Együttműködési megállapodást kötött a NAK a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségével

Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségével (MGKSZ) 2014. november 21-én Budapesten.

Az együttműködés főképp a magyar kitenyésztésű galamb, baromfi és nyúlfajták népszerűsítésére és széleskörű elterjesztésére terjed ki.

Forrás: NAK
Forrás: NAK

 

A 102 egyesületet összefogó, és mintegy 3 ezer tagot számláló MGKSZ célja, hogy minél több háztáji gazdaság foglalkozzon nagytestű galambok tartásával, így az eddiginél több család asztalára kerülhetne az egészséges galambhúsból – mondta Uhrner Antal, az MGKSZ elnöke. Hozzátette: ehhez a Szövetség tagjai kedvezményes áron biztosítanának tenyészgalambokat, illetve szakmai tanácsadással segítenék a szárnyasok tartását.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta: a Kamara minden lehetséges eszközével támogatni kívánja, hogy növekedjen a hazai galambhús-fogyasztás, hiszen napjainkban méltatlanul mellőzött ez az olcsón előállítható, ízletes húsféleség. A megállapodás lehetőséget nyújt a tagjainak széleskörű tájékoztatására, közös rendezvények megszervezésére is – hangsúlyozta a NAK elnöke.

Forrás: NAK

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Folyik az aratás, és az aggódás az olcsó dinnye és... Jól halad az aratás, biztatóak a terméskilátások; aggódnak a dinnye- és a meggytermelők is az alacsony árak miatt; támogatási kérelembenyújtás szőlőül...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
A vecsési-savanyúságról tárgyaltak Pest megyében... A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest Megyei és Fővárosi Szervezete rendezésében a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészsé...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...
Jogsegélyszolgálat 2014. január 15-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai jogosultak igénybe venni a NAK által működtetett jogsegélyszolgálatot. A jogsegélysz...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...