Meghódítja Európát a sertéspestis

Nem sikerült megállítani az afrikai sertéspestis európai terjedését. Az eddigi megjelenéseket követően a napokban, Csehországban is kimutatták a betegség jelenlétét.

Az afrikai sertéspestis (ASP) az utóbbi időben több helyen is felütötte a fejét. A betegség ugyan emberre nem veszélyes, de a vaddisznóra és a házi sertésre halálos fenyegetést jelent. Legutóbb Csehországban, Zlín város környékén erősítették meg a szakértők, hogy két vaddisznó afrikai sertéspestisben hunyt el.

Már a cseh sertések is veszélyben vannak
Már a cseh sertések is veszélyben vannak

 

Mivel a betegség a tenyésztett sertésállományokban komoly károkat okozhat, azonnal megtették a kellő lépéseket az ügyben illetékes szakemberek. Abból is látható az ASP veszélyessége, hogy hasonló korlátozásokat vezettek be, mint a madárinfluenza járvány idején.

A fertőzött egyedeket egytől egyig le kell ölni, a tetemeket pedig meg kell semmisíteni. További korlátozás lehet, hogy leállítják a fertőzött környezetből a sertéshús és az élő állat szállítást is, ami tovább tetőzi a betegség okozta gazdasági károkat.

Az ASP egyébként egy nagyon ragályos kór. Sem megelőző védőoltás nincs ellene, sem vakcinás gyógyítása nem lehetséges. A megfertőződött egyedek szinte kivétel nélkül elpusztulnak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

400 milliós támogatás sertésfeldolgozó üzemeknek... Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak sertésfeldolgozó üzemek a sertéshús feldolgozásának, húskészítmények gyártásának és szállításának techno...
98 millió forint a sertésprogramra 98 milliós forintos forrást biztosít a Vidékfejlesztési Minisztérium a tenyésztést szolgáló technikai eszközök beszerzésére a sertésprogram keretében....
Így is lehet állatot szállítani? Megdöbbentő, hogy néhány országban hogyan szállítják az állatokat. Legyen szó baromfiról, sertésről vagy szarvasmarháról, az emberek leleményessége ha...
“Kutyamalac” Kutyaként viselkedik egy malac Kínában.  Azaz, szeret sétálni, kifejezetten kedveli, ha simogatják, és mindenhova elkíséri gazdáját. Arany élete van,...
Nőtt a sertés- és a szarvasmarha-állomány is Tovább emelkedik a szarvasmarha-állomány, így 2014 végére a számuk meghaladta a 800 ezer darabot. A sertéságazat sem panaszkodhat, a sertések száma is...
Vágóhídi hírek A vágóhidakon csaknem minden állatfajtából többet vágtak 2014-ben Magyarországon, mint egy évvel korábban. A szarvasmarha vágások 4,3 százalékkal, a s...