Életbe és pénztárcába vág a generációváltás a mezőgazdaságban

Egyre sürgősebb a kérdés, hogyan történik meg a generációváltás a mezőgazdaságban. A szakemberek szerint az elkövetkező években a jelenlegi, több évtizedes tapasztalattal rendelkező gazdák jelentős része hagyja el a mezőgazdaságot, miközben az ott dolgozó fiatalok aránya nagyon alacsony.

Kihívás a fiatalokat inspirálni, hogy képességeiket a magyar agrárium szolgálatába állítsák – mondta Nagy István agrár­miniszter, aki szerint addig hiába nevezik kulcságazatnak a mezőgazdaságot, amíg az ifjabb korosztály elfordul tőle. A miniszter szerint a jobb megélhetési feltételek biztosításával, a tudásalapú fejlesztésekkel és a duális képzés folytatásával lehetne a mezőgazdaságot a fiatalok számára vonzóbbá tenni. A témáról a Beol.hu oldal számolt be.

Égető és fontos az ágazat fiatalításának kérdése: nem mindegy, hogyan történik a generációváltás a mezőgazdaságban
Égető és fontos az ágazat fiatalításának kérdése: nem mindegy, hogyan történik a generációváltás a mezőgazdaságban

A minisztérium az oktatás jelentőségét szem előtt tartva az eddiginél sokkal ésszerűbb és hatékonyabb agrárszakképzési rendszer kiépítésén dolgozik. Fontos, hogy a felsőoktatási intézményekből gyakorlatias tudással rendelkező, jól képzett szakemberek kerüljenek ki, az agrár-felsőoktatás pedig újra népszerűvé váljon a fiatalok körében.

Békés megyében is hasonlóan látják a generációváltás kérdését

A cégek jelenlegi vezetői már a nyugdíjas korhoz közel járnak, de ez a vállalatok vezetőin túl ma már a teljes munkavállalói szegmens esetében is megfigyelhető – mondta el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, Dr. Kulcsár László.

Az elnök szerint a generációváltásban a legnagyobb előrelépést az hozhatja, ha a gazdálkodás vonzóvá és jövedelmezővé válik. A fiatal gazdálkodók termelését nehezítő körülmények között megemlítette a forrásbevonás nehézségeit (támogatás, hitelezés), a kiszámíthatatlanságot (időjárás, piaci bizonytalanság), a képzési rendszer hiányosságait és a bürokráciát. Mindezek mellett kiemelte, hogy a földhöz jutás nehézsége is erős belépési korlátot jelent a gazdálkodni tervezők számára.

Az agráriumot érintő elöregedés a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség szerint is megoldásért kiált. Barabás ­Béla, a szövetség megyei titkára elmondta, hogy tapasztalata szerint a helyi vállalkozások felénél, harmadánál égető a probléma. Békés megyében ugyanis jelenleg nincsenek olyan fiatalok, akiknek átadható lenne a gazdaságok vezetése.

A szakember úgy fogalmazott, hogy nehezen vállalják fel a fiatalok ezt a szakmát, és a társadalmi megbecsülése is alacsony. Véleménye szerint ez utóbbi elismertségét kellene növelni, továbbá javítani a jövedelmi viszonyokat, az oktatásban pedig jó lenne erősíteni a gyakorlati képzést. Ugyanakkor Barabás Béla hozzátette, vannak kedvező tapasztalatai is. Tud olyanról, aki a fővárosból, sőt, volt, aki külföldről tért vissza Békésbe, hogy átvegye a családi gazdaság irányítását.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Inkább a foglalkoztatást támogatják az ukránok és ... A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból kiderül, hogy a nem pályakezdő, de 25 év alatti, 55 év feletti, illetve mezőgazdaságban dolgozó agrármun...
Rabszolgaság Csongrádban: jogerősen elítéltek egy ... Másodfokon két év felfüggesztett fogházat kapott az a csanádpalotai gazda, akit még 5 évvel ezelőtt jelentettek fel azzal, hogy rabszolgaként dolgozta...
Elmaradhat a környezetvédelem és a generációváltás... Zajlik az Európai Parlamentben az új Közös Agrárpolitika (KAP) vitája. Az agrárminiszterek többsége elutasítja a szerintük megszorításokat jelentő vál...
Új programok, képzések és segítség a fiatal gazdák... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége közös sajtóreggelin tájékoztatott a két szervezet között már meglév...
A családi vállalkozások generációváltására indít f... Új tőkefinanszírozási programot indít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csoport annak érdekében, hogy segítse a generációváltást az olyan családi vállal...
Felléptek a franciák a KAP jelenlegi támogatási sz... Az európai parlamenti (EP) választások előtt Emmanuel Macron francia államfő összefogást és mobilizációt szorgalmazott a Közös Agrárpolitika (KAP) me...