Elcsábítja a közmunkást az építésvezető és a mezőgazdaság

Egyre kisebb a közmunka mozgástere, Hajdú-Biharban is érződik a gazdaság élénkülése. A tendenciát látva a hajdú-bihari polgármesterek már tervezik a közfoglalkoztatás utáni időszakot. A cél, hogy a munkavállalók a közmunka helyett mind inkább a versenyszférában találjanak megélhetést.

A Hajdú online cikke szerint a közmunkába egyre nehezebb szakembert találni, hiszen az építkezések és a mezőgazdasági munkák elviszik a képzett munkaerőt. Az elmúlt években a közmunkával létrehozott, a közmunkások foglalkoztatásával működtetett, a településeken élők érdekében tevékenykedő termelési egységeket azonban továbbra is célszerű életben tartani a megyei lap szerint.

A közmunka kevésbé csábító, mint a napszám vagy az építkezés - küzdenek is az önkormányzatok a programmal
A közmunka kevésbé csábító, mint a napszám vagy az építkezés – küzdenek is az önkormányzatok a programmal

Van, ahol a szociális szövetkezetben gondolkodnak, míg máshol – ha esetleg nem lenne szakember, illetve közmunka – a versenyszférából igyekeznek majd beszerezni a szolgáltatást, a tevékenységet a települések. Február 28-án befejeződött a „közmunkaév”, az új pedig március 1-én kezdődött el és 2019. február 28-ig tart. Lényeges változások történtek, ezek leginkább a takarékosság irányába terelik az önkormányzatokat, jelezve, ott van az elsődleges foglalkoztatási szektor, és aki a szakértelmét, tapasztalatát, munkaerejét kihasználva többet szeretne keresni, menjen oda. Lehetőség immár Hajdú-Biharban is van, amit a polgármesterek is érzékelnek.

Költség, bér, idő – hogyan változott a közmunka az előző évhez képest?

A Start mintaprogram mezőgazdasági részében havonta és személyenként 130 ezer, míg a többi programban 110 ezer forintban maximálták a költségeket. Ebből fedezik a bér, a közvetlen dologi kiadás, illetve a fejlesztés kiadásait. Ez utóbbira azonban már nem futja, ezért az összeg az eddigi rendszer fenntartására elég. Ha azonban fejleszteni szeretnének, akkor tevékenységükkel ki kell lépni a piacra, vagy az önkormányzatnak kell bepótolni. A mezőgazdasági programban rögzítették az adott növény termesztésére területarányosan fordítható összeget. Ha a normál esettől bármilyen eltérés van, ismét csak a településnek kell pótolni a hiányt. Ugyanakkor a szakemberek foglalkoztatása esetén megnézik a képzettségét, és azt is, hogy hol szerezte azt. A 81 ezer forintos havi juttatás helyett a 106 ezer csak annak adható, aki a megfelelő iskolában szerzett jogosultsággal végzi a szakmunkát. Az alacsonyabb bér miatt többen ezért önként keresik a lehetőséget a versenyszférában. A főleg a közintézményekben adminisztrátorként, szellemi munkásként tevékenykedő hosszú idejű foglalkoztatottakkal egy év helyett egyelőre csak négy hónapra lehet szerződést kötni.

Nagy érték a faluban a jó szakember

Esztárban az előző évi 130 helyett az idén 96 közmunkást tud foglalkoztatni az önkormányzat. A tavalyi csapatból néhányan előnyugdíjba mentek, illetve új munkahelyet találtak. A piaci szektorban olyan sebességgel nő a fizetés, hogy nem tudjuk megtartani a szakembereket. És van hová menniük. A közmunkaprogram pénzügyi szigorításai miatt az asztalosüzemünknek nem tudjuk egész évre biztosítani az alapanyagot. A termékeink értékesítésével pótolunk be – mondja Szécsi Tamás polgármester. Azzal folytatja, hogy a közmunkaprogramban nagy értéket halmoztak fel, termelő egységeket hoztak létre. Ennek működtetése nagy kihívás, és megítélése szerint szociális szövetkezetekkel ez kezelhetetlen. Kivételt egy-egy sikeres projekt jelenthet. Nincs más választásunk, mint reagálni az intézkedésekre. A bevételeket a fejlesztésre fordítjuk, ha kell, saját forrásból bepótolunk. Ami megvan, azt nem hagyjuk tönkremenni – mondja a polgármester.

Mind a három program megmaradt Nagyrábén, bár a múlt évi 220 helyett az idén csak 160 közfoglalkoztatottjuk lesz. A többiek elmentek dolgozni építőipari vállalkozókhoz, útépítésekhez, adminisztrátornak, kinek mi a szakképesítése. Az útjavításokat, belvízelvezető csatornák karbantartását, a mezőgazdasági programunkat folytatjuk. A papírtermékeinkkel szereztünk országos hírnevet magunknak, ott tavaly is, és az idén is harmincan dolgoznak, tovább tudjuk vinni azt a programunkat.

Tiszai Károly polgármester, Nagyrábé

 

A Hajdú tanyán zajlik a munka

1012 és 852 – ez a két szám Hajdúböszörmény tavalyi és idei közfoglalkoztatottjainak száma, ami évről évre egyre csökken. A közmunkaprogram a költséghatékonyság, a takarékosság jegyében működik. Mezőgazdasági program a Hajdú tanyára „kihegyezve”, út- és járdaépítés, -javítás – sorolja a tevékenységeket Kiss Attila polgármester, aki nem titkolja, számukra öröm és bánat is a versenyszféra elszívó hatása.

Egyrészt az érintett embereknek több fizetése, a városnak több adóbevétele lesz, ugyanakkor nekünk is szükségünk volna a szakemberekre. A Hajdú tanyán egy hagyományőrző, ám igen jól működő mezőgazdasági programunk van. Ez hosszú távon szociális szövetkezetté alakítható. A szakemberhiányt érezni a járdák, utak, árkok karbantartásában, a parkosításnál egyaránt. Ha végképp nem lesz olyan ember, aki ezeket a feladatokat szakszerűen elvégezze, akkor közbeszerzés után a piacról szerezzük be a munkaerőt, a szakértelmet.

Integrálódnának a közmunka programból

Sápon nem változott a közfoglalkoztatottak száma, ez 35, a képzettségük viszont igen – mondta Karacs Imre polgármester. Mezőgazdaságba, vasútépítésre, út- és sztrádaépítésekre, építkezésekre mennek el a képzettebbek, illetve az utóbbi időben a Dunántúlra, autógyárakba. Tapasztalom, hogy a cigány fiatalok szeretnének integrálódni, elmennek a versenyszférába, hogy a családjukat előbbre tudják vinni. Tehát munka van, szakember pedig lassan már nincs a faluban. Ha itt nem találunk, akkor a szomszéd településeken keresünk – mondta a polgármester.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Jól halad a mezőgazdasági mintaprogram Az országos átlag fölötti búzatermést takarítanak be a Start-mintaprogram mezőgazdasági projektje keretében. A munkálatok Hajdúböszörményben már javáb...
Miért nincsen elég idénymunkás? A közmunkaprogram miatt nem találnak elég munkaerőt a vidéken működő kertészetek. A legtöbb munkanélküli ugyanis a nehéz fizikai munka helyett a könny...
Jövő tavasztól lesz ember az idénymunkákra Folytatódik az agrár-közfoglalkoztatás; számolhatnak vele a gazdák, hogy munkaerő érkezik az idényfeladatokra. A Magyar Közlönyben megjelent kormányha...
Ennyit keresnek a mezőgazdaságban dolgozók A NAK az AKI és minisztériumok közreműködésével még 2016-ban végezte el az agrár-munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalára vonatkozó kutatást. Az er...
Bajban a zöldségtermesztők: már a napszámosok is n... A munkaerőhiány miatt egyre nagyobb gondot okoz a 800-900 hektárnyi magyar szamócaföldön a szüret, pedig ezzel a munkával a közmunkásbér kétszeresét, ...
A közmunkásokat a mezőgazdaságba csatornázná át az... A magyar mezőgazdaság fejlődésének egyik legnagyobb akadálya, hogy nehezen találni hozzá megfelelő munkaerőt. A kormányzat egyik célja ezért az, hogy ...