Azért ezen a napon ünnepelünk, mert ez Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja. A szent olasz katolikus szerzetes és prédikátor volt, a ferences rend megalapítója. Bár gazdag családból származott, saját döntése alapján szegénységben élte életét, és krisztusi útmutatás szerint prédikált az életről az embereknek, és az állatoknak is. Többször hangoztatta azt, hogy kötelességünk védeni és élvezni a természetet. És több állatokkal kapcsolatos legenda fűződik nevéhez.

Assisi Szent Ferenc emlékére több szobrot is emeltek, itt éppen lovon ábrázolták
Assisi Szent Ferenc emlékére több szobrot is emeltek, itt éppen lovon ábrázolták

 

Az állattartásról néhány gondolat

Gazdasági és kedvtelési célú állattartást különböztethetünk meg. Utóbbinál kicsit egyszerűbb dolgunk van, ide tartoznak ugyanis az otthon, házi kedvencként tartott állatok. A gazdasági céllal tartott állatoknál azonban kicsit bonyolultabb a helyzet. Amellett, hogy eladhatjuk magukat az állatokat, hasznosíthatjuk és/vagy értékesíthetjük húsukat, bundájukat. Az Állatok Világnapján nem csupán az állatokról, hasznosságukról, hanem jogaikról, és a felelős állattartásról is meg kell emlékezzünk. Fontos témaként pedig évről-évre előjön az állatvédelem és -mentés létjogosultsága, és az állatkísérletek etikussága is.

Ilyen, amikor háztáji és kedvtelési célú állatokat is tartunk… mint egy mini vadaspark:

Piaci információk a Magro.hu-tól

Nézzen körül az Állatok Világnapja alkalmából mezőgazdasági piacterünkön, ahol jelenleg több mint 5000 db élő állatból választhat. Sertést, szarvasmarhát, kecskét, juhot, valamint struccot, házityúkot is vásárolhat, illetve eladhat a Magro.hu segítségével. De találkozhat nyúl, alpaka és méhcsalád ajánlatokkal is.

Böngésszen a lehetőségek között. Ha nem találta meg az igényeinek megfelelőt, töltse fel saját eladási vagy vételi ajánlatát. Jelezze a többi látogató számára, hogy mit, milyen áron és feltételekkel szeretne eladásra kínálni, vagy éppen megvenni.

Programajánló

A Fővárosi Állat- és Növénykertben Állatszeretet Fesztivállal, és számos programmal várják az érdeklődőket október 1-je és október 5-e között. A hétvégén azonban érdemes ellátogatni a közelünkben lévő állatkertekbe és vadasparkokba is.

Aki a háztáji állatokat kedveli, ajánljuk figyelmébe a Hortobágyon, a Pusztai Állatparkban megrendezett Magyar szürke bikák vásárát és tenyészszemlét. Az eseményen a fajta legszebb példányai vonulnak fel hortobágyi gulyások kíséretében. De lesz bográcsokban fövő slambuc, és szürke marha pörköltből is lehet majd falatozni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Szereti a mézet? Itt egy program Önnek! Augusztus 2-án kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb méhészeti rendezvénye Jászberényben. A XXVII. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozón mézek...
Támogatásokon innen és túl Nem rosszak a terméshozamok, de az eső még gondot okozhat; élen járunk agrárkutatásban; megmentik az almatermelőket; több támogatás kerül a mezőgazdas...
„Októberi eső, termékeny esztendő” Magvető hava, Mindszentek hava és Begyűjtés hava, mind az év 10. hónapját, októbert jelölik. Bár egyre jobban közeledik az év vége, nem csökken a népi...
Aki a lovakat szereti… – Nyári programajánló... Bőven akad olyan program ezen a nyáron is, ahol gyönyörű lovakat csodálhatunk. Ahogy közeledünk a Nemzeti Vágtához, úgy szaporodnak fel az előfutamok....
Programajánló az Állatok Világnapja alkalmából... Érdemes körbenézni az állatbarátoknak, hogy a közelünkben lévő állatparkok, tropicáriumok mivel várnak minket. Több intézmény is becsatlakozott, így p...
Van állatjóléti felelős az állattelepén? Október 4-ét már több évtizede az Állatok Világnapjaként tartjuk számon. Ilyenkor kicsivel több figyelmet kapnak a vad-, a házi- és a haszonállatok is...